HU/SB 4.30.33
33. VERS
- yāvat te māyayā spṛṣṭā
- bhramāma iha karmabhiḥ
- tāvad bhavat-prasaṅgānāṁ
- saṅgaḥ syān no bhave bhave
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yāvat—amíg; te—Tiéd; māyayā—az illuzórikus energia által; spṛṣṭāḥ—szennyezett; bhramāmaḥ—kóborlunk; iha—ebben az anyagi világban; karmabhiḥ—a gyümölcsöző cselekedetek visszahatása által; tāvat—addig; bhavat-prasaṅgānām—szerető bhaktáidnak; saṅgaḥ—társasága; syāt—hadd legyen; naḥ—miénk; bhave bhave—minden létformában.
FORDÍTÁS
Drága Urunk! Azért imádkozunk, hogy míg anyagi szennyezettségünk miatt ebben az anyagi világban kell maradnunk, és egyik testből a másikba, egyik bolygóról a másikra kell vándorolnunk, addig azoknak a társaságát élvezhessük, akik örökké kedvteléseidről beszélnek. Imádkozunk, hogy bármilyen testben és bármilyen bolygón legyünk is, élet élet után elnyerjük ezt az áldást.
MAGYARÁZAT
Ez a legnagyobb áldás, amit csak egy bhakta kérhet a Legfelsőbb Úrtól. Ezt Śrī Caitanya Mahāprabhu is megerősítette: sthāne sthitāḥ śruti-gatāṁ tanu-vāṅ-manobhiḥ (SB 10.14.3). Bármit hozzon is a sors az élőlény számára, a körülményektől függetlenül csak továbbra is hallgatnia kell a Legfelsőbb Úr tetteiről és kedvteléseiről szóló elbeszéléseket. Egy tiszta bhakta nem imádkozik a felszabadulásért vagy azért, hogy érjen véget számára a születés és halál körforgása, mert ezt nem tartja fontosnak. A bhakta számára az a legfontosabb, hogy lehetősége nyíljon az Úr kedvteléseiről és dicsőségéről hallani. Azok a bhakták, akik ebben a világban az Úr szolgálatát végzik, a lelki világban is megkapják ugyanezt a lehetőséget. A bhakta számára így minden a lelki világ, mert amíg hallhat az Úr kedvteléseiről vagy beszélhet róluk, addig azon a helyen az Úr személyesen jelen van. Tatra tiṣṭhāmi nārada yatra gāyanti mad-bhaktāḥ. Az a hely, ahol a tiszta bhakták összegyűlnek, hogy énekeljenek, halljanak és beszéljenek az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről, Vaikuṇṭhává válik. Egy bhaktának nincs szüksége arra, hogy azért imádkozzon az Úrhoz, hogy a Vaikuṇṭha világba kerüljön. Egy tiszta bhakta bárhol Vaikuṇṭhát vagy Vṛndāvanát tud teremteni pusztán azzal, hogy sértés nélkül énekel az Úr dicsőségéről.
A Pracetāk azért imádkoznak, hogy minden létformában (bhave bhave) lehetőségük legyen arra, hogy az Úr dicsőségéről halljanak. Az élőlények az egyik testből a másikba vándorolnak, ám a bhakták nem különösebben vágynak rá, hogy megállítsák ezt a folyamatot. Caitanya Mahāprabhu így imádkozik: mama janmani janmanīśvare bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi. „Drága Uram! Bárcsak élet élet után megingathatatlanul tiszta odaadó szolgálatot végezhetnék Neked!” A bhakták alázatosságból úgy gondolkodnak, hogy nem méltóak arra, hogy belépjenek a lelki világba. Mindig azt gondolják magukról, hogy beszennyezik őket az anyagi természet kötőerői. De azt sem kell kérniük, hogy megszabaduljanak az anyagi természet kötőerőitől. Az odaadó szolgálat maga a transzcendentális síkon van, ezért egyáltalán nincs szükség rá, hogy ezt a külön kedvezményt kérjék. Levonhatjuk a következtetést, hogy a tiszta bhakták nem törődnek azzal, hogy véget vessenek a születés és halál ismétlődésének, ám arra, hogy elnyerjék az Úr dicsőségét éneklő és hallgató bhakták társaságát, mindig nagyon vágynak.