HU/SB 4.13.47
47. VERS
- evaṁ sa nirviṇṇa-manā nṛpo gṛhān
- niśītha utthāya mahodayodayāt
- alabdha-nidro ’nupalakṣito nṛbhir
- hitvā gato vena-suvaṁ prasuptām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; saḥ—ő; nirviṇṇa-manāḥ—elméjében közömbös; nṛpaḥ—Aṅga király; gṛhāt—otthonról; niśīthe—az éjszaka leple alatt; utthāya—felkelt; mahā-udaya-udayāt—a nagy lelkek áldásai miatt gazdag; alabdha-nidraḥ—álmatlanul; anupalakṣitaḥ—anélkül hogy látnák; nṛbhiḥ—az emberek; hitvā—feladva; gataḥ—elment; vena-suvam—Vena anyja; prasuptām—mélyen aludt.
FORDÍTÁS
Aṅga király szemére nem jött álom, amint ekképpen gondolkodott. Teljesen közömbössé vált a családi élet iránt, ezért egy napon az éjszaka leple alatt felkelt ágyából, s elhagyta Vena anyját [feleségét], aki mélyen aludt. Megszabadult minden ragaszkodásától, ami virágzóan gazdag birodalmához fűzte, s úgy, hogy senki sem látta, csöndben kisétált fényűző otthonából, s az erdő felé vette útját.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben a mahodayodayāt szó arra utal, hogy egy nagy lélek áldásából az ember anyagi gazdagságra tehet szert, amikor azonban lemond arról a ragaszkodásról, ami ehhez a gazdagsághoz köti, azt még nagyobb áldásnak kell tekintenie a nagy lelkek részéről. A királynak nem volt könnyű elhagynia virágzó birodalmát és fiatal, hűséges feleségét, de kétségtelenül az Istenség Legfelsőbb Személyiségének rendkívüli áldása volt, hogy meg tudott válni a ragaszkodástól, s az erdőbe tudott vonulni, anélkül hogy bárki észrevette volna. Sokszor előfordult, hogy a nagy lelkek az éjszaka leple alatt elmennek, megszabadulnak a ragaszkodástól, ami az otthonukhoz, a feleségükhöz és a pénzükhöz fűzi őket.