HU/SB 4.21.41
41. VERS
- aśnāty anantaḥ khalu tattva-kovidaiḥ
- śraddhā-hutaṁ yan-mukha ijya-nāmabhiḥ
- na vai tathā cetanayā bahiṣ-kṛte
- hutāśane pāramahaṁsya-paryaguḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aśnāti—eszik; anantaḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; khalu—azonban; tattva-kovidaiḥ—akik ismerik az Abszolút Igazságot; śraddhā—hit; hutam—tűzáldozatok felajánlása; yat-mukhe—akinek a szája; ijya-nāmabhiḥ—a különféle félistenek nevében; na—sohasem; vai—bizonyára; tathā—amennyire; cetanayā—az életerő által; bahiḥ-kṛte—megfosztva; huta-aśane—a tűzáldozatban; pāramahaṁsya—a bhaktákat illetően; paryaguḥ—sohasem megy el.
FORDÍTÁS
Bár az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Ananta a különféle félisteneknek felajánlott tűzáldozatokon keresztül eszik, nem származik belőle olyan öröme, mint amilyet azoknak a felajánlásoknak az elfogadásakor érez, melyeket a bölcs szentek és bhakták száján keresztül ajánlanak fel Neki, mert ilyenkor nem hagyja el a bhakták társaságát.
MAGYARÁZAT
A védikus utasítások értelmében az embernek azért kell tűzáldozatokat bemutatnia, hogy enni adjon az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a különféle félisteneken keresztül. Amikor valaki tűzáldozatot végez, a svāhā szót ejti ki az indrāya svāhā és az ādityāya svāhā mantrákban. Ezeket a mantrákat azért éneklik, hogy a félisteneken, például Indrán és Ādityán keresztül elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki azt mondja:
- nāhaṁ tiṣṭhāmi vaikuṇṭhe
- yogināṁ hṛdayeṣu vā
- tatra tiṣṭhāmi nārada
- yatra gāyanti mad-bhaktāḥ
„Nem vagyok sem Vaikuṇṭhán, sem a yogīk szívében. Ott vagyok, ahol bhaktáim a cselekedeteimet dicsőítik.” Ebből kiderül, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem hagyja el bhaktái társaságát.
A tűz minden bizonnyal élettelen, a bhakták és a brāhmaṇák ezzel szemben a Legfelsőbb Úr élő képviselői. Ezért amikor a brāhmaṇákat és a vaiṣṇavákat etetjük, azzal közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyiségét tápláljuk. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az embernek a tűzáldozatok felajánlása helyett ételt kell felajánlania a brāhmaṇáknak és a vaiṣṇaváknak, mert ez a folyamat eredményesebb, mint a tűzáldozat. Advaita Prabhu példát mutatott, hogy kell ennek az elvnek a valóságban is eleget tenni. Amikor a śrāddha szertartást mutatta be az apjának, először is elhívta Haridāsa Ṭhākurát, és étellel kínálta. A szokás az, hogy a śrāddha szertartás végeztével ételt kell felajánlani egy kiemelkedő brāhmaṇának. Advaita Prabhu azonban először Haridāsa Ṭhākurát vendégelte meg, aki egy mohamedán családban született. Haridāsa Ṭhākura ezért megkérdezte tőle, miért tesz olyasmit, amellyel veszélyeztetheti a brāhmaṇa közösségben elfoglalt helyzetét. Advaita Prabhu azt válaszolta, hogy azzal, hogy Haridāsa Ṭhākurát megvendégelte, a legkiválóbb brāhmaṇák millióit tartotta jól. Kész volt bármelyik művelt brāhmaṇával megvitatni ezt a kérdést, hogy határozottan meggyőzze: azzal, hogy egy olyan tiszta bhaktának ajánlott fel ételt, mint amilyen Haridāsa Ṭhākura, ugyanolyan áldásban részesült, mintha brāhmaṇák ezreit etette volna meg. Amikor valaki áldozatokat végez, felajánlását az áldozati tűzbe helyezi, ám minden bizonnyal eredményesebb, ha az efféle adományokat a vaiṣṇaváknak ajánljuk fel.