HU/SB 4.6.47
47. VERS
- pṛthag-dhiyaḥ karma-dṛśo durāśayāḥ
- parodayenārpita-hṛd-rujo ’niśam
- parān duruktair vitudanty aruntudās
- tān māvadhīd daiva-vadhān bhavad-vidhaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pṛthak—különbözően; dhiyaḥ—akik gondolkodnak; karma—gyümölcsöző cselekedetek; dṛśaḥ—megfigyelő; durāśayāḥ—hitvány; para-udayena—mások jó helyzete révén; arpita—feladva; hṛt—szív; rujaḥ—düh; aniśam—mindig; parān—mások; duruktaiḥ—durva szavak; vitudanti—fájdalmat okoz; aruntudāḥ—éles szavakkal; tān—nekik; mā—nem; avadhīt—megöli; daiva—a gondviselés; vadhān—már elpusztult; bhavat—te; vidhaḥ—mint.
FORDÍTÁS
A gondviselés már végzett azokkal, akik mindenre megkülönböztetéssel néznek, akik egyedül a gyümölcsöző cselekedetekhez ragaszkodnak, akik hitványak, s akiknek fáj, ha látják mások gyarapodását, ezért durva és éles szavaikkal bántják őket. Nincs hát szükség arra, hogy újra elpusztuljanak egy olyan kiemelkedő személyiség keze által, mint amilyen te vagy.
MAGYARÁZAT
A materialisták, akik az anyagi haszon reményében örökké gyümölcsöző tetteket végeznek, nem tudják elviselni, amikor mások virágzó gazdagságát látják. Néhány Kṛṣṇa-tudatú emberen kívül szerte az egész világon ilyen irigy emberek vannak, akiket állandóan gondok gyötörnek, mert ragaszkodnak az anyagi testhez, és nem ismerik az önvalót. Szívük mindig aggodalommal teli, ezért azt mondják, a gondviselés már végzett velük. Az Úr Śivának, aki önmegvalósított vaiṣṇava, Brahmā azt a tanácsot adja tehát, hogy ne ölje meg Dakṣát. A vaiṣṇavákat para-duḥkha-duḥkhīnak nevezik, mert bár nincs olyan helyzet, ami szenvedést okozna nekik, mások gyötrelme láttán mégis fájdalmat éreznek. A vaiṣṇaváknak nem szabad ölniük sem a testük, sem az elméjük tetteivel, hanem könyörületességből meg kell próbálniuk felébreszteni mások Kṛṣṇa-tudatát. A Kṛṣṇa-tudat mozgalmát azért indítottuk útjára, hogy kiszabadítsuk a világ irigyeit māyā fogságából, s bár a bhakták néha akadályokba ütköznek, nagy türelemmel tovább segítik a mozgalom életét. Az Úr Caitanya azt tanácsolja:
- tṛṇād api sunīcena
- taror api sahiṣṇunā
- amāninā mānadena
- kīrtanīyaḥ sadā hariḥ
„Énekeljük az Úr szent nevét alázatos elmével, s gondoljuk magunkat hitványabbnak az utcán heverő szalmaszálnál. Legyünk türelmesebbek, mint a fa, s ne vágyjunk hamis megbecsülésre, ám legyünk kész minden tiszteletet megadni másoknak. Ha elménk ilyen állapotba kerül, állandóan tudjuk énekelni az Úr szent nevét.” (Śikṣāṣṭaka 3)
Egy vaiṣṇavának követnie kell az olyan vaiṣṇavák példáját, amilyen Haridāsa Ṭhākura, Nityānanda Prabhu és az Úr Jézus Krisztus voltak. Nincs szükség arra, hogy megöljenek valakit, aki már halott. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy egy vaiṣṇava, akinek el kell viselnie minden őt ért személyes sértést, sohasem tűri el, hogy Viṣṇut vagy a vaiṣṇavákat gyalázzák.