HU/SB 4.4: Sati elhagyja testét
4.4.1. vers: A bölcs Maitreya így szólt: Miután mindezt elmondta Satīnak, az Úr Śiva elhallgatott, mert látta, hogy felesége képtelen dönteni. Satī nagyon szeretett volna találkozni rokonaival az apja házában, ugyanakkor azonban megijedt az Úr Śiva intelmétől. Nyugtalan lelkiállapotában ki-be járkált a szobából, akár a hinta, amely ide-oda leng.
4.4.2. vers: Satīnak nagyon fájt, hogy férje megtiltotta neki, hogy meglátogassa rokonait apja házában, s az irántuk érzett szeretet könnyeket csalt a szemébe. Remegve, végtelen elkeseredésében páratlan férjére, az Úr Śivára nézett, mintha tekintetével meg akarná semmisíteni.
4.4.3. vers: Ezek után Satī magára hagyta férjét, az Úr Śivát, aki szeretetből testének felét adta neki. Dühében és elkeseredettségében zihálva apjához indult. Azért tett így oktalanul, mert csupán egy gyönge nő volt.
4.4.4. vers: Amikor az Úr Śiva több ezer tanítványa látta, hogy Satī sietve távozik, s egyedül van, Maṇimān és Mada vezetésével rögtön valamennyien a nyomába eredtek. Az élen Śiva Nandī bikája haladt, s a yakṣák is követték őket.
4.4.5. vers: Az Úr Śiva tanítványai Satīt egy bika hátára ültették, s odaadták neki kedvenc madarát. Lótuszvirágot, tükröt és hasonló tárgyakat vittek magukkal az élvezetére, s egy nagy ernyőt tartottak a feje fölé. Énekesek követték őket dobokkal, kagylókürtökkel és harsonákkal, s a menet olyan színpompás volt, akár egy királyi felvonulás.
4.4.6. vers: Így érkezett meg apja házába, ahol az áldozatot végezték, és belépett az arénába, ahol mindenki a védikus himnuszokat énekelte. Jelen volt valamennyi nagy bölcs, brāhmaṇa és félisten, s ott sorakoztak a feláldozandó állatok is, az áldozathoz szükséges agyagból, kőből, aranyból, fűből és bőrből készült edényekkel együtt.
4.4.7. vers: Amikor Satī követőivel az áldozati arénához érkezett, senki sem fogadta illendően, mert az összegyűltek mind féltek Dakṣától. Senki sem üdvözölte őt, csupán anyja és nővérei, akik könnyekkel a szemükben, örömtől sugárzó arccal köszöntötték, és kedvesen beszélgettek vele.
4.4.8. vers: Noha nővérei és anyja fogadták őt, nem válaszolt üdvözlő szavaikra, s bár ülőhellyel kínálták és ajándékokat adtak neki, semmit sem fogadott el, mert apja nem szólt hozzá, nem üdvözölte őt, s hogyléte felől sem érdeklődött.
4.4.9. vers: Az áldozati arénában Satī látta, hogy a férjének, az Úr Śivának egyetlen felajánlás sem szól. Aztán észrevette, hogy apja nemcsak nem hívta meg az Úr Śivát, de amikor megpillantotta az Úr Śiva kiváló feleségét, őt sem köszöntötte. Emiatt Satīt elöntötte a düh, s úgy nézett apjára, mintha fel akarná perzselni a tekintetével.
4.4.10. vers: Az Úr Śiva követői, a szellemek készen álltak, hogy bántalmazzák vagy akár el is pusztítsák Dakṣát, de Satī szavára megálltak. Satī dühös és szomorú volt, és kárhoztatni kezdte az áldozatok gyümölcsöző tetteinek folyamatát, valamint azokat, akik oly büszkék e fölösleges és nehézségekkel járó áldozatokra. Különösen apját ítélte el, aki mindenki füle hallatára az Úr Śiva ellen szólt.
4.4.11. vers: Az áldott istennő így szólt: Az Úr Śiva a legszeretettebb élőlény, akinek nincs vetélytársa. Senki sem kedves neki, és senkit sem tekint az ellenségének. Egyedül te lehetsz irigy egy ilyen kozmikus lényre, aki mentes minden rosszindulattól!
4.4.12. vers: Kétszer született Dakṣa! Egy olyan ember, mint te, csak hibát keres másokban. Az Úr Śiva azonban nemcsak nem nézi mások hibáit, de ha valakiben egy parányi jó tulajdonságot felfedez, azt a sokszorosára nagyítja. Szerencsétlenségedre te egy ilyen nagy lélekben találtál hibát.
4.4.13. vers: Nem meglepő, hogy akik a mulandó anyagi testet tekintik az önvalónak, azok lebecsülik a nagy lelkeket. Milyen jó, hogy a materialisták ilyen irigyek, s emiatt oly könnyen elbuknak! A nagy személyiségek lábának pora okozza vesztüket.
4.4.14. vers: Satī folytatta: Kedves apám! A legnagyobb sértést követed el azzal, hogy irigy vagy az Úr Śivára, akinek már pusztán a neve is, amely két szótagból áll — śi és va —, megtisztítja az embert minden bűnös cselekedettől. Az Ő utasítását senki sem tagadja meg. Feddhetetlen ő, és rajtad kívül senki sem irigy rá.
4.4.15. vers: Irigy vagy az Úr Śivára, aki a három világ valamennyi élőlényének barátja. Teljesíti a közönséges emberek minden vágyát, és a brahmānandát [a transzcendentális gyönyört] kereső, magasabb szinten álló személyiségeket is megáldja, mert az ő lótuszlábára gondolnak.
4.4.16. vers: Azt gondolod, hogy a nálad kiválóbb és tiszteletreméltóbb személyiségek, mint amilyen az Úr Brahmā, nem ismerik ezt a szerencsétlenséget okozó személyt, akinek a neve Úr Śiva? A krematóriumban élvezi a démonok társaságát, zilált hajtincsei egész testét beborítják, emberi koponyákból készült füzért visel, s testét a halottégető hamuja fedi, ám e kedvezőtlen tulajdonságok ellenére a kiváló személyiségek, köztük Brahmā is, nagyra becsülik őt: elfogadják a lótuszlábának felajánlott virágokat, s nagy tisztelettel érintik a fejükhöz.
4.4.17. vers: Ha valaki azt hallja — folytatta Satī —, hogy egy felelőtlen ember a vallás urát és irányítóját gyalázza, be kell fognia fülét, s távoznia kell, ha nem tudja méltóképpen megbüntetni. Ha azonban képes arra, hogy megölje, akkor erőszakkal ki kell vágnia a gyalázkodó nyelvét, és meg kell ölnie, majd saját életétől is meg kell válnia.
4.4.18. vers: Megválok hát ettől a hitvány testtől, amit tőled kaptam, aki gyaláztad az Úr Śivát! Ha valaki mérgezett ételt evett, a legjobb gyógyír, ha kihányja.
4.4.19. vers: Jobb az embernek saját kötelességét végeznie, mint másokét bírálnia. A kiváló transzcendentalisták néha nem követik a Védák szabályozó elveit, mivel nincs szükségük rá, épp úgy, ahogy a félistenek is az űrben utaznak, míg a közönséges emberek a földön járnak.
4.4.20. vers: A Védák kétféle cselekedetet javasolnak: az egyik azoknak szól, akik ragaszkodnak az anyagi élvezethez, a másik pedig azoknak, akik nem kötődnek semmi anyagihoz. E kétféle cselekedetnek megfelelően kétféle ember van, s jellemzőik különböznek egymástól. Ha valaki mind a kétféle cselekedetet egy személyben akarja megtalálni, az ellentmondásba ütközik. Aki azonban transzcendentális szinten áll, az mindkét fajta cselekedetet megtagadhatja.
4.4.21. vers: Kedves apám! Te és talpnyalóid el sem tudjátok képzelni, milyen gazdagsággal rendelkezünk, mert akik hatalmas áldozatokat bemutatva gyümölcsöző tetteket végeznek, azok csak azzal törődnek, hogy a test követelésének eleget tegyenek, és megegyék azt az ételt, amit áldozatként ajánlottak fel. Mi akár azzal is meg tudjuk mutatni gazdagságunkat, hogy csupán vágyunk rá, hogy megmutassuk. Ezt csak nagy személyiségek érhetik el, akik lemondott, önmegvalósított lelkek.
4.4.22. vers: Testem szerencsétlenségemre a tiédből jött létre, a tiédből, aki megsértetted az Úr Śiva lótuszlábát! Szégyellem, hogy rokonok vagyunk, s megvetem magam, amiért testemet egy olyan emberrel való kapcsolat szennyezi be, aki megsértette a legkiválóbb személyiség lótuszlábát!
4.4.23. vers: Amikor családi kapcsolatunk miatt az Úr Śiva Dākṣāyaṇīnak szólít, kedvem azonnal elvesztem, derűm szertefoszlik, mosolyom lehervad arcomról. Nagyon sajnálom, hogy testemet, ami csupán egy zsák, te hoztad létre, ezért megválok tőle.
4.4.24. vers: Maitreya, a bölcs így szólt Vidurához: Ó, ellenség pusztítója! Így szólt apjához Satī az áldozat színhelyén, majd arccal észak felé leült a földre. Sáfrányszínű ruhát öltött, vízzel megtisztította magát, aztán lehunyta szemét, hogy a misztikus yoga folyamatába merüljön.
4.4.25. vers: Először az előírt ülőhelyzetet vette fel, majd életlevegőjét felemelte, s a köldök közelében egyensúlyi helyzetbe hozta. Aztán a szívig emelte az életlevegőjét, ami az intelligenciával keveredett, majd fokozatosan a légcsőhöz, onnan pedig a szemöldökök közé juttatta.
4.4.26. vers: Satī, hogy elhagyja testét, amely oly nagy tisztelettel és szeretettel körülvéve ült az Úr Śiva ölében, akit nagy bölcsek és szentek imádnak, apja iránt érzett dühében a testében lévő tüzes levegőn kezdett meditálni.
4.4.27. vers: Satī minden gondolatát férje, az Úr Śiva, a világ legfelsőbb lelki tanítómestere szent lótuszlábára összpontosította. Megtisztult a bűn minden szennyétől, s a tüzes elemeken meditálva a fellobbanó tűzben elhagyta testét.
4.4.28. vers: Amikor Satī dühében elpusztította a testét, szerte az univerzumban döbbent kiáltások hangzottak fel. Miért vetett véget ily módon az életének Satī, a legnagyobb tiszteletnek örvendő félisten, az Úr Śiva felesége?
4.4.29. vers: Mindenkit megdöbbentett, hogy Dakṣa, a prajāpati, valamennyi élőlény gondviselője olyan tiszteletlenül viselkedett saját lányával, Satīval — aki nemcsak erényes hölgy, de nagy lélek is volt —, hogy Satī, amiért apja semmibe vette, lemondott a testéről.
4.4.30. vers: Dakṣának, aki olyan kőszívű, hogy nem méltó arra, hogy brāhmaṇa legyen, rossz híre mindenhová eljut majd, mert megsértette leányát, mert nem akadályozta meg a halálát, s mert végtelenül irigy az Istenség Legfelsőbb Személyiségére.
4.4.31. vers: Miközben az emberek Satī csodálatos, önként vállalt haláláról beszélgettek, a kíséretében érkezett testőrök megragadták fegyvereiket, hogy megöljék Dakṣát.
4.4.32. vers: Indulatosan előreléptek, de Bhṛgu Muni látta a veszélyt, s azonnal cselekedett: az áldozati tűz déli oldalán felajánlásokat téve elmondta a Yajur Vedának azokat a mantráit, amelyekkel egy pillanat alatt el lehet pusztítani a yajña megsemmisítőit.
4.4.33. vers: Amint Bhṛgu Muni a tűzbe helyezte felajánlását, ezer és ezer félisten jelent meg, akiket ṛbhuknak neveztek. Mindannyian rettentő erősek voltak, mert erejüket Somától, a Holdtól kapták.
4.4.34. vers: Amikor a ṛbhu félistenek a yajña tűzéből félig égett, izzó husángokat ragadtak ki, s azzal támadtak a szellemekre és a guhyakákra, Satī testőreire, azok a szélrózsa minden irányába menekültek. Ez egyedül a brahma-tejas, a brahminikus erő hatására történhetett így.