HU/SB 4.28.24
24. VERS
- purīṁ vihāyopagata
- uparuddho bhujaṅgamaḥ
- yadā tam evānu purī
- viśīrṇā prakṛtiṁ gatā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
purīm—a város; vihāya—feladta; upagataḥ—kiment; uparuddhaḥ—elfogták; bhujaṅgamaḥ—a kígyó; yadā—amikor; tam—őt; eva—bizonyára; anu—utána; purī—a város; viśīrṇā—szétszóródott; prakṛtim—anyaggá; gatā—vált.
FORDÍTÁS
A kígyó, akit Yavana-rāja katonái már foglyul ejtettek, s már nem volt a városban, a többiekkel együtt követni kezdte a gazdáját. Amint mindannyian elhagyták a várost, az azonnal összeomlott és porrá lett.
MAGYARÁZAT
Amikor az élőlény fogságba kerül, követői — az életlevegő, az érzékek és az érzéktárgyak — azonnal elhagyják az anyaghalmazt, a testet. Amikor az élőlény és társai távoznak, a test többé nem működik, hanem az alapvető anyagi elemekké változik: földdé, vízzé, tűzzé, levegővé és éterré. Amikor egy várost, melyet megtámad az ellenség, elhagynak a lakói, az ellenség azonnal elfoglalja, és az egészet porrá bombázza. Amikor azt mondjuk: „Porból lettél, porrá leszel”, a testről beszélünk. Amikor egy városra ellenség támad és bombázni kezd, a lakosok általában elmennek, s a város megszűnik létezni.
Aki javítani akar egy város helyzetén, ám nem törődik polgáraival vagy lakóival, az ostoba. Ugyanígy az az élőlény, aki nem ismeri kellőképpen a lelki tudományt, csak a külső testtel törődik, mert nem tudja, hogy a testben a lélek a legfontosabb tényező. Amikor az élőlény fejlett lelki tudással rendelkezik, a szellemi lélek megmenekül az örök vándorlástól. A Bhāgavatam azokat, akik ragaszkodnak a testükhöz, teheneknek és szamaraknak tartja (sa eva go-kharaḥ). A tehén rendkívül ártatlan állat, a szamár pedig teherhordásra alkalmas. Aki testi felfogásban dolgozik, az úgy robotol, mint egy szamár, s nem tud arról, mi az érdeke. Az írások ezért azt mondják:
- yasyātma-buddhiḥ kuṇape tri-dhātuke
- sva-dhīḥ kalatrādiṣu bhauma ijya-dhīḥ
- yat-tīrtha-buddhiḥ salile na karhicij
- janeṣv abhijñeṣu sa eva go-kharaḥ
„Azt az emberi lényt, aki ezzel a három elemből álló testtel azonosítja önmagát, aki a test melléktermékeit a rokonainak hiszi, aki a szülőföldjét imádandónak tekinti, és aki csak fürödni megy egy zarándokhelyre ahelyett, hogy ott a transzcendentális tudással rendelkező emberekkel találkozna, olyannak kell tekinteni, mint egy szamarat vagy egy tehenet.” (Bhāg. 10.84.13)
Az az emberi civilizáció, amelyből hiányzik a Kṛṣṇa-tudat, csupán alacsonyrendű állatok civilizációja. Ez a civilizáció néha tanulmányozza a halott testet, és megvizsgálja az agyat vagy a szívet. Ám egyetlen testrész sem fontos, ha nincs jelen a szellemi lélek. A tehenek és szamarak modern civilizációjában a tudósok a halott ember agyában vagy szívében próbálnak értékeket találni.