HU/SB 4.22.35
35. VERS
- tatrāpi mokṣa evārtha
- ātyantikatayeṣyate
- traivargyo ’rtho yato nityaṁ
- kṛtānta-bhaya-saṁyutaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tatra—ott; api—is; mokṣaḥ—felszabadulás; eva—bizonyára; arthe—céljából; ātyantikatayā—a legfontosabb; iṣyate—így tekintve; trai-vargyaḥ—a három másik, a vallás, az anyagi gyarapodás és az érzékkielégítés; arthaḥ—érdek; yataḥ—ahonnan; nityam—rendszeresen; kṛta-anta—halál; bhaya—félelem; saṁyutaḥ—ragaszkodó.
FORDÍTÁS
A négy alapelv, a vallás, az anyagi gyarapodás, az érzékkielégítés és a felszabadulás közül a felszabadulást nagyon komolyan kell vennünk. A másik hármat a természet szigorú törvénye, a halál menthetetlenül elpusztítja.
MAGYARÁZAT
A mokṣát, a felszabadulást nagyon komolyan kell vennünk, akár még a másik három dolog feláldozása árán is. Ahogy Sūta Gosvāmī a Śrīmad-Bhāgavatam elején elmondja, a vallásos elvek nem az anyagi gyarapodás sikerén alapszanak. Mivel nagyon ragaszkodunk az érzékkielégítéshez, valamilyen gazdasági okból fordulunk Istenhez vagy járunk valamilyen templomba. Ám az anyagi gyarapodás célja nem az érzékkielégítés. Mindent úgy kell elrendeznünk, hogy elérjük a felszabadulást. Ezért hangsúlyozza ez a vers a felszabadulást, a mokṣát. A másik három dolog anyagi, ezért pusztulásra ítéltetett. Még ha valahogyan sok pénzt gyűjtünk is össze a bankban, és anyagi javakra teszünk szert, a halállal mindennek vége. A Bhagavad-gītā azt írja, hogy a halál az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki végül mindent elvesz, amit a materialista összegyűjtött. Ostoba módjára nem törődünk ezzel, és nem félünk a haláltól, sőt azt sem vesszük figyelembe, hogy a halál mindent elvesz, amit a dharma, az artha és a kāma folyamatával megszereztünk. A dharma, a jámbor cselekedetek segítségével felemelkedhetünk a mennyei bolygókra, ám ez nem jelenti azt, hogy kiszabadulunk a születés, a halál, az öregkor és a betegség karmai közül. Erre az a magyarázat, hogy a traivargyában — a vallásos elvekben, az anyagi gyarapodásban és az érzékkielégítésben — feláldozhatjuk az érdekeinket, de nem áldozhatjuk fel a felszabadulás ügyét. Ami a felszabadulást illeti, a Bhagavad-gītāban (BG 4.9) ez áll: tyaktvā dehaṁ punar janma naiti. A felszabadulás azt jelenti, hogy e test elhagyása után az embernek nem kell egy újabb anyagi testet elfogadnia. Az imperszonalisták számára a felszabadulás a személytelen Brahman létébe olvadást jelenti. Valójában azonban ez nem mokṣa, mert ebből a személytelen helyzetből az élőlénynek ismét le kell esnie az anyagi világba. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége menedékét kell hát keresnünk, és az Ő odaadó szolgálatát kell végeznünk — ez az igazi felszabadulás. Nem szabad nagy hangsúlyt fektetnünk a jámbor cselekedetekre, az anyagi gyarapodásra és az érzékkielégítésre, hanem azzal kell törődnünk, hogy eljussunk az Úr Viṣṇu lelki bolygóira, amelyek közül a legmagasabb rendű Goloka Vṛndāvana, ahol az Úr Kṛṣṇa él. Mindebből következik, hogy ez a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom a legnagyobb ajándék azok számára, akik igazán vágynak a felszabadulásra.