HU/SB 4.7.30
30. VERS
- bhṛgur uvāca
- yan māyayā gahanayāpahṛtātma-bodhā
- brahmādayas tanu-bhṛtas tamasi svapantaḥ
- nātman-śritaṁ tava vidanty adhunāpi tattvaṁ
- so ’yaṁ prasīdatu bhavān praṇatātma-bandhuḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
bhṛguḥ uvāca—Śrī Bhṛgu mondta; yat—aki; māyayā—az illuzórikus energia által; gahanayā—áthághatatlan; apahṛta—ellopott; ātma-bodhāḥ—az eredeti helyzetükről szóló tudás; brahma-ādayaḥ—az Úr Brahmā és mások; tanu-bhṛtaḥ—megtestesült élőlények; tamasi—az illúzió sötétségében; svapantaḥ—fekszenek; na—nem; ātman—az élőlényben; śritam—elhelyezkedő; tava—Tiéd; vidanti—megérteni; adhunā—most; api—bizonyára; tattvam—abszolút helyzet; saḥ—Te; ayam—ezt; prasīdatu—légy kegyes; bhavān—Te; praṇata-ātma—meghódolt lélek; bandhuḥ—barát.
FORDÍTÁS
Śrī Bhṛgu így szólt: Drága Uram! Az élőlények a legfőbbtől, az Úr Brahmātól kezdve egészen a közönséges hangyáig valamennyien az illuzórikus energia áthághatatlan bűvöletének befolyása alatt állnak, ezért nem ismerik eredeti helyzetüket. Mindannyian a testi felfogás hívei, s így az illúzió sötétségébe merülnek. Képtelenek felfogni, hogyan vagy jelen minden élőlényben Felsőlélekként, és abszolút helyzetedet sem értik meg. Te azonban minden meghódolt lélek örök barátja és védelmezője vagy, ezért arra kérlek, légy kegyes hozzánk, és bocsásd meg minden bűnünket!
MAGYARÁZAT
Bhṛgu Muni jól tudta, hogy Dakṣa áldozati szertartásán mindannyian — beleértve Brahmāt és az Úr Śivát is — botrányosan viselkedtek. Azzal, hogy Brahmāt, az anyagi világ legfőbb élőlényét is megemlítette, azt akarta kijelenteni, hogy Viṣṇut kivéve mindenki, még Brahmā és az Úr Śiva is a testi felfogás rabja, s az anyagi energia varázsában él. Ez Bhṛgu véleménye. Amíg valaki a testet tekinti az önvalónak, addig rendkívül nehéz megértenie a Felsőlelket, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Bhṛgu tudta, hogy nem hatalmasabb Brahmānál, ezért önmagát is a bűnösök közé sorolta. A tudatlanoknak, vagyis a feltételekhez kötött lelkeknek nincs más választásuk, mint hogy elfogadják bizonytalan helyzetüket az anyagi természet irányítása alatt. Az egyetlen gyógyír az, ha meghódolnak Viṣṇunak, s örökké a bocsánatáért esedeznek. Ha valaki felszabadulásra vágyik, egyedül az Úr indokolatlan kegyére szabad bíznia magát, s nem szabad egy parányit sem a saját erejére támaszkodnia. Ez a Kṛṣṇa-tudatú ember tökéletes helyzete. Az Úr mindenkivel barátként bánik, de különösen a meghódolt léleknek barátja. A folyamat tehát nagyon egyszerű: a feltételekhez kötött lélek hódoljon meg mindörökre az Úrnak, s akkor az Úr minden védelmet megad neki, hogy ne essen az anyagi szennyeződés csapdájába.