HU/SB 4.12.49-50
49-50. VERSEK
- paurṇamāsyāṁ sinīvālyāṁ
- dvādaśyāṁ śravaṇe ’thavā
- dina-kṣaye vyatīpāte
- saṅkrame ’rkadine ’pi vā
- śrāvayec chraddadhānānāṁ
- tīrtha-pāda-padāśrayaḥ
- necchaṁs tatrātmanātmānaṁ
- santuṣṭa iti sidhyati
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
paurṇamāsyām—teliholdkor; sinīvālyām—újholdkor; dvādaśyām—az Ekādaśī utáni napon; śravaṇe—a Śravaṇa csillag megjelenésekor; athavā—vagy; dina-kṣaye—a tithi végén; vyatīpāte—a névnapon; saṅkrame—a hónap végén; arkadine—vasárnap; api—szintén; vā—vagy; śrāvayet—mondja el; śraddadhānānām—egy lelkes közönségnek; tīrtha-pāda—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; pada-āśrayaḥ—menedéket keresve a lótuszlábánál; na icchan—anélkül hogy jutalomra vágyna; tatra—ott; ātmanā—az önvaló által; ātmānam—az elme; santuṣṭaḥ—megbékélt; iti—így; sidhyati—tökéletessé válik.
FORDÍTÁS
Akik teljes oltalomra találtak az Úr lótuszlábánál, úgy meséljék el Dhruva Mahārāja történetét, hogy nem fogadnak el érte semmilyen jutalmat. A legjobb, ha a telihold és az újhold napján, az Ekādaśī utáni napon, a Śravaṇa csillag megjelenésekor, egy tithi végén vagy Vyatīpāta alkalmával, a hónap végén vagy vasárnap beszélik el egy lelkes közönségnek. Amikor valaki így meséli el ezt a történetet, a hivatásos elbeszélők szándékaitól mentesen, akkor az elbeszélő és a hallgatóság egyaránt tökéletessé válik.
MAGYARÁZAT
A hivatásos elbeszélők pénzt kérnek, hogy kioltsák a gyomrukban lángoló tüzet, ám lelki fejlődést nem érnek el, és nem válhatnak tökéletessé. Éppen ezért a Śrīmad-Bhāgavatamot szigorúan tilos hivatásként, a megélhetés érdekében elbeszélni. A Śrīmad-Bhāgavatam az Úr és bhaktái kedvteléseinek leírásaival van teli, és elbeszélésével csak az érheti el a tökéletességet, aki teljesen meghódolt az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábánál, és teljes mértékben Rá bízza magát megélhetése és családja eltartása érdekében. A folyamatot a következőképpen összegezhetjük: a hallgatóságnak hinnie kell a Bhāgavata üzenetében, az elbeszélőnek pedig teljesen az Istenség Legfelsőbb Személyiségére kell bíznia magát. A Bhāgavata elbeszélése nem lehet üzlet. Ha a megfelelő módon teszik, akkor nemcsak az elbeszélő válik tökéletesen elégedetté, de az Úr is nagyon elégedett lesz vele és a hallgatósággal, s így pusztán a hallás folyamatának segítségével mindkettő megszabadulhat az anyagi kötelékektől.