HU/SB 4.25.5
5. VERS
- rājovāca
- na jānāmi mahā-bhāga
- paraṁ karmāpaviddha-dhīḥ
- brūhi me vimalaṁ jñānaṁ
- yena mucyeya karmabhiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
rājā uvāca—a király válaszolt; na—nem; jānāmi—tudom; mahā-bhāga—ó, nagy lélek; param—transzcendentális; karma—gyümölcsöző cselekedetektől; apaviddha—átjárt; dhīḥ—az intelligenciám; brūhi—kérlek, mondd el; me—nekem; vimalam—hibátlan; jñānam—tudás; yena—amely által; mucyeya—megszabadulhatok; karmabhiḥ—a gyümölcsöző cselekedetektől.
FORDÍTÁS
A király így válaszolt: Ó nagy lélek, Nārada! Értelmem a gyümölcsöző cselekedetek szövevényébe merült, ezért nem ismerem az élet végső célját. Kérlek, taníts meg a tiszta tudásra, hogy kiszabadulhassak a gyümölcsöző cselekedetek e hálójából!
MAGYARÁZAT
Narottama dāsa Ṭhākura így énekelt:
- sat-saṅga chāḍi’ kainu asate vilāsa
- te-kāraṇe lāgila ye karma-bandha-phāṅsa
Amíg valakit a gyümölcsöző cselekedetek kötnek le, addig egyik testet a másik után kénytelen elfogadni. Ezt hívják karma-bandha-phāṅsának, a gyümölcsöző cselekedetekbe történő belebonyolódásnak. Mindegy, hogy valaki jámbor vagy bűnös tetteket végez — mind a kettőnek további kötöttség az eredménye az anyagi testekben. A jámbor cselekedetek eredményeképpen az élőlény gazdag családban születhet meg, jó neveltetést és szép testet kaphat, de ez nem jelenti azt, hogy az élet szenvedései végleg megszűntek a számára. A nyugati országokban nem szokatlan, hogy valaki gazdag, előkelő családban születik meg, és az is természetes, ha valaki művelt vagy nagyon szép, ez azonban nem jelenti azt, hogy a nyugatiak mentesek az élet szenvedéseitől. Ugyan napjainkban, a nyugati világban a fiatalok kellő képzésben részesülnek, általában szépek és gazdagok, elegendő ételt és ruhát kapnak, s lehetőségük van az érzékkielégítésre is, mégis szenvednek, olyannyira, hogy hippi lesz belőlük, s a természet törvényei egy nyomorúságos életre kényszerítik őket. Piszkosan, hajlék és étel nélkül kószálnak, s kénytelenek az utcán aludni. Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy az ember nem érheti el a boldogságot pusztán jámbor cselekedetek révén. Nem igaz, hogy akik ezüstkanállal a szájukban születtek, azok mentesek a születés, az öregkor, a betegség és a halál anyagi gyötrelmeitől. Nem lehetünk boldogok, ha csupán jámboran vagy bűnösen cselekszünk. Az ilyen cselekedetek kötöttséget eredményeznek, s következtükben a lélek egyik testből a másikba vándorol. Narottama dāsa Ṭhākura ezt karma-bandha-phāṅsának nevezi.
Prācīnabarhiṣat király belátta ezt a tényt, és őszintén arról kérdezte Nārada Munit, hogyan szabadulhatna ki ebből a karma-bandha-phāṅsából, a gyümölcsöző cselekedetek hálójából. Valójában ez a tudásnak az a szintje, amelyre a Vedānta-sūtra első verse utal: athāto brahma-jijñāsā. Amikor valaki valóban eljut arra a szintre, hogy kudarcot vall a karma-bandha-phāṅsa végzésében, akkor az élet igazi értékéről kérdez. Ezt nevezik brahma-jijñāsának. A Védák (Muṇḍaka Up. 11.2.12) útmutatást adnak, hogyan érdeklődjünk az élet végső célja felől: tad-vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet. „A transzcendentális tudomány megértése végett az embernek egy hiteles lelki tanítómesterhez kell fordulnia.”
Prācīnabarhiṣat király megtalálta a legjobb lelki tanítómestert, Nārada Munit, és így arról a tudásról kérdezte, amelynek segítségével az élőlény kiszabadulhat a karma-bandha-phāṅsából, a gyümölcsöző cselekedetek kötelékéből. Ez az emberi élet valódi küldetése. Jīvasya tattva-jijñāsā nārtho yaś ceha karmabhiḥ. A Śrīmad-Bhāgavatam Első Énekének második fejezetében (SB 1.2.10) az áll, hogy az emberi lény egyetlen feladata az, hogy arról érdeklődjék egy lelki tanítómestertől, miképp szabadulhat ki a karma-bandha-phāṅsa kötelékeiből.