HU/SB 4.28.60
60. VERS
- na tvaṁ vidarbha-duhitā
- nāyaṁ vīraḥ suhṛt tava
- na patis tvaṁ purañjanyā
- ruddho nava-mukhe yayā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—nem; tvam—te; vidarbha-duhitā—Vidarbha lánya; na—nem; ayam—ez; vīraḥ—hős; su-hṛt—jóakaró férj; tava—tiéd; na—nem; patiḥ—férj; tvam—te; purañjanyāḥ—Purañjanīnak; ruddhaḥ—elfogott; nava-mukhe—a kilenc kapus városban; yayā—az anyagi energia által.
FORDÍTÁS
Igazából te nem Vidarbha lánya vagy, ez az ember, Malayadhvaja pedig nem a te jóakaró férjed. Purañjanī igazi férje sem voltál, csak foglyul ejtett ez a kilenckapus város.
MAGYARÁZAT
Az anyagi világban sok élőlény kerül kapcsolatba egymással, és rokonságba kerülnek egymással, mint apa, férj, anya, feleség, stb., ezzel is növelve a ragaszkodásukat egy bizonyos fajta testhez. Valójában minden élőlény egy külön egyén, s amiatt, hogy kapcsolatba kerül az anyaggal, találkozik más testekkel, majd hamis kapcsolatokat alakít ki velük. A hamis testek különféle társulásokat hoznak létre, melyeket családnak, közösségnek, társadalomnak és nemzetiségnek neveznek. Igazából minden élőlény az Istenség Legfelsőbb Személyisége szerves része, ám túlságosan rabul ejti őket az anyagi test. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa megjelenik, és utasításokat ad a Bhagavad-gītā és a védikus írások formájában. A Legfelsőbb Úr azért adja ezeket az utasításokat, mert Ő az élőlények örök barátja. Fontosak az utasításai, mert segítségükkel az élőlény kiszabadulhat a testből. Ahogy a folyó vize hömpölyög, sok szalmaszálat és füvet magával sodor a partról. Ezek a szalmaszálak egymás mellé kerülnek a folyó árjában, de aztán ahogy a hullámok ide-oda dobálják őket, szétválnak, s valahová máshová sodródnak. Ugyanígy sodorják ebben az anyagi világban az anyagi természet hullámai a számtalan élőlényt. A hullámok néha összeterelik őket, ők pedig barátságokat kötnek, és a család, közösség vagy nemzetiség alapján, testi alapokon viszonyulnak egymáshoz, míg végül az anyagi természet hullámai elsodorják őket egymás mellől. Így megy ez az anyagi természet teremtése óta. Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura így énekel erről:
- miche māyāra vaśe,
- yāccha bhese’,
- khāccha hābuḍubu, bhai
- jīva kṛṣṇa-dāsa,
- e viśvāsa,
- karle ta’ āra duḥkha nāi
„Kedves élőlények! Elragadtak benneteket az anyagi természet hullámai. Néha a felszínen úsztok, néha pedig alámerültök, s az egész életetek kárbavész így. De ha csak megragadjátok Kṛṣṇát, és menedéket kerestek a lótuszlábánál, újra megszabadultok minden szenvedéssel teli anyagi körülménytől.”
Ebben a versben különösen fontosak a suhṛt („jóakaró”) és a tava („tiéd”) szavak. Az úgynevezett férj, rokon, fiú, apa stb. nem lehet igazán jóakaró. Az egyetlen valódi jóakaró Kṛṣṇa Maga, ahogyan Kṛṣṇa is megerősíti a Bhagavad-gītāban (BG 5.29): suhṛdaṁ sarva-bhūtānām. A társadalom, a barátság, a szerelem és a jóakarók csupán annak köszönhetők, hogy különféle testekbe kerültünk. Az embernek tisztában kell ezzel lennie, és igyekeznie kell kiszabadulni ebből a testi rabságból, amibe élet élet után belekerül. Menedéket kell keresnie az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél, Kṛṣṇánál, és haza kell térnie, vissza Istenhez.