HU/SB 4.22.24
24. VERS
- ahiṁsayā pāramahaṁsya-caryayā
- smṛtyā mukundācaritāgrya-sīdhunā
- yamair akāmair niyamaiś cāpy anindayā
- nirīhayā dvandva-titikṣayā ca
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ahiṁsayā—mentesen az erőszaktól; pāramahaṁsya-caryayā—a nagy ācāryák nyomdokainak követésével; smṛtyā—emlékezéssel; mukunda—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; ācarita-agrya—csupán az Ő tetteiről prédikálva; sīdhunā—a nektár által; yamaiḥ—a szabályozó elvek követésével; akāmaiḥ—anyagi vágyak nélkül; niyamaiḥ—szigorúan betartva a szabályokat és az előírásokat; ca—is; api—bizonyára; anindayā—gyalázás nélkül; nirīhayā—egyszerű életmód; dvandva—kettősség; titikṣayā—türelemmel; ca—és.
FORDÍTÁS
Annak a jelöltnek, aki fejlődni kíván a lelki életben, tartózkodnia kell az erőszaktól, követnie kell a nagy ācāryák nyomdokait, mindig emlékeznie kell az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvteléseinek nektárjára, anyagi vágy nélkül követnie kell a szabályozó elveket, és a szabályok követése során nem szabad másokat sértegetnie. Egy bhaktának nagyon egyszerűen kell élnie, és nem szabad, hogy az ellentétek kettősségei megzavarják. Meg kell tanulnia eltűrnie azokat.
MAGYARÁZAT
A bhakták valójában szent életű emberek, sādhuk. A sādhu, azaz bhakta első jellemzője az ahiṁsā, az erőszak nélküliség. Azoknak, akiket érdekel az odaadó szolgálat ösvénye, vagyis akik haza akarnak térni, vissza Istenhez, először az ahiṁsāt, az erőszak nélküliséget kell gyakorolniuk. A sādhut titikṣava kāruṇikāḥnak nevezik (SB 3.25.21). Egy bhaktának türelmesnek kell lennie, és nagyon könyörületesen kell bánnia másokkal. Ha személyes sérelem éri, azt el kell viselnie, ám ha valaki más szenved sérelmet, azt nem szabad eltűrnie. Az egész világon erőszak uralkodik, s a bhakta legfontosabb dolga az, hogy megfékezze ezt az erőszakot, beleértve az állatok szükségtelen lemészárlását is. Egy bhakta nemcsak az emberi társadalom, hanem minden élőlény barátja is, mivel minden élőlényre, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége fiára néz. Nem állítja magáról, hogy ő az egyetlen fia Istennek, miközben hagyja, hogy mindenki mást megöljenek, abban a hitben, hogy nekik nincsen lelkük. Az Úr tiszta bhaktája sohasem támogatja ezt a fajta filozófiát. Suhṛdaḥ sarva-dehinām: egy igaz bhakta minden élőlény barátja. Kṛṣṇa azt mondja a Bhagavad-gītāban, hogy Ő az atyja az élőlények minden fajának; következésképp Kṛṣṇa bhaktája mindig mindenkinek a barátja. Ezt nevezik ahiṁsānak. Ennek az erőszakmentességnek csakis akkor lehet eleget tenni, ha követjük a nagy ācāryák nyomdokait. Vaiṣṇava filozófiánk szerint ezért a négy sampradāya, azaz tanítványi láncolat nagy ācāryáit kell követnünk.
Egyszerűen nevetséges, ha valaki a tanítványi láncolaton kívül próbál fejlődni a lelki életben. A szentírások azt mondják: ācāryavān puruṣo veda — aki követi az ācāryák tanítványi láncolatát, az ismeri a valóságot (Chāndogya Up. 6.14.2). Tad-vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet: annak érdekében, hogy az ember megértse a transzcendentális tudományt, egy hiteles lelki tanítómesterhez kell fordulnia (Muṇḍaka Up. 1.2.12). A smṛtyā szó nagyon fontos a lelki életben. Smṛtyā azt jelenti, hogy mindig emlékeznünk kell Kṛṣṇára. Úgy kell alakítanunk az életünket, hogy soha ne maradjunk egyedül, a Kṛṣṇáról szóló gondolatok nélkül. Olyannyira Kṛṣṇában kell élnünk, hogy miközben eszünk, alszunk, sétálunk vagy dolgozunk, mindig megmaradjunk egyedül Kṛṣṇában. A mi Kṛṣṇa-tudatú szervezetünk azt ajánlja, rendezzük úgy az életünket, hogy emlékezni tudjunk Kṛṣṇára. Az ISKCON közösségében a bhakták még akkor is Kṛṣṇa vagy bhaktái dicsőségét hallgatják, amikor épp a Spiritual Sky füstölőket készítik. Smartavyaḥ satataṁ viṣṇuḥ, javasolja a śāstra: mindig, szünet nélkül emlékezzünk az Úr Viṣṇura. Vismartavyo na jātucit: Viṣṇut sohasem szabad elfelejtenünk. Ez a lelki életmód. Smṛtyā. Az Úrra akkor tudunk örökké emlékezni, ha állandóan hallunk Róla. Ezért ez a vers azt ajánlja: mukundācaritāgrya-sīdhunā. Sīdhu azt jelenti: „nektár”. Ha Kṛṣṇáról hallunk a Śrīmad-Bhāgavatamból, a Bhagavad-gītāból vagy a hasonló hiteles szentírásokból, az azt jelenti, hogy Kṛṣṇa-tudatban élünk. Azok tudják így rögzíteni az elméjüket a Kṛṣṇa-tudatban, akik szigorúan követik az előírásokat és a szabályozó elveket. Kṛṣṇa-tudatú mozgalmunkban mi azt ajánljuk a bhaktáknak, hogy japázzanak napi tizenhat kört a füzérükön, valamint kövessék a szabályozó elveket. Ez segíteni fog nekik, hogy töretlenül fejlődhessen a lelki életben.
Azt is elmondja ez a vers, hogy fejlődést az érzékek szabályozása (yamaiḥ) segítségével érhetünk el. Az érzékek szabályozásával az ember svāmīvá vagy gosvāmīvá válhat. Annak tehát, aki a Svāmī vagy Gosvāmī megtisztelő címet viseli, nagyon szigorúan kordában kell tartania az érzékeit, sőt érzékei urává kell, hogy váljon. Ez akkor lehetséges, ha nem vágyik semmiféle anyagi érzékkielégítésre. Ha az érzékek netán függetlenül akarnának cselekedni, meg kell fékeznie őket. Azzal, hogy elkerüljük az anyagi érzékkielégítést, automatikusan uralkodunk az érzékeink fölött.
Egy másik fontos gondolat, amit ezzel kapcsolatban említ a vers, az anindayā: nem szabad bírálnunk mások vallási gyakorlatát. A különféle vallási rendszereket az anyagi természet különféle kötőerői irányítják. Azok, amelyeket a tudatlanság és a szenvedély kötőerői irányítanak, nem lehetnek ugyanolyan tökéletesek, mint az, ami a jóság kötőerejében működik. A Bhagavad-gītā mindent három minőségi kategóriába sorol, s így a vallásos rendszereket is hasonlóképpen osztályozza. Amikor az emberekre főleg a szenvedély és a tudatlanság kötőereje hat, a vallási rendszerük is ugyanolyan minőségű lesz. Egy bhakta ahelyett, hogy bírálná az ilyen rendszereket, bátorítja azok követőit, hogy ragaszkodjanak az elveikhez, mert így fokozatosan eljuthatnak a jóság szintjén álló valláshoz. Ha csak bírálja őket, a bhakta elméje zaklatott lesz. A bhaktának türelmesnek kell lennie, és meg kell tanulnia uralkodni az izgatottságán.
A bhakta másik jellemzője a nirīhayā, az egyszerű élet. A nirīha szó jelentése „szelíd”, „szerény” vagy „egyszerű”. Egy bhaktának nem szabad fényűzően élnie és a materialistákat utánoznia. Számára az egyszerű életet és a fennkölt gondolkodást ajánlják. Csak azt szabad elfogadnia, ami szükséges az odaadó szolgálat végzéséhez és ahhoz, hogy anyagi testét jó erőnlétben tartsa. Nem szabad a szükségesnél többet ennie és aludnia. Azért egyen, hogy éljen, s ne azért éljen, hogy egyen, valamint ne aludjon tovább hat-hét óránál. Ezeket az elveket kell követniük a bhaktáknak. Mindaddig, amíg a test létezik, ki van téve az időjárás változásainak, a betegségeknek és a természeti csapásoknak, az anyagi létbeli háromféle szenvedésnek. Ezeket nem kerülhetjük el. Néha a kezdő bhaktáktól olyan leveleket kapok, amelyekben megkérdezik, miért lettek betegek annak ellenére, hogy gyakorolják a Kṛṣṇa-tudatot. Meg kell tanulniuk ebből a versből, hogy türelmesnek kell lenniük (dvandva-titikṣayā). Ez a kettősségek világa. Az embernek nem szabad azt gondolnia, hogy azért, mert megbetegedett, a Kṛṣṇa-tudata odaveszett. A Kṛṣṇa-tudat minden anyagi akadály ellenére folytatódhat. Az Úr Śrī Kṛṣṇa ezért azt javasolja a Bhagavad-gītāban (BG 2.14): tāṁs titikṣasva bhārata. „Kedves Arjunám, kérlek, próbáld meg elviselni e megpróbáltatásokat! Légy megingathatatlan Kṛṣṇa-tudatú cselekedeteidben!”