HU/SB 4.20.28
28. VERS
- jagaj-jananyāṁ jagad-īśa vaiśasaṁ
- syād eva yat-karmaṇi naḥ samīhitam
- karoṣi phalgv apy uru dīna-vatsalaḥ
- sva eva dhiṣṇye ’bhiratasya kiṁ tayā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
jagat-jananyām—az univerzum anyjában (Lakṣmīban); jagat-īśa—ó, univerzum Ura; vaiśasam—düh; syāt—felébredhet; eva—bizonyára; yat-karmaṇi—akinek a cselekedetében; naḥ—enyém; samīhitam—vágyat; karoṣi—figyelembe veszed; phalgu—jelentéktelen szolgálat; api—még; uru—nagyon nagy; dīna-vatsalaḥ—kedveli a szegényeket; sve—saját; eva—bizonyára; dhiṣṇye—gazdagságodban; abhiratasya—annak, aki teljesen elégedett; kim—mi szükség van ott; tayā—rá.
FORDÍTÁS
Drága Uram, ó, univerzum Ura! Lakṣmī, a szerencse istennője az univerzum anyja, mégis úgy hiszem, mérges lenne rám, amiért megzavarom a szolgálatát, és éppen azon a szinten cselekszem, melyhez ő oly nagyon ragaszkodik. Ám abban reménykedem, hogy ha lesz is némi félreértés, a pártomat fogod majd, hiszen Te nagyon kedveled a szegényeket, és a Neked nyújtott legjelentéktelenebb szolgálatot is felmagasztalod. Ezért még ha meg is haragszik Lakṣmī, úgy gondolom, nem okozna gondot Neked, hiszen Te önálló vagy, s megvagy nélküle is.
MAGYARÁZAT
Lakṣmījī anyát, a szerencse istennőjét jól ismerik arról, hogy mindig az Úr Nārāyaṇa lótuszlábát masszírozza. Ő az ideális feleség, mert az Úr Nārāyaṇának a legaprólékosabban a gondját viseli. Nemcsak lótuszlábaira ügyel, hanem házát is rendben tartja. Finom ételeket főz Neki, legyezi, miközben eszik, szantálpépet ken az arcára, rendbe teszi az ágyát és az ülőhelyét. Mindig az Urat szolgálja tehát, és jóformán alig adódik rá lehetőség, hogy napi teendőibe bármilyen más bhakta beleavatkozzon. Pṛthu Mahārāja így csaknem biztos volt benne, hogy ha beleavatkozna a szerencse istennőjének szolgálatába, az megzavarná őt, és megharagudna rá emiatt. De miért haragudna meg Lakṣmī anya, az univerzum anyja egy ilyen jelentéktelen bhaktára, mint Pṛthu Mahārāja? Mindez nem volt túl valószínű. Pṛthu Mahārāja személyes védelme érdekében mégis az Úrhoz fordult, hogy az Úr a pártját fogja. A király közönséges védikus szertartásokat és áldozatokat végzett a karma-kāṇḍa, a gyümölcsöző cselekedetek szabályai szerint, ám az Úr, aki oly kedves és nagylelkű, mégis kész volt az élet legnagyobb tökéletességével, az odaadó szolgálattal megajándékozni őt.
Amikor valaki védikus szertartásokat és áldozatokat mutat be, ezt azért teszi, hogy a mennyei bolygókra emelkedhessen. Ilyen áldozatok senkit sem tesznek alkalmassá arra, hogy hazatérjen, vissza Istenhez. Az Úr azonban annyira kegyes, hogy elfogad bármilyen parányi, jelentéktelen szolgálatot, ezért a Viṣṇu Purāṇa azt írja, hogy a varṇāśrama-dharma elveinek követésével az ember elégedetté teheti a Legfelsőbb Urat. Amikor az Úr elégedett, az áldozatok végrehajtója felemelkedik az odaadó szolgálat szintjére. Pṛthu Mahārāja ezért arra számított, hogy az Úr értékesebbnek tartja majd az ő jelentéktelen szolgálatát Lakṣmījī szolgálatánál. A szerencse istennőjét cañcalānak, nyughatatlannak nevezik, mert valóban az; örökké jön és megy. Pṛthu Mahārāja ezért arra utal, hogy még ha Lakṣmī el is hagyná Őt dühében, az Úr Viṣṇunak ez nem okozna gondot, hiszen önálló, és mindent képes megtenni Lakṣmījī segítsége nélkül is. Amikor például Garbhodakaśāyī Viṣṇu a köldökéből megteremtette az Úr Brahmát, Lakṣmī egyáltalán nem segített neki, csupán ült mellette, és masszírozta a lótuszlábát. Ha egy fiú megszületik, annak többnyire az az előzménye, hogy a férj megtermékenyíti a feleségét. Így születik meg idővel a gyermek. Ám az Úr Brahmā születése esetében Garbhodakaśāyī Viṣṇu nem termékenyítette meg Lakṣmījīt. Az Úr önálló, ezért saját köldökéből teremtette meg Brahmāt. Pṛthu Mahārāja ennélfogva biztos volt benne, hogy sem őt, sem az Urat nem érné veszteség, ha a szerencse istennője megharagudna rá.