HU/SB 4.29.36-37
36-37. VERSEK
- athātmano ’rtha-bhūtasya
- yato ’nartha-paramparā
- saṁsṛtis tad-vyavacchedo
- bhaktyā paramayā gurau
- vāsudeve bhagavati
- bhakti-yogaḥ samāhitaḥ
- sadhrīcīnena vairāgyaṁ
- jñānaṁ ca janayiṣyati
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
atha—ezért; ātmanaḥ—az élőlénynek; artha-bhūtasya—valódi érdeke; yataḥ—amelyikből; anartha—minden nemkívánatos dolog; param-parā—sorozat, egyik a másik után; saṁsṛtiḥ—anyagi lét; tat—annak; vyavacchedaḥ—megállítva; bhaktyā—odaadó szolgálattal; paramayā—vegyítetlen; gurau—a Legfelsőbb Úrnak vagy képviselőjének; vāsudeve—Vāsudeva; bhagavati—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; bhakti-yogaḥ—odaadó szolgálat; samāhitaḥ—alkalmazott; sadhrīcīnena—teljesen; vairāgyam—közömbösség; jñānam—teljes tudás; ca—és; janayiṣyati—meg fogja nyilvánítani.
FORDÍTÁS
Az élőlény igazi érdeke az, hogy kiszabaduljon a tudatlanságból, ami miatt el kell szenvednie az ismétlődő születést és halált. Az egyetlen gyógyír az, ha meghódol az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, az Ő képviselőjén keresztül. Ha nem végez odaadó szolgálatot az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Vāsudevának, semmiképpen sem válhat teljesen közömbössé az anyagi világgal szemben, és valódi tudással sem rendelkezhet.
MAGYARÁZAT
Így lehet közömbössé válni a mesterséges anyagi feltételek iránt. Az egyetlen gyógyír az, ha elfogadjuk a Kṛṣṇa-tudatot, és állandóan elmerülünk az Úr Vāsudeva, az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálatában. Mindenki megpróbál boldog lenni, s azt a folyamatot, amely a boldogság eléréséhez vezet, önérdeknek nevezik. Sajnos az anyagi világban kóborló feltételekhez kötött lélek nem tudja, hogy önérdekének végső célja Vāsudeva. A saṁsṛti, vagyis az anyagi lét a helytelen testi életfelfogással kezdődik, és ez a felfogás az alapja a nemkívánatos dolgok (anarthák) egész sorozatának. Ezek a nemkívánatos dolgok valójában az elmében felmerülő vágyak az érzékkielégítés különféle formáira. Így az élőlény különféle testeket ölt ebben az anyagi világban. Az embernek először fegyelmeznie kell az elméjét, hogy az elme vágyai megtisztulhassanak. A Nārada-pañcarātra ezt a folyamatot sarvopādhi-vinirmuktaṁ tatparatvena nirmalamnak nevezi. Ha az ember nem tisztítja meg az elméjét, lehetetlen kiszabadulnia az anyagi feltételek közül. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.7.6) így ír:
- anarthopaśamaṁ sākṣād
- bhakti-yogam adhokṣaje
- lokasyājānato vidvāṁś
- cakre sātvata-saṁhitām
„Az élőlény anyagi szenvedéseit, amelyek nemkívánatosak számára, közvetlenül enyhíteni lehet az odaadó szolgálat összekapcsoló folyamatával. Az emberek nagy része azonban nem tudja ezt, ezért a bölcs Vyāsadeva összeállította ezt a védikus írást, amely a Legfelsőbb Igazsággal van kapcsolatban.” Az anarthákat, a nemkívánatos dolgokat az egyik testi életből a másikba visszük. Ahhoz, hogy megszabaduljunk ebből a fogságból, hozzá kell látnunk az Úr Vāsudeva, Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálatához. Ezzel kapcsolatban fontos a guru szó. Fordíthatjuk „nehéz”-nek illetve „a legfelsőbb”-nek is. A guru tehát a lelki tanítómester. Śrīla Ṛṣabhadeva azt javasolta a fiainak, hogy gurur na sa syāt . . . na mocayed yaḥ samupeta-mṛtyum: „Az embernek nem szabad elfogadnia a lelki tanítómester szerepét, ha nem tudja kivezetni a tanítványát a születés és a halál körforgásából.” (SB 5.5.18) Az anyagi lét valójában a különféle gyümölcsöző cselekedetek okozta hatások és visszahatások láncolata. Ez a születés és a halál oka. Csak úgy vethetünk véget ennek a folyamatnak, ha elkezdjük Vāsudeva szolgálatát.
A bhakti szó az Úr Vāsudeva szolgálatában végrehajtott tettekre utal. Az Úr Vāsudeva a Legfelsőbb, az élőlénynek ezért Őt kell szolgálnia, nem pedig a félisteneket. Az odaadó szolgálat a kezdő szinten — a szabályok és előírások betartásának szintjén — indul el, és az Úr spontán szerető szolgálatáig fejlődik. Minden szinten az a cél, hogy elégedetté tegyük az Úr Vāsudevát. Amikor valaki tökéletesen fejlett Vāsudeva odaadó szolgálatában, akkor teljesen eltávolodik a teste, vagyis az anyagi létben kijelölt helyzete szolgálatától. Amikor így elkülönült mindettől, tökéletes tudásra tesz szert, és tökéletesen szolgálja az Úr Vāsudevát. Śrī Caitanya Mahāprabhu azt mondja, jīvera ’svarūpa’ haya —— kṛṣṇera ’nitya-dāsa’: „Örök helyzeténél fogva minden élőlény Kṛṣṇa szolgája.” Amint az élőlény az Úr Vāsudeva szolgálatához lát, visszatér eredeti helyzetébe. Ezt a helyzetet nevezik felszabadult szintnek. Muktir hitvānyathā-rūpaṁ svarūpeṇa vyavasthitiḥ: a felszabadult szinten az élőlény eredeti Kṛṣṇa-tudatú állapotában van. Felhagy minden olyan tettel, melyet az anyag szolgálatában végzett, s melyeket a társadalom, a nemzet, egy közösség, a kutyák, az autók szolgálata és sok más, az „én” és az „enyém” illúziója alatt végrehajtott szolgálat ürügyén eszelt ki.
Ahogy az Első Ének második fejezete írja:
- vāsudeve bhagavati
- bhakti-yogaḥ prayojitaḥ
- janayaty āśu vairāgyaṁ
- jñānaṁ ca yad ahaitukam
„Az Istenség Személyiségének, Śrī Kṛṣṇának végzett odaadó szolgálat által az ember azonnal indokolatlan tudásra tesz szert, és elkülönül a világtól.” (SB 1.2.7) Az embernek tehát szolgálnia kell Vāsudevát, minden anyagi vágy, elmebeli spekuláció és gyümölcsöző cselekedet nélkül.