HU/SB 4.26.1-3
1-3. VERSEK
- nārada uvāca
- sa ekadā maheṣvāso
- rathaṁ pañcāśvam āśu-gam
- dvīṣaṁ dvi-cakram ekākṣaṁ
- tri-veṇuṁ pañca-bandhuram
- eka-raśmy eka-damanam
- eka-nīḍaṁ dvi-kūbaram
- pañca-praharaṇaṁ sapta-
- varūthaṁ pañca-vikramam
- haimopaskaram āruhya
- svarṇa-varmākṣayeṣudhiḥ
- ekādaśa-camū-nāthaḥ
- pañca-prastham agād vanam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
nāradaḥ uvāca—Nārada mondta; saḥ—Purañjana király; ekadā—egyszer; mahā-iṣvāsaḥ—erős íját és nyilait kézbe fogva; ratham—szekér; pañca-aśvam—öt ló; āśu-gam—sebesen ment; dvi-īṣam—két nyíl; dvi-cakram—két kerék; eka—egy; akṣam—tengely; tri—három; veṇum—zászló; pañca—öt; bandhuram—akadályok; eka—egy; raśmi—kötél, kantárszár; eka—egy; damanam—szekérhajtó; eka—egy; nīḍam—ülőhely; dvi—kettő; kūbaram—hámfák, amelyekhez a hámot rögzítik; pañca—öt; praharaṇam—fegyverek; sapta—hét; varūtham—a test burkai vagy alkotórészei; pañca—öt; vikramam—folyamatok; haima—arany; upaskaram—díszek; āruhya—utazva rajta; svarṇa—arany; varmā—fegyverzet; akṣaya—kiapadhatatlan; iṣu-dhiḥ—tegez; ekādaśa—tizenegy; camū-nāthaḥ—parancsnok; pañca—öt; prastham—célállomás, cél; agāt—ment; vanam—az erdőbe.
FORDÍTÁS
Nārada, a nagy bölcs folytatta: Kedves királyom! Egyszer Purañjana király megragadta hatalmas íját, majd arany fegyverzetében, tegezében tengernyi nyílvesszővel, tizenegy hadvezér kíséretében szekerére szállt, melyet öt sebes ló húzott, s a Pañca-prastha nevű erdőbe hajtott. Két robbanó nyíl is volt vele a szekéren, mely két keréken és egy forgó tengelyen állt. Három zászló volt rajta, egy gyeplő, egy szekérhajtó, egy ülőhely, két rúd, amelyhez a hámot rögzítették, öt fegyver és hét burok. A szekér ötféleképpen haladt, s öt akadály hevert előtte. Valamennyi dísze aranyból készült.
MAGYARÁZAT
Ez a három vers leírja, hogyan irányítja az élőlény anyagi testét a külső energia három kötőereje. A test a szekér, az élőlény pedig a test birtokosa, ahogy azt a Bhagavad-gītā (BG 2.13) leírja: dehino ’smin yathā dehe. A test tulajdonosát dehīnek nevezik, s ebben a testben, pontosabban a szívben lakozik. Az élőlényt egy szekérhajtó vezeti. A szekér maga a három guṇából, az anyagi természet három kötőerejéből készült, ahogy a Bhagavad-gītā (BG 18.61) szintén megerősíti: yantrārūḍhāni māyayā. A yantra szó kocsit jelent. A testet az anyagi természet adja, s a Paramātmā, a Felsőlélek vezeti. Az élőlény a szekéren ül. Ez a valós helyzet.
Az élőlényre a három kötőerő, a sattva (jóság), a rajas (szenvedély) és a tamas (tudatlanság) mindig hatással van. Ezt is megerősíti a Bhagavad-gītā (BG 7.13). Tribhir guṇamair bhāvaiḥ: az élőlényt az anyagi természet három kötőereje téveszti meg. Ezt a három kötőerőt a vers három zászlóként írja le. Egy zászlóról felismerhetjük, hogy ki a szekér tulajdonosa, s ugyanígy az anyagi természet három kötőerejének hatásáról az ember könnyen felismerheti, hogy merre halad a szekér. Más szóval, aki lát a szemével, az megérti, hogy merre halad a test az anyagi természet egy bizonyos fajta kötőerejének hatására. Ez a három vers az élőlény tevékenységéről beszél, hogy bebizonyítsa, hogy a test még akkor is a tudatlanság kötőerejének hatása alá kerül, ha valaki vallásos szeretne lenni. Nārada Muni meg akarta mutatni Prācīnabarhiṣat királynak, hogy a király a tamo-guṇának, a tudatlanság kötőerejének a hatása alatt állt, annak ellenére, hogy nagyon vallásosnak tartották.
A karma-kāṇḍīya, a gyümölcsöző cselekedetek folyamatát követve az ember a Védák útmutatásával különféle áldozatokat hajt végre. Ezekhez az áldozatokhoz előírják az állatölést, vagyis azt, hogy az állatok életén próbálják ki a védikus mantrák erejét. Az állatok elpusztítása kétségtelenül a tudatlanság kötőerejének befolyása alatt történik. Még ha valaki hajlik is a vallásosságra, a śāstrák állatáldozatokat javasolnak, s nemcsak a Védák, hanem más vallások modern szentírásai is. A vallás nevében ajánlják, valójában azonban ez csak a tudatlanság kötőerejében lévő embereknek való. Amikor az ilyen emberek állatot ölnek, legalább a vallás nevében tehetik. Ha azonban a vallási rendszer transzcendentális, mint a vaiṣṇava vallás is, akkor nincs helye az állatáldozatoknak. Ilyen transzcendentális vallási rendszert javasol Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (BG 18.66):
- sarva-dharmān parityajya
- mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja
- ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo
- mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ
„Add fel a vallás minden változatát, és hódolj meg egyedül Énelőttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj!” Prācīnabarhiṣat király olyan áldozatokat végzett, amelyekben állatokat öltek meg, ezért Nārada Muni rámutatott, hogy az ilyen áldozatok a tudatlanság kötőerejének hatása alatt állnak. A Śrīmad-Bhāgavatam már az elején kijelenti (SB 1.1.2): projjhita-kaitavo ’tra. A Śrīmad-Bhāgavatam egyetlen csaló vallásos rendszert sem tűr meg. A bhagavad-dharma, az élőlény és az Istenség Legfelsőbb Személyisége kapcsolatával foglalkozó vallás nem javasolja az állatáldozatokat. A saṅkīrtana-yajña — Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare — végzése során nem javasolt az állatáldozat.
Ebben a három versben Purañjana király az erdőbe indul, hogy állatokat ejtsen el. Ez azt szimbolizálja, hogyan vezérli az élőlényt a tudatlanság kötőereje, ami miatt az érzékkielégítés érdekében számtalan tettet végrehajt. Az anyagi test azt jelzi, hogy az élőlény már az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt áll, melyek az anyagi dolgok élvezetére késztetik. Amikor a test a tudatlanság kötőerejének hatása alatt áll, betegsége hevennyé válik. Amikor a szenvedély kötőerője hat rá, a betegség a tüneti szinten van, ám amikor a testre a jóság kötőereje hat, az anyagi fertőzés kitisztul. A vallási rendszerekben javasolt rituális szertartások kétségtelenül a jóság szintjén állnak, ám mivel ebben az anyagi világban néha még a jóságot is beszennyezi a többi kötőerő (vagyis a szenvedély és a tudatlanság), a jóságban cselekvő embert néha a tudatlanság hatása vezeti.
A versek elmondják, hogy Purañjana király egyszer az erdőbe ment, hogy állatokat öljön. Ez azt jelenti, hogy ő, az élőlény a tudatlanság kötőerejének hatása alá került. Az erdőt, amelyben Purañjana király vadászott, Pañca-prasthának nevezték. A pañca szó jelentése „öt”, s az öt érzék tárgyaira utal. A testnek öt cselekvő érzékszerve van: a kéz, a láb, a nyelv, a végbélnyílás és a nemi szervek. A test e cselekvő érzékszerveket teljes mértékben kihasználva élvezi az anyagi életet. A szekeret öt ló húzza, melyek az öt érzékszervet képviselik: a szemet, az orrot, a fület, a bőrt és a nyelvet. Ezek az érzékszervek nagyon könnyen vonzódni kezdenek az érzéktárgyakhoz, ezért a lovakról azt írják, hogy sebesen vágtáznak. A szekéren Purañjana király két robbanó fegyvert tartott magánál, amelyeket az ahaṅkārához, a hamis egóhoz hasonlíthatunk. Ezt a hamis egót kétféle gondolkodásmód jellemzi: „ez a test vagyok”, (ahantā), és „a testemmel kapcsolatos dolgok mind hozzám tartoznak” (mamatā).
A szekér két kerekét a két életformához lehet hasonlítani — a bűnös és a vallásos élethez. A szekeret három zászló díszíti, amelyek az anyagi természet három kötőerejét képviselik. Az ötféle akadály, azaz göröngyös út a testben áramló ötféle levegőt képviseli, melyek a következők: prāṇa, apāna, udāna, samāna és vyāna. A testet hét burok borítja be: a bőr, az izom, a háj, a vér, a velő, a csont és a sperma. Az élőlényt három finom anyagi és öt durva anyagi elem fedi. Ezek valójában akadályok, amelyek az élőlény útjában állnak, amikor ki akar szabadulni az anyag börtönéből.
A versben szereplő raśmi („kötél”) szó az elmére utal. A nīḍa szó is fontos, mert ez fészket jelent, ahol a madarak megpihennek. Ebben az esetben a nīḍa a szív, ahol az élőlény lakozik. Az élőlény csak egy helyben ül. Kötöttségének két oka van: a siránkozás és az illúzió. Az anyagi létben mindig olyasmit hajszol, amit sohasem szerezhet meg, így hát illúzióban van, s amiatt, hogy illúzióban van, örökké siránkozik. A siránkozást és az illúziót a vers dvi-kūbarának, a kötöttség két rúdjának nevezi.
A élőlény különféle vágyait öt folyamaton keresztül teljesíti be, amelyek az öt cselekvő érzékszerv működésére utalnak. Az arany díszek és az arany ruha azt jelzik, hogy az élőlényt a rajo-guṇa, a szenvedély kötőereje befolyásolja. Akinek sok pénze vagy nagy vagyona van, azt a szenvedély kötőereje vezérli. A szenvedély kötőerejének hatása alatt ebben az anyagi világban az élőlény az élvezet reményében számtalan dologra vágyik. A tizenegy hadvezér a tíz érzéket és az elmét képviseli. Az elme örökké terveket sző a tíz hadvezérrel az anyagi világ élvezetére. A Pañca-prastha nevű erdő, ahová a király vadászni indult, az öt érzéktárgy — a forma, az íz, a hang, az illat és a tapintás — erdeje. Így írja le ebben a három versben Nārada Muni az anyagi test helyzetét és az élőlény bezártságát ebbe az anyagi testbe.