HU/SB 4.21.12
12. VERS
- sarvatrāskhalitādeśaḥ
- sapta-dvīpaika-daṇḍa-dhṛk
- anyatra brāhmaṇa-kulād
- anyatrācyuta-gotrataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sarvatra—mindenhol; askhalita—megmásíthatatlan; ādeśaḥ—rendelet; sapta-dvīpa—hét sziget; eka—egy; daṇḍa-dhṛk—az uralkodó, aki a jogart tartja; anyatra—kivéve; brāhmaṇa-kulāt—brāhmaṇák és szentek; anyatra—kivéve; acyuta-gotrataḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyisége leszármazottjai (a vaiṣṇavák).
FORDÍTÁS
Pṛthu királynak nem volt párja. Ő uralkodott a Föld hét szigetén, s az ő kezében volt a jogar. A szentéletűek, a brāhmaṇák és az Istenség Legfelsőbb Személyisége leszármazottjai [a vaiṣṇavák] kivételével senki sem hághatta át megmásíthatatlan rendeleteit.
MAGYARÁZAT
Sapta-dvīpa a Föld hét nagy szigetére vagy földrészére utal: (1) Ázsiára, (2) Európára, (3) Afrikára, (4) Észak-Amerikára, (5) Dél-Amerikára, (6) Ausztráliára és (7) Óceániára. A modern korban az emberek úgy képzelik, hogy a védikus időkben vagy az őstörténeti korokban Amerikát és a világ számos más területét még nem fedezték fel, ez azonban nem így van. Pṛthu Mahārāja sok ezer évvel az úgynevezett őskor előtt volt a világ uralkodója, és ez a vers egyértelműen leírja, hogy azokban az időkben nemcsak hogy a világ valamennyi kontinensét ismerték, de azok fölött egyetlen király, Pṛthu Mahārāja uralkodott. Pṛthu Mahārāja központi birodalma minden bizonnyal Indiában volt, hiszen ennek a fejezetnek a tizenegyedik verse leírja, hogy a Gangesz és a Yamunā közötti területen élt. Ez a földterület, amelyet Brahmāvartának neveznek, magában foglalja a mai kori Punjab és Észak-India egyes területeit is. Megérthetjük, hogy valaha India királyai uralták az egész a világot, s a védikus kultúra szerint éltek.
Az askhalita szó azt jelzi, hogy a világon senki sem hághatta át a király rendeleteit. Ezeket a rendeleteket azonban sohasem azért hozta, hogy a szent életű embereket vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu leszármazottjait irányítsák. A Legfelsőbb Urat Acyutaként ismerik, s a Bhagavad-gītāban Arjuna is így szólítja az Úr Kṛṣṇát (senayor ubhayor madhye rathaṁ sthāpaya me ’cyuta). Acyuta olyan valakire utal, aki nem esik bűnbe, mert soha sincsenek rá hatással az anyagi természet kötőerői. Amikor egy élőlény az eredeti helyzetéből az anyagi világba zuhan, akkor cyuta lesz, ami azt jelenti, hogy elfelejti eredeti kapcsolatát Acyutával. Valójában minden élőlény az Istenség Legfelsőbb Személyisége szerves része, azaz a fia. Az élőlény az anyagi természet kötőerőinek befolyása alatt elfelejti ezt a kapcsolatot, és a különféle életformáknak megfelelően gondolkozik; ám amikor ismét eredeti tudatára ébred, nem törődik többé az efféle testi megjelölésekkel. Erre utalnak a Bhagavad-gītāban (BG 5.18.) a paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ szavak.
Az anyagi megjelölések kaszt, szín, vallás, nemzetiség stb. szerint megkülönböztetéseket hoznak létre. A különféle gotrák, azaz családi megjelölések az anyagi test szerint létrejött megjelölések, attól kezdve azonban, hogy valaki elkezdi a Kṛṣṇa-tudatot, az Acyuta-gotrához tartozik, azaz az Istenség Legfelsőbb Személyisége leszármazottja lesz, és így felülemelkedik a kaszt, a hit, a szín és a nemzetiség szerinti gondolkodáson.
Pṛthu Mahārājának nem volt hatalma a brāhmaṇa-kula felett, vagyis a védikus tudomány bölcs tudósai felett, sem a vaiṣṇavák felett, akik fölötte állnak a Védák rituális szertartásainak. A szentírás erről így ír:
- arcye viṣṇau śilā-dhīr guruṣu nara-matir vaiṣṇave jāti-buddhir
- viṣṇor vā vaiṣṇavānāṁ kali-mala-mathane pāda-tīrthe ’mbu-buddhiḥ
- śrī-viṣṇor nāmni mantre sakala-kaluṣa-he śabda-sāmānya-buddhir
- viṣṇau sarveśvareśe tad-itara-sama-dhīr yasya vā nārakī saḥ
„Aki azt hiszi, hogy a templomban a mūrti fából vagy kőből készült, aki a tanítványi láncolathoz tartozó lelki tanítómestert közönséges embernek véli, aki azt gondolja, hogy az Acyuta-gotrába tartozó vaiṣṇava egy bizonyos kaszthoz vagy hitvalláshoz tartozik, és aki a caraṇāmṛtát vagy a Gangesz vizét közönséges víznek tekinti, az a pokol lakója.” (Padma Purāṇa)
Az ebben a versben ismertetett tényekből kiderül, hogy egy királynak addig kell irányítania a közönséges embereket, amíg fel nem emelkednek a vaiṣṇavák és brāhmaṇák szintjére, akik nem állnak senkinek az irányítása alatt. Brāhmaṇa olyasvalakit jelöl, aki ismeri a Brahmant, vagyis az Abszolút Igazság személytelen arculatát, vaiṣṇava pedig az, aki az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szolgálja.