HU/SB 4.4.21
21. VERS
- mā vaḥ padavyaḥ pitar asmad-āsthitā
- yā yajña-śālāsu na dhūma-vartmabhiḥ
- tad-anna-tṛptair asu-bhṛdbhir īḍitā
- avyakta-liṅgā avadhūta-sevitāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
mā—nem; vaḥ—tiéd; padavyaḥ—gazdagság; pitaḥ—ó, apám; asmat-āsthitāḥ—ami a birtokunkban van; yāḥ—ami (gazdagság); yajña-śālāsu—az áldozati tűzbe; na—nem; dhūma-vartmabhiḥ—az áldozatok útja által; tat-anna-tṛptaiḥ—az áldozati ételtől elégedetté váltak; asu-bhṛdbhiḥ—eleget tenni a test szükségleteinek; īḍitāḥ—dicsőítették; avyakta-liṅgāḥ—kinek oka megnyilvánulatlan; avadhūta-sevitāḥ—az önmegvalósított lelkek érik el.
FORDÍTÁS
Kedves apám! Te és talpnyalóid el sem tudjátok képzelni, milyen gazdagsággal rendelkezünk, mert akik hatalmas áldozatokat bemutatva gyümölcsöző tetteket végeznek, azok csak azzal törődnek, hogy a test követelésének eleget tegyenek, és megegyék azt az ételt, amit áldozatként ajánlottak fel. Mi akár azzal is meg tudjuk mutatni gazdagságunkat, hogy csupán vágyunk rá, hogy megmutassuk. Ezt csak nagy személyiségek érhetik el, akik lemondott, önmegvalósított lelkek.
MAGYARÁZAT
Satī apja úgy vélte, hogy rendkívül tekintélyes és gazdag, s hogy leányát olyasvalakinek adta, aki nemcsak szegény, de teljesen műveletlen is. Azt hihette, hogy bár leánya erényes nő, aki nagyon hűséges férjéhez, férje mégis szánalmas helyzetben van. E gondolatokra válaszolva mondta Satī, hogy férjének gazdagságát képtelenek felfogni az olyan materialisták, mint Dakṣa és követői, talpnyalói, akik a gyümölcsöző tettekbe merülnek. Férjének helyzete egészen más volt. Minden fenség a birtokában volt, ezt azonban nem szerette kimutatni. Az ilyen gazdagságot avyaktának, megnyilvánulatlannak nevezik, ha azonban szükség van rá, az Úr Śiva puszta akaratából képes megmutatni csodálatos gazdagságát. Ez a vers ezt jósolja meg, s hamarosan meg is történik. Az Úr Śiva gazdagsága a lemondásban és az Isten iránti szeretetben nyilvánul meg, s nem az anyagi érzékkielégítés különféle formáiban. Ilyen gazdagsággal csak a Kumārák, Nārada és az Úr Śiva rendelkeznek, senki más.
Ez a vers elítéli azokat, akik védikus szertartásokat mutatnak be. Dhūma-vartmabhiḥnak nevezi őket, ami azt jelenti, hogy a feláldozott ételek maradékain élnek. Kétféle áldozati ételfelajánlás van. Az egyik a gyümölcsöző rituális szertartások során felajánlott étel, a másik pedig, a legjobb, a Viṣṇunak ajánlott étel. Bár az áldozati oltáron minden esetben Viṣṇu a fő Istenség, a gyümölcsöző rítusok bemutatói a különféle félisteneket akarják elégedetté tenni, hogy cserébe valamilyen anyagi áldást kapjanak. Az igazi áldozatot azonban az Úr Viṣṇu elégedettsége érdekében végzik, s az ilyen áldozatok maradékai segítenek az odaadó szolgálat fejlődésében. Azok az áldozatok, amelyek nem Viṣṇunak szólnak, nagyon lassú fejlődést eredményeznek, ezért ez a vers valamennyit elutasítja. Viśvanātha Cakravartī azokat, akik rituális szertartásokat végeznek, varjaknak nevezte, mert a varjak az olyan ételmaradékban lelki örömüket, amit már a szemétbe dobtak. Satī elítélte a brāhmaṇákat is, aki jelen voltak az áldozatnál.
Akár megértették az Úr Śiva helyzetét Dakṣa király és talpnyalói, akár nem, Satī azt akarta elérni, hogy apja ne gondolja, hogy férje teljesen földönfutó. Satī, az Úr Śiva hűséges felesége minden anyagi gazdagságot megad az Úr Śiva imádóinak. Ezt a tényt a Śrīmad-Bhāgavatam Tizedik Éneke magyarázza el. Az Úr Śiva imádói néha látszólag gazdagabbak, mint az Úr Viṣṇu imádói, mert Durgā, vagyis Satī — aki az anyagi világ működésére felügyel — minden anyagi gazdagságot megad az Úr Śiva imádóinak, hogy dicsőítse férjét, míg Viṣṇu imádói a lelki felemelkedésre vágynak, ezért néha minden kincsüket elveszítik. A Tizedik Énekben szép leírást találhatunk erről a témáról.