HU/SB 4.7.29
29. VERS
- rudra uvāca
- tava varada varāṅghrāv āśiṣehākhilārthe
- hy api munibhir asaktair ādareṇārhaṇīye
- yadi racita-dhiyaṁ māvidya-loko ’paviddhaṁ
- japati na gaṇaye tat tvat-parānugraheṇa
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
rudraḥ uvāca—az Úr Śiva mondta; tava—Tiéd; vara-da—ó, legfelsőbb jótevő; vara-aṅghrau—becses lótuszláb; āśiṣā—a vágyból; iha—az anyagi világban; akhila-arthe—hogy teljesüljön; hi api—bizonyára; munibhiḥ—a bölcsek által; asaktaiḥ—felszabadult; ādareṇa—törődve; arhaṇīye—imádandó; yadi—ha; racita-dhiyam—megingathatatlan elme; mā—engem; avidya-lokaḥ—a tudatlanok; apaviddham—tisztátalan cselekedetek; japati—mond; na gaṇaye—nem értékelik; tat—azt; tvat-para-anugraheṇa—olyan könyörületességgel, mint amilyen a Tiéd.
FORDÍTÁS
Az Úr Śiva így szólt: Kedves Uram! Elmém és tudatom örökké lótuszlábadon nyugszik, amely méltó az imádatra, ezért minden áldás és minden vágy teljesülésének kútfejeként imádja valamennyi felszabadult nagy bölcs. Ha elmémet lótuszlábadra rögzítem, nem zavarhatnak meg többé azok, akik gyaláznak engem, mondván, hogy tetteim nem tiszták. Nem törődöm a rágalmaikkal, és könyörületességből megbocsátok nekik, ahogy Te is könyörületes vagy minden élőlényhez.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben az Úr Śiva megbánja, hogy haragra gerjedt, s megzavarta Dakṣa áldozatát. Dakṣa király számtalan sértést elkövetett ellene, ezért dühbe gurult, s véget vetett az egész áldozati szertartásnak. Később, amikor megnyugodott, a yajñát újra elkezdték, ezért sajnálta, hogy így cselekedett. Most elmondja, hogy mivel elméjét a Legfelsőbb Úr, Viṣṇu lótuszlábára rögzíti, többé nem hozhatják ki sodrából azok a közönséges emberek, akik életmódját becsmérlik. Az Úr Śiva kijelentéséből megérthetjük, hogy amíg valaki anyagi síkon áll, addig az anyagi természet három kötőereje hat rá. Amint azonban Kṛṣṇa-tudatossá válik, az anyagi tettek nem lesznek rá többé hatással. Éppen ezért rendíthetetlennek kell lennünk a Kṛṣṇa-tudatban, s el kell merülnünk az Úr transzcendentális szerető szolgálatában. Azt a bhaktát, aki így cselekszik, sohasem befolyásolják az anyagi természet három kötőerejének működései és visszahatásai. Ezt a tényt a Bhagavad-gītā is megerősíti: mindazok, akik állhatatosan végzik az Úr transzcendentális szolgálatát, már túlléptek valamennyi anyagi kötőerőn, s elérték a Brahman-megvalósítás szintjét, ahol az embert nem kínozza az anyagi érzéktárgyak utáni vágyakozás. A Śrīmad-Bhāgavatam azt javasolja, hogy legyünk mindig Kṛṣṇa-tudatosak, és sohase feledkezzünk meg arról a transzcendentális kapcsolatról, amely az Úrhoz fűz bennünket. Ezt az utat mindenkinek hűségesen kell követnie. Az Úr Śiva szavaiból megérthetjük, hogy ő mindig Kṛṣṇa-tudatos volt, s így sohasem kellett anyagi gyötrelmektől szenvednie. Az egyetlen gyógyír tehát az, ha megingathatatlanul haladunk tovább a Kṛṣṇa-tudat útján, hogy megszabaduljunk az anyagi kötőerők okozta szennyeződéstől.