HU/SB 4.12.9
9. VERS
- tasya prītena manasā
- tāṁ dattvaiḍaviḍas tataḥ
- paśyato ’ntardadhe so ’pi
- sva-puraṁ pratyapadyata
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tasya—Dhruvával; prītena—nagyon elégedett lévén; manasā—ilyen gondolkodással; tām—ez az emlékezés; dattvā—megadva; aiḍaviḍaḥ—Kuvera, Iḍaviḍā fia; tataḥ—ezek után; paśyataḥ—miközben Dhruva nézte; antardadhe—eltűnt; saḥ—ő (Dhruva); api—szintén; sva-puram—városába; pratyapadyata—visszatért.
FORDÍTÁS
Iḍaviḍā fia, az Úr Kuvera végtelenül elégedett volt, és boldogan adta meg Dhruva Mahārājának az áldást, amit kívánt. Aztán eltűnt Dhruva szeme elől, Dhruva pedig visszatért fővárosába.
MAGYARÁZAT
Kuvera, akit Iḍaviḍā fiaként ismerünk, nagyon elégedett volt Dhruva Mahārājával, mert Dhruva nem kért tőle semmi olyat, ami az anyagi élvezetét szolgálta volna. Kuvera a félistenek egyike, így felmerülhet a kérdés: „Miért fogadott el Dhruva Mahārāja áldást egy félistentől?” A válasz az, hogy egy vaiṣṇava minden további nélkül fogadhat el áldást egy félistentől, ha az segíti fejlődését a Kṛṣṇa-tudatban. A gopīk például Kātyāyanī istennőt imádták, de az egyetlen áldás, amit akartak tőle, az volt, hogy Kṛṣṇa lehessen a férjük. Egy vaiṣṇava semmilyen áldást nem kér a félistenektől, s nem törődik azzal sem, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől kérjen valamit. A Bhāgavatam elmondja, hogy a felszabadulást csak a Legfelsőbb Személy kínálhatja fel, ám egy tiszta bhakta a felszabadulást még akkor is visszautasítja, ha a Legfelsőbb Úr ajánlja fel neki. Dhruva Mahārāja nem azt kérte Kuverától, hogy a lelki világba kerüljön, amit felszabadulásnak hívnak. Csupán annyit akart, hogy bárhol legyen is, akár a lelki, akár az anyagi világban, mindig emlékezhessen az Istenség Legfelsőbb Személyiségére. Egy vaiṣṇava mindenkit tisztel. Amikor Kuvera felajánlott neki egy áldást, nem utasította vissza, hanem valami olyat kívánt, ami kedvez Kṛṣṇa-tudatos fejlődésének.