HU/SB 4.22.14
14. VERS
- bhavatsu kuśala-praśna
- ātmārāmeṣu neṣyate
- kuśalākuśalā yatra
- na santi mati-vṛttayaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
bhavatsu—neked; kuśala—jó szerencsét; praśnaḥ—kérdés; ātma-ārāmeṣu—aki mindig lelki boldogságban él; na iṣyate—nem szükséges; kuśala—jó szerencse; akuśalāḥ—balsors; yatra—ahol; na—soha; santi—létezik; mati-vṛttayaḥ—az elme kitalációja.
FORDÍTÁS
Pṛthu Mahārāja így folytatta: Kedves uraim! A ti jó és rossz szerencsétekről nem szükséges kérdeznem, hiszen ti mindig lelki boldogságba merültök. Az elme kitalációja, a kedvező és kedvezőtlen felfogása számotokra nem létezik.
MAGYARÁZAT
A Caitanya-caritāmṛtában (Antya 4.176) az áll:
- ’dvaite’ bhadrābhadra-jñāna, saba — ’manodharma’
- ’ei bhāla, ei manda,’ — ei saba ’bhrama’
Ebben az anyagi világban a kedvező és a kedvezőtlen fogalma csupán az elme szüleménye, mert csak az anyagi világgal való kapcsolatunk következtében létezik. Ezt illúziónak, ātma-māyānak nevezik. Azt hisszük, hogy az anyagi természet teremtett bennünket, éppen úgy, mint ahogy egy álomban különböző dolgokat vélünk tapasztalni. A lélek azonban mindig transzcendentális. Az anyag semmiképpen sem takarhatja be. Ez a befedettség olyan csupán, mint a hallucináció vagy az álom. A Bhagavad-gītā (BG 2.62) szintén azt mondja: saṅgāt sañjāyate kāmaḥ. Az anyagi kapcsolattal fölösleges anyagi szükségleteket teremtünk. Dhyāyato viṣayān puṁsaḥ saṅgas teṣūpajāyate. Amikor megfeledkezünk eredeti helyzetünkről, és élvezni kívánjuk az anyagi erőforrásokat, anyagi vágyaink megnyilvánulnak, és a különféle anyagi élvezetekbe merülünk. Amint az elménkben megjelenik az anyagi élvezetre irányuló vágy, a társulás következtében egyfajta kéj vagy mohóság ébred bennünk azok élvezetére. Amikor ez a hamis élvezet valójában nem tesz boldoggá bennünket, egy másik fajta illúziót teremtünk, a dühöt, a düh megnyilvánulásával pedig az illúzió még erősebbé válik. Amikor tehát ily módon illúzióba kerülünk, a következő lépés az, hogy elfelejtjük Kṛṣṇával való kapcsolatunkat, és Kṛṣṇa-tudatunkat elveszítve valódi intelligenciánkat is elveszítjük. Így bonyolódunk bele ebbe az anyagi világba. A Bhagavad-gītāban (BG 2.63) ez áll:
- krodhād bhavati sammohaḥ
- sammohāt smṛti-vibhramaḥ
- smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo
- buddhi-nāśāt praṇaśyati
Az anyaggal való kapcsolatunk miatt elveszítjük lelki tudatunkat, ennek következtében pedig nyomban felmerül a kedvező és kedvezőtlen fogalma. Azok viszont, akik ātmārāmák, önmegvalósítottak, felülemelkedtek az efféle felfogásokon. Az ātmārāmák, az önmegvalósított lelkek a lelki boldogságban fokozatosan továbblépve eljutnak arra a szintre, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége társaságát élvezhetik. Ez az élet tökéletessége. Kezdetben a Kumārák önmegvalósított imperszonalisták voltak, ám lassanként vonzódni kezdtek a Legfelsőbb Úr személyes kedvteléseihez. Azok számára tehát, akik állandóan az Istenség Személyisége odaadó szolgálatát végzik, a kedvező és a kedvezőtlen kettőssége nem létezik. Pṛthu Mahārāja nem a Kumārák miatt, hanem a saját érdekében kérdezett a jó szerencséről.