HU/SB 4.27.12
12. VERS
- yukteṣv evaṁ pramattasya
- kuṭumbāsakta-cetasaḥ
- āsasāda sa vai kālo
- yo ’priyaḥ priya-yoṣitām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yukteṣu—a hasznos cselekedeteknek; evam—így; pramattasya—figyelmetlen lévén; kuṭumba—a rokonsághoz; āsakta—ragaszkodó; cetasaḥ—tudat; āsasāda—megérkezett; saḥ—az; vai—bizonyára; kālaḥ—idő; yaḥ—amely; apriyaḥ—nem túl kellemes; priya-yoṣitām—azoknak, akik ragaszkodnak a nőkhöz.
FORDÍTÁS
Purañjana király vonzódott a gyümölcsöző cselekedetekhez [a karma-kāṇḍīyához] és rokonságához. Szennyezett tudat szállta meg, s így végül elérkezett arra a pontra, amit azok, akik túlságosan ragaszkodnak az anyagi dolgokhoz, a legkevésbé sem szeretnek.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben nagyon fontosak a priya-yoṣitām és az apriyaḥ szavak. A yoṣit szó azt jelenti, hogy nő, priya pedig azt jelenti, hogy kedves vagy kellemes. Akik túlságosan ragaszkodnak az anyagi élvezetekhez, ami a nemi életben éri el csúcspontját, azok nem látják szívesen a halált. Erről egy tanulságos történet is szól. Egyszer egy szent életű bölcs útja során találkozott egy herceggel, egy király fiával, és megáldotta őt: „Kedves hercegem, élj örökké!” Aztán találkozott egy szent életű emberrel, és azt mondta neki: „Mindegy, hogy élsz vagy meghalsz.” Ezután egy brahmacārī bhaktával hozta össze a sors, akit így áldott meg: „Kedves bhaktám, halj meg azonnal!” Végül találkozott egy vadásszal, és őt is megáldotta: „Ne is élj, és ne is halj meg!” Ez azt jelenti, hogy akik túlságosan hajlanak az érzéki élvezetre, s elmerülnek az érzékkielégítésben, azok nem akarnak meghalni. A hercegeknek általában van elég pénzük az érzékkielégítéshez, ezért a nagy szent azt mondta a hercegnek, örökké kell élnie, mert amíg él, addig élvezheti az életet, de halála után a pokolba menne. A brahmacārī bhakta szigorú lemondásokkal és vezeklésekkel teli életet élt, hogy visszatérhessen Istenhez, ezért neki a szent azt mondta, azonnal meg kell halnia, hogy ne kelljen tovább folytatnia küzdelmét, hanem hazamehessen, vissza Istenhez. A szent életű embernek mindegy, hogy él vagy meghal, hiszen életében és a halála után is az Urat szolgálja. Egy szent életű bhakta szemében nincs különbség jelenlegi élete és a következő között, mert mindkét esetben az Urat szolgálja. A vadász állatokat öl, ezért rendkívül szörnyű életet él, halála után pedig a pokolba kerül, ezért a bölcs neki azt ajánlja, ne is éljen, és ne is haljon meg.
Purañjana királyt utolérte az öregség. Idős korban az érzékek elvesztik erejüket, s az öreg emberek rendkívül szánalomra méltóak, mert annak ellenére, hogy szeretnék élvezni az érzékeiket, különösen a nemi életet, az élvezetre szolgáló szerveik már nem működnek. Az ilyen kéjes emberek sohasem készek a halálra. Még tovább és tovább akarnak élni, és az úgynevezett tudományos fejlődés segítségével meg akarják hosszabbítani az életüket. Néhány ostoba orosz tudós szintén azt állítja, hogy a tudomány fejlődése lehetővé teszi majd, hogy halhatatlanná tegyék az embert. Ilyen őrültek vezetik az emberiséget. A kegyetlen halál azonban jön, és mindannyiukat elviszi, annak ellenére, hogy örökké akarnak élni. Így gondolkozott Hiraṇyakaśipu is, ám amikor eljött az ideje, Maga az Úr ölte meg őt, egyetlen pillanat alatt.