HU/SB 4.24.29
29. VERS
- sva-dharma-niṣṭhaḥ śata-janmabhiḥ pumān
- viriñcatām eti tataḥ paraṁ hi mām
- avyākṛtaṁ bhāgavato ’tha vaiṣṇavaṁ
- padaṁ yathāhaṁ vibudhāḥ kalātyaye
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sva-dharma-niṣṭhaḥ—aki saját dharmáját, kötelességét végzi; śata-janmabhiḥ—száz életen keresztül; pumān—egy élőlény; viriñcatām—az Úr Brahmā posztját; eti—kapja; tataḥ—azután; param—felette; hi—bizonyára; mām—elér engem; avyākṛtam—eltérés nélkül; bhāgavataḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; atha—ezért; vaiṣṇavam—az Úr tiszta bhaktája; padam—rang; yathā—mint; aham—én; vibudhāḥ—félistenek; kalā-atyaye—az anyagi világ megsemmisülése után.
FORDÍTÁS
Aki a kötelességét száz életen keresztül megfelelően végzi, az alkalmassá válik arra, hogy betöltse Brahmā hivatalát, és ha tovább fejlődik, megközelítheti az Úr Śivát. Aki vegyítetlen odaadó szolgálattal közvetlenül meghódolt az Úr Kṛṣṇának, Viṣṇunak, az azonnal a lelki bolygókra kerül. Az Úr Śiva és a többi félisten az anyagi világ pusztulása után jutnak el ezekre a bolygókra.
MAGYARÁZAT
Ez a vers a legtökéletesebb evolúciós folyamatot tárja elénk. Ahogy a vaiṣṇava költő, Jayadeva Gosvāmī megénekelte, pralaya-payodhi-jale dhṛtavān asi vedam. Tekintsük át az evolúció folyamatát a pusztulás (pralaya) pontjától kezdve, amikor is az egész univerzum feltöltődik vízzel. Ebben az időben sok hal és más vízi élőlény él. Belőlük fejlődnek ki a növények, fák, stb., ezekből pedig rovarok és csúszómászók lesznek, amelyekből madarak, emlősök, emberi lények és végül civilizált emberek fejlődnek ki. A civilizált emberi lény most egy útkereszteződésben áll, ahonnan további evolúciós fejlődést tehet a lelki életben. A vers elmondja (sva-dharma-niṣṭhaḥ), hogy amikor az élőlény egy civilizált életformába kerül, kell lennie egy sva-dharmának, társadalmi felosztásnak, az ember munkájának és tulajdonságainak megfelelően. Erről ír a Bhagavad-gītā (BG 4.13):
- cātur-varṇyaṁ mayā sṛṣṭaṁ
- guṇa-karma-vibhāgaśaḥ
„Az emberi társadalom négy osztályát Én teremtettem az anyagi természet három kötőereje és a rájuk jellemző munka szerint.”
A civilizált emberi társadalmat fel kell osztani brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya és śūdra osztályokra, és mindenkinek megfelelően kell végeznie a felosztás szerinti kötelességét. A vers leírja (sva-dharma-niṣṭhaḥ), hogy nem számít, hogy valaki brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya vagy śūdra. Ha ragaszkodik a helyzetéhez, és megfelelően végrehajtja a saját kötelességét, akkor civilizált emberi lénynek számít — másképp azonban nem különb egy állatnál. Azt is megemlíti a vers, hogy mindenki, aki kötelességét (sva-dharmáját) száz életen keresztül teljesíti (például ha egy brāhmaṇa továbbra is brāhmaṇaként cselekszik), akkor alkalmassá válik arra, hogy eljusson Brahmalokára, arra a bolygóra, ahol az Úr Brahmā él. Van egy Śivalokának vagy Sadāśivalokának nevezett bolygó is, a lelki és az anyagi világ határán. Ha a Brahmalokán az élőlény tovább fejlődik, eljut a Sadāśivalokára, s ha még tovább lép, eléri a Vaikuṇṭhalokákat. Mindenki számára a Vaikuṇṭhalokák jelentik a célt, még a félistenek számára is, és az a bhakta érheti el őket, aki nem vágyik anyagi haszonra. A Bhagavad-gītā (BG 8.16) utal rá, hogy az ember nem menekülhet az anyagi szenvedésektől még akkor sem, ha Brahmalokára kerül (ā-brahma-bhuvanāl lokāḥ punar āvartino ’rjuna). Ehhez hasonlóan az élőlény még Śivalokán sincs biztonságban, mert a Śivaloka egy határbolygó. Ha azonban eléri Vaikuṇṭhalokát, az élet legnagyobb tökéletességét éri el, s a törzsfejlődési folyamat véget ér (mām upetya tu kaunteya punar janma na vidyate). Egyszóval ez a vers megerősíti, hogy az emberi társadalomban a fejlett tudattal rendelkező embernek el kell kezdenie a Kṛṣṇa-tudatot, hogy teste elhagyása után azonnal eljuthasson a Vaikuṇṭhalokára vagy a Kṛṣṇalokára. Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti so ’rjuna (BG. 4.9). Az a bhakta, aki teljesen Kṛṣṇa-tudatos, akit nem vonz egyetlen más loka, azaz bolygó, még a Brahmaloka és a Śivaloka sem, azonnal eljut a Kṛṣṇalokára (mām eti). Ez az élet tökéletessége, s egyben az evolúció folyamatának tökéletessége.