HU/SB 4.20.2
2. VERS
- śrī-bhagavān uvāca
- eṣa te ’kārṣīd bhaṅgaṁ
- haya-medha-śatasya ha
- kṣamāpayata ātmānam
- amuṣya kṣantum arhasi
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-bhagavān uvāca—az Úr Viṣṇu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; eṣaḥ—az Úr Indra; te—tiédet; akārṣīt—végrehajtott; bhaṅgam—zavart; haya—ló; medha—áldozat; śatasya—a századiknak; ha—valóban; kṣamāpayataḥ—aki bocsánatot kér; ātmānam—önvalódtól; amuṣya—neki; kṣantum—megbocsájtani; arhasi—neked kell.
FORDÍTÁS
Az Úr Viṣṇu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Kedves Pṛthu királyom! Indra, a mennyek királya megzavarta száz áldozatod végrehajtását. Most eljött Velem, hogy elnyerje bocsánatodat. Ne haragudj hát rá!
MAGYARÁZAT
Az ātmānam szó rendkívül fontos ebben a versben. A yogīk és a jñānīk között az a szokás, hogy egymást (vagy akár egy közönséges embert is) az önvalójuknak szólítják, mivel egy transzcendentalista sohasem tekinti a testének az élőlényt. Az egyéni önvaló az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szerves része, így az önvaló és a Legfelsőbb Önvaló minőség tekintetében nem különböznek egymástól. Ahogy azt a következő vers elmagyarázza, a test csupán egy külső fedőréteg, következésképp egy fejlett transzcendentalista nem tesz különbséget az egyik vagy a másik önvaló között.