HU/SB 4.22.21
21. VERS
- śāstreṣv iyān eva suniścito nṛṇāṁ
- kṣemasya sadhryag-vimṛśeṣu hetuḥ
- asaṅga ātma-vyatirikta ātmani
- dṛḍhā ratir brahmaṇi nirguṇe ca yā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śāstreṣu—a szentírásokban; iyān eva—ez csak; su-niścitaḥ—határozottan eldöntött; nṛṇām—az emberi társadalomnak; kṣemasya—a végső java; sadhryak—tökéletesen; vimṛśeṣu—teljes megfontolásból; hetuḥ—ok; asaṅgaḥ—elkülönülés; ātma-vyatirikte—a testi életfelfogás; ātmani—a Legfelsőbb Léleknek; dṛḍhā—erős; ratiḥ—ragaszkodás; brahmaṇi—transzcendencia; nirguṇe—a Legfelsőbben, aki felette áll az anyagi kötőerőknek; ca—és; yā—amelyik.
FORDÍTÁS
A szentírások azt a határozott döntést hozták, hogy az emberi társadalom jólétének végső célja nem más, mint megszabadulni a testi életfelfogástól, valamint egyre erősebben és kitartóbban ragaszkodni a Legfelsőbb Úrhoz, aki transzcendentális, és az anyagi természet kötőerői fölött áll.
MAGYARÁZAT
Az emberi társadalomban mindenki az élet végső áldását szeretné elnyerni, ám azok, akik testi életfelfogásban élnek, nem érhetik el a végső célt, és azt sem érthetik meg, mi is az valójában. A Bhagavad-gītā (BG 2.59) beszél az élet végső céljáról. Paraṁ dṛṣṭvā nivartate. Amikor valaki ráeszmél, hogy mi az élet legfőbb célja, természetesen megválik a testi felfogástól. Ez a vers arra mutat rá, hogy az embernek kitartóan növelnie kell ragaszkodását a Transzcendenshez (brahmaṇi). Ahogy a Vedānta-sūtra (1.1.1) is megerősíti, athāto brahma-jijñāsā: ha az ember nem érdeklődik a Legfelsőbbről, a Transzcendensről, nem adhatja fel az anyagi világhoz való ragaszkodását. A nyolcmillió-négyszázezer létformán át vezető evolúciós folyamattal az ember nem értheti meg az élet végső célját, mert mindezekben a létformákban a testi felfogás uralkodik. Az athāto brahma-jijñāsā jelentése az, hogy ahhoz, hogy az ember kiszabaduljon a testi felfogásból, egyre erősebben kell ragaszkodnia a Brahmanhoz, vagy érdeklődnie felőle, azután pedig transzcendentális odaadó szolgálatot végezhet — śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ. Egyre erősebben ragaszkodni a Brahmanhoz azt jelenti, hogy odaadó szolgálatot végzünk. Akik a Brahman személytelen formájához kötődnek, azok ezt a kötődést nem képesek sokáig fenntartani. Az imperszonalisták, akik mint mithyāt, hamisat (jagan mithyā) elutasították ezt a világot, annak ellenére, hogy a sannyāsa rendbe lépnek, újra lejönnek ebbe a jagan mithyāba, hogy erősítsék ragaszkodásukat a Brahman iránt. Hozzájuk hasonlóan számtalan, a Brahman helyhez kötött aspektusához, a Paramātmāhoz vonzódó yogī van — olyan nagy szentek, mint amilyen Viśvāmitra volt —, akik a nőknek áldozatul esve szintén elbuknak. Éppen ezért minden śāstra azt ajánlja, ragaszkodjunk nagyon erősen az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez. Ez az egyetlen út, ami az anyagi léttől való elkülönüléshez vezet, és ez az, amiről a Bhagavad-gītā (BG 2.59) azt mondja, paraṁ dṛṣṭvā nivartate. Az ember akkor hagyhat fel az anyagi cselekedetekkel, amikor valóban megízlelte az odaadó szolgálatot, és kedvet kapott hozzá. Śrī Caitanya Mahāprabhu szintén az Isten iránti szeretetet ajánlotta az élet végső céljaként (premā pum-artho mahān). Anélkül, hogy fokozná Isten iránt érzett szeretetét, senki sem érheti el a transzcendentális helyzet tökéletes szintjét.