HU/SB 4.25.31
31. VERS
- tvad-ānanaṁ subhru sutāra-locanaṁ
- vyālambi-nīlālaka-vṛnda-saṁvṛtam
- unnīya me darśaya valgu-vācakaṁ
- yad vrīḍayā nābhimukhaṁ śuci-smite
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tvat—tiéd; ānanam—arc; su-bhru—szép szemöldökű; su-tāra—szép szembogarakkal; locanam—szemek; vyālambi—szétszórt; nīla—kékes; alaka-vṛnda—hajfürtökkel; saṁvṛtam—körülvéve; unnīya—felemelve; me—nekem; darśaya—mutasd; valgu-vācakam—a fülnek oly kellemes szavak; yat—amelyik arc; vrīḍayā—szégyenlősen; na—nem; abhimukham—szemtől szemben; śuci-smite—ó, bájos mosolyú hölgy.
FORDÍTÁS
Kedvesem, ó, leány! Arcod oly csodás szép szemöldököddel, szemeiddel és kékesfekete, lobogó hajaddal! Ajkaidról végtelenül édes hang árad, mégis olyan szégyenlős vagy, hogy nem nézel a szemembe. Kérlek, drága leány, mosolyogj, s fejed felemelve pillants rám!
MAGYARÁZAT
Ilyen beszéd jellemző arra az élőlényre, aki vonzódik az ellentétes nemhez. Ezt nevezik zavarodottságnak, amelyet az idéz elő, hogy az élőlényt feltételekhez köti az anyagi természet. Amikor ennyire vonzódik az anyagi energia szépségéhez, erős vágyat érez az élvezetre. Ezt részletesen elmagyarázza ez a vers annak kapcsán, hogy Purañjana vonzódni kezd a szép leányhoz. A feltételekhez kötött életben az élőlényt magával ragadja egy arc, egy szemöldök vagy egy szem, egy hang vagy bármi más. Minden vonzóvá válik számára. Amikor egy férfi vagy egy nő vonzódni kezd az ellentétes nem egyik tagjához, mindegy, hogy az szép-e vagy sem. A szerelmes mindent szépnek talál kedvese arcán, s így vonzódni kezd hozzá. Ennek a vonzódásnak az a következménye, hogy az élőlény leesik ebbe az anyagi világba. Ezt írja le a Bhagavad-gītā (BG 7.27):
- icchā-dveṣa-samutthena
- dvandva-mohena bhārata
- sarva-bhūtāni sammohaṁ
- sarge yānti parantapa
„Ó, Bharata leszármazottja [Arjuna], ó, ellenség legyőzője! Minden élőlény illúzióba születik, megzavarodva a vágyból és a gyűlöletből eredő kettősségektől.”
Ezt az életkörülményt avidyānak nevezik. Az avidyā ellentéte a valódi tudás. A Śrī Īśopaniṣad különbséget tesz a vidyā és az avidyā, a tudás és a tudatlanság között. Az avidyā (tudatlanság) révén az élőlény feltételekhez kötötté válik, a vidyā (tudás) segítségével pedig felszabadul. Purañjana elismeri, hogy az avidyā vonzerejének hatása alá került. Most látni kívánja az avidyā teljes arculatát, ezért arra kéri a lányt, hogy emelje fel a fejét, hogy szemtől szemben láthassa. Látni akarja azokat a különféle vonásokat, amelyek az avidyát vonzóvá teszik.