HU/SB 4.7: Daksa áldozata
4.7.1. vers: A bölcs Maitreya így szólt: Ó, erős karú Vidura! Az Úr Śiva, miután az Úr Brahmā szavai megbékítették, válaszolt az Úr Brahmā kérésére.
4.7.2. vers: Az Úr Śiva így szólt: Kedves apám, Brahmā! A félistenek sértéseikkel egyáltalán nem bántottak meg. Mindannyian gyerekesek és ostobák, ezért bűnüket nem veszem komolyan, és csak azért büntettem meg őket, hogy jó útra térjenek.
4.7.3. vers: Az Úr Śiva folytatta: Dakṣa feje már hamuvá égett, ezért kecskefejet kap. Bhaga félisten az áldozat őt megillető részét Mitra szemével fogja látni.
4.7.4. vers: Pūṣā félisten csak tanítványai fogaival rághat, s ha magára marad, akkor úgy lakhat csak jól, hogy csicseriborsólisztből készült tésztát eszik. Azoknak a félisteneknek azonban, akik megengedték, hogy részesüljek az áldozatból, minden sebük begyógyul.
4.7.5. vers: Akiknek a karját levágták, azoknak Aśvinī-kumāra karjait kell használniuk tetteikhez, akiknek pedig a kezét vágták le, azoknak Pūṣā kezével kell majd cselekedniük. A papokra szintén ez vár. Ami Bhṛgut illeti, ő egy kecske szakállát kapja majd meg.
4.7.6. vers: A nagy bölcs Maitreya így szólt: Kedves Vidurám! A jelenlévők szívét és lelkét elégedettség töltötte el az Úr Śiva, az áldást osztók legkiválóbbja szavainak hallatán.
4.7.7. vers: Ezek után Bhṛgu, a nagy bölcsek vezetője meghívta az Úr Śivát az áldozat színhelyére. A félistenek a bölcsek, az Úr Śiva és az Úr Brahmā társaságában valamennyien arra a helyre indultak, ahol a hatalmas áldozatot mutatták be.
4.7.8. vers: Miután az Úr Śiva utasításai szerint mindent pontosan végrehajtottak, Dakṣa testére illesztették az áldozatra szánt állat fejét.
4.7.9. vers: Amikor az állat fejét Dakṣa király törzséhez rögzítették, Dakṣa azonnal magához tért, s mintha álmából ébredt volna, az Úr Śivát pillantotta meg, aki előtte állt.
4.7.10. vers: Amikor Dakṣa megpillantotta az Úr Śivát, aki egy bika hátán ült, szíve, melyet az iránta érzett irigység szennyezett be, azonnal megtisztult, ahogyan a tó vize tisztul ki az őszi esőzéstől.
4.7.11. vers: Dakṣa király imákat akart mondani az Úr Śivának, de amikor leánya, Satī szerencsétlen halála jutott az eszébe, szeme megtelt könnyel, bánatában hangja elcsuklott, s egy szót sem tudott szólni.
4.7.12. vers: Ekkor Dakṣa király, akit a szeretet és ragaszkodás érzése kínzott, valóban magához tért. Nyugalmat erőltetett magára, uralkodott érzésein, és tiszta tudattal imákat kezdett zengeni az Úr Śivához.
4.7.13. vers: Dakṣa király így szólt: Kedves Uram, Śiva! Nagy sértést követtem el ellened, te azonban olyan kedves vagy, hogy ahelyett, hogy visszavontad volna kegyedet, megáldottál vele, amikor megbüntettél. Te és az Úr Viṣṇu sohasem feledkeztek meg még a haszontalan, nevükhöz méltatlan brāhmaṇákról sem. Miért ne törődnél hát velem, aki áldozatokat mutatok be?
4.7.14. vers: Kedves Uram, kiváló és hatalmas Śiva! Először az Úr Brahmā szájából születtél meg, hogy megóvd a brāhmaṇákat a tanulás, a lemondás, a fogadalmak és az önmegvalósítás útján. A brāhmaṇák oltalmazója lévén mindig védelmezed az általuk követett szabályozó elveket, ahogyan a tehénpásztorfiúk is botot fognak a kezükben, hogy megvédjék a teheneket.
4.7.15. vers: Mit sem tudtam dicsőségedről, ezért éles szavak nyilait lőttem rád egy nyilvános találkozón, noha te ügyet sem vetettél rájuk. Nem engedelmeskedtem neked, aki a legnagyobb tiszteletet érdemled, s ezzel a pokol felé vezető útra léptem. Te azonban megszántál, s megmentettél azzal, hogy megbüntettél. Arra kérlek, légy elégedett saját kegyedből, mert én szavaimmal nem tudok a kedvedben járni.
4.7.16. vers: A nagy bölcs Maitreya így szólt: Az Úr Śiva megbocsátott hát Dakṣa királynak, aki ekkor az Úr Brahmā engedélyével újra hozzálátott, hogy a kiváló, művelt bölcsekkel, papokkal és másokkal együtt újra elvégezze a yajñát.
4.7.17. vers: Ezek után a brāhmaṇák, hogy folytathassák az áldozati szertartást, először megtisztították az áldozati arénát attól a szennytől, amit Vīrabhadrának és az Úr Śiva többi szellem-követőjének az érintése okozott, majd felkészültek, hogy a tűzbe helyezzék a puroḍāśa felajánlásokat.
4.7.18. vers: A nagy bölcs Maitreya így szólt Vidurához: Kedves Vidurám! Amikor Dakṣa király szent meditációba merülve tisztított vajat ajánlott fel a Yajur Veda mantráival, az Úr Viṣṇu nyomban megjelent eredeti formájában, Nārāyaṇaként.
4.7.19. vers: Az Úr Nārāyaṇa a hatalmas szárnyú Stotra, azaz Garuḍa vállán ült. Amint megjelent, körös-körül mindent ragyogás árasztott el, elhomályosítva Brahmā és a többiek sugárzását.
4.7.20. vers: Bőre feketés árnyalatban játszott. Aranysárga ruhát viselt, sisakja pedig ragyogott, mint a nap. Haja szinte kékes volt, olyan színű, mint a fekete méhek. Arcát fülbevalók ékesítették. Nyolc kezében kagylókürtöt, cakrát, buzogányt, lótuszvirágot, nyílvesszőt, íjat, pajzsot és kardot tartott, s arany ékszereket, karpereceket és kardíszeket viselt. Teste virágzó fához hasonlított, amelyen a legváltozatosabb, legcsodálatosabb virágok nyílnak.
4.7.21. vers: Az Úr Viṣṇut virágfüzér ékesítette, mellkasán pedig a szerencse istennője nyugodott, s így csodálatos látványt nyújtott. Arcát szépséges mosoly ragyogta be, amely az egész világot elbűvöli, különösen a bhaktákat. Két oldalán fehér jakfarokból készült legyezők tűntek fel, akár fehér hattyúk, s feje fölött holdként tündökölt egy fehér ernyő.
4.7.22. vers: Amint megpillantották Őt, az Úr Viṣṇut, a félistenek — az Úr Brahmā, az Úr Śiva, a gandharvák és mindenki más, aki jelen volt — a földre vetették magukat Előtte, s valamennyien tiszteletteljes hódolatukat ajánlották Neki.
4.7.23. vers: Nārāyaṇa testének sugárzó ragyogásában mindenki más fénye elhalványodott, s mindenki elhallgatott. Félénken, nagy tisztelettel és hódolattal a jelenlévők mind a fejükhöz érintették a kezüket, s felkészültek, hogy felajánlják imáikat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Adhokṣajának.
4.7.24. vers: Noha még a Brahmāhoz hasonló félistenek elméje sem foghatta föl a Legfelsőbb Úr, az Istenség Személyisége korlátlan dicsőségét, az Ő kegyéből mégis valamennyien láthatták transzcendentális formáját. Egyedül ennek a kegynek köszönhetően voltak képesek imákat zengeni Hozzá, ki-ki tehetsége szerint.
4.7.25. vers: Amikor az Úr Viṣṇu elfogadta az áldozati felajánlásokat, Dakṣa, a prajāpati nagy örömmel tiszteletteljes imákat kezdett zengeni Neki. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége valójában minden áldozat Ura és valamennyi prajāpati tanítója, s még Nanda, Sunanda és a hozzájuk hasonló személyiségek is Őt szolgálják.
4.7.26. vers: Dakṣa így szólt az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez: Kedves Uram! Te transzcendentálisan fölötte állsz minden spekulatív állapotnak. Tökéletesen lelki vagy, mentes minden félelemtől, s az anyagi energia mindig az irányításod alatt áll. Noha az anyagi energiában jelensz meg, helyzeted transzcendentális. Örökre mentes vagy az anyagi szennyeződéstől, hiszen teljesen önellátó vagy.
4.7.27. vers: A papok az Úrhoz fordultak: Ó, Urunk, aki transzcendentális vagy, s nem érhet anyagi szennyeződés! Az Úr Śiva híveinek átka miatt ragaszkodni kezdtünk a gyümölcsöző tettekhez, s így a mélybe zuhanva most nem tudunk semmit Rólad, sőt a védikus tudás három ágának utasításait követjük arra hivatkozva, hogy a yajña nevében szertartásokat végzünk. Tudjuk, elrendelted, hogy a félistenek megkapják megérdemelt jussukat.
4.7.28. vers: Az összegyűltek így szólították meg az Urat: Ó, egyedüli menedéke mindazoknak, akik gyötrelmekkel teli életüket a feltételekhez kötött lét e félelmetes erődjében élik, ahol az idő elem, akár egy kígyó, csak az alkalmat keresi, hogy támadhasson! Ebben a világban szünet nélkül az úgynevezett boldogság és boldogtalanság árkaiba botlunk, s vadállatok hada leselkedik ránk örökké támadásra készen. A siránkozás tüze lankadatlanul lángol, s a látszólagos boldogság délibábja mindenkit bűvöletébe ejt. Senki sem menekülhet tőlük. Az ostobák a születés és halál körforgásában élnek, és állítólagos kötelességeik teljesítése súlyos teherként nehezedik a vállukra. Nem tudjuk, mikor fogadják el végre lótuszlábad menedékét.
4.7.29. vers: Az Úr Śiva így szólt: Kedves Uram! Elmém és tudatom örökké lótuszlábadon nyugszik, amely méltó az imádatra, ezért minden áldás és minden vágy teljesülésének kútfejeként imádja valamennyi felszabadult nagy bölcs. Ha elmémet lótuszlábadra rögzítem, nem zavarhatnak meg többé azok, akik gyaláznak engem, mondván, hogy tetteim nem tiszták. Nem törődöm a rágalmaikkal, és könyörületességből megbocsátok nekik, ahogy Te is könyörületes vagy minden élőlényhez.
4.7.30. vers: Śrī Bhṛgu így szólt: Drága Uram! Az élőlények a legfőbbtől, az Úr Brahmātól kezdve egészen a közönséges hangyáig valamennyien az illuzórikus energia áthághatatlan bűvöletének befolyása alatt állnak, ezért nem ismerik eredeti helyzetüket. Mindannyian a testi felfogás hívei, s így az illúzió sötétségébe merülnek. Képtelenek felfogni, hogyan vagy jelen minden élőlényben Felsőlélekként, és abszolút helyzetedet sem értik meg. Te azonban minden meghódolt lélek örök barátja és védelmezője vagy, ezért arra kérlek, légy kegyes hozzánk, és bocsásd meg minden bűnünket!
4.7.31. vers: Az Úr Brahmā így szólt: Kedves Uram! Személyiséged és örök formád nem érthetik meg azok, akik a tudásszerzés különböző útjait járva próbálnak megismerni Téged. Helyzeted mindig transzcendentális, mert az anyagi teremtés fölött állsz, míg a megértésedre irányuló empirikus törekvés anyagi, mint ahogy céljai és eszközei is azok.
4.7.32. vers: Indra király így szólt: Kedves Uram! Nyolc karú, mindegyik kezében fegyvert tartó transzcendentális formád az egész univerzum áldására jelenik meg, s nagy elégedettséget okoz az elmének és a szemnek. Ebben a formádban mindig készen állsz, hogy megbüntesd a démonokat, akik irigyek bhaktáidra.
4.7.33. vers: Az áldozatot végzők feleségei így szóltak: Kedves Urunk! Ezt az áldozatot Brahmā utasítására akartuk végrehajtani, ám sajnálatos módon az Úr Śiva, aki megharagudott Dakṣára, elpusztított mindent, és dühe következtében az áldozatra szánt állatok most holtan hevernek. Minden, amit a yajñához előkészítettünk, kárba veszett. Lótuszszemed pillantása azonban most újra megszentelheti az áldozati arénát!
4.7.34. vers: A bölcsek így imádkoztak: Kedves Urunk! Cselekedeteid végtelenül csodálatosak, s noha mindent különféle energiáidon keresztül hajtasz végre, egyáltalán nem kötődsz e tettekhez. Még a szerencse istennőjéhez sem ragaszkodsz, akit olyan hatalmas félistenek imádnak, mint Brahmā, s azért imádkoznak, hogy elnyerjék a kegyét.
4.7.35. vers: A siddhák így imádkoztak: Mint az elefánt, aki a lángoló erdőben elszenvedett kínok után a folyóba merülve minden gyötrelméről megfeledkezik, úgy merül elménk is transzcendentális kedvteléseid nektári folyójába, ó, Urunk, és soha többé nem akar megválni e transzcendentális gyönyörtől, amely épp olyan, mint az Abszolútba olvadás öröme!
4.7.36. vers: Dakṣa felesége is imáit ajánlotta: Kedves Uram, mily nagy szerencse, hogy megjelentél ebben az áldozati arénában! Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked, s arra kérlek, ez alkalommal légy elégedett! Az áldozati aréna nem lehet szép Nélküled, ahogyan egy test sem lehet szép fej nélkül.
4.7.37. vers: A különféle bolygók uralkodói a következőképpen szóltak: Kedves Urunk! Mi csak közvetlen érzékelésünkben hiszünk, de a jelen körülmények között nem tudjuk, valóban látunk-e Téged anyagi érzékeinkkel. A kozmikus megnyilvánulást könnyűszerrel érzékelhetjük velük, Te azonban túl vagy az öt elemen — Te vagy a hatodik elem. Ezért azt anyagi világ teremtményének látunk Téged.
4.7.38. vers: A nagy misztikusok így szóltak: Kedves Urunk! Akik tudják, hogy Te vagy minden élőlény Felsőlelke, és ezért úgy tekintenek Rád, hogy nem különbözöl tőlük, azok minden bizonnyal nagyon-nagyon kedvesek Számodra. Akik odaadóan szolgálnak s Urukként fogadnak el Téged, és magukat szolgának tekintik, azokkal nagyon kegyesen bánsz, s mivel kegyes vagy, mindig kedvükben akarsz járni.
4.7.39. vers: Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk a Legfelsőbbnek, aki változatos megnyilvánulásokat hozott létre, és azokat az anyagi világ három kötőerejének varázsa alá rendelte, hogy megteremtse, fenntartsa és megsemmisítse őket. Ő Maga nem áll a külső energia irányítása alatt. Személyes formájában teljesen mentes az anyagi kötőerők különféle megnyilvánulásaitól és a hamis azonosítás illúziójától.
4.7.40. vers: A Védák személyisége így szólt: Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked, az Úrnak, aki a jóság kötőerejének menedéke s így minden vallás, lemondás és vezeklés forrása vagy, mert transzcendentálisan az anyagi kötőerők fölött állsz, és senki sem ismer Téged vagy valódi helyzeted.
4.7.41. vers: A tűzisten így szólt: Kedves Uram! Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked, mert kegyedből vagyok olyan ragyogó, mint a lángoló tűz, s fogadom el a vajjal kevert áldozati felajánlásokat. A Yajur Veda szerinti öt felajánlás nem más, mint a Te különféle energiáid, és ötféle védikus himnusszal imádnak Téged. Az áldozat Te vagy, az Istenség Legfelsőbb Személyisége.
4.7.42. vers: A félistenek így szóltak: Drága Urunk! Hajdanán, a megsemmisüléskor Te őrizted meg az anyagi megnyilvánulás valamennyi energiáját. Ebben az időben a felsőbb bolygók lakói, akiket olyan felszabadult lelkek képviseltek, mint Sanaka, a filozófia elmélkedés segítségével mind Rajtad meditáltak. Te vagy ezért az eredeti személy, aki a pusztulás vizén heversz ágyadon, Śeṣa kígyón. Ma feltárultál szemünk előtt, akik valamennyien a szolgáid vagyunk. Arra kérünk, védelmezz minket!
4.7.43. vers: A gandharvák így szóltak: Kedves Urunk! A félistenek, beleértve az Úr Śivát, az Úr Brahmāt, Indrát, Marīcit és a nagy bölcseket is, mind csak tested elkülönült szerves részei. Te vagy a Legfelsőbb Hatalmas Mindenható, és Számodra az egész teremtett világ csupán játékszer. Mindig az Istenség Legfelsőbb Személyiségének tekintünk Téged, és tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk Neked!
4.7.44. vers: A vidyādharák így szóltak: Ó, Urunk! Ez az emberi test arra való, hogy általa elérjük a legtökéletesebb célt. Külső energiád azonban arra kényszeríti az élőlényt, hogy tévesen az anyagi testével és az anyagi energiával azonosítsa magát, s ezért māyā bűvöletében az anyagi élvezetben akarja megtalálni a boldogságát. Rossz úton jár, s mindig az átmeneti, illuzórikus boldogsághoz vonzódik, ám a Te transzcendentális cselekedeteidnek olyan erejük van, hogy ha valaki róluk hall vagy beszél, megszabadulhat az illúziótól.
4.7.45. vers: A brāhmaṇák így szóltak: Kedves Urunk, Te Magad vagy az áldozat! Te vagy a tisztított vaj felajánlása, Te vagy a tűz, Te vagy a védikus himnuszok éneklése, amelyek segítségével az áldozatot bemutatják, Te vagy a tűzifa, Te vagy a láng, Te vagy a kuśafű és az áldozati edények. Te Magad vagy a papok, akik a yajñát végzik, Te vagy az Indra vezette félistenek, és Te vagy az áldozati állat. Minden, amit feláldozunk, Te vagy, illetve a Te energiád.
4.7.46. vers: Kedves Urunk, ó, védikus tudás megtestesülése! Amikor az elmúlt korszakban, hosszú-hosszú idővel ezelőtt megjelentél hatalmas vadkan-inkarnációdban, úgy emelted ki a Földet a vízből, ahogyan egy elefánt emel ki egy lótuszvirágot a tóból. Amikor abban a gigantikus vadkan-formában transzcendentális hangodat hallattad, a hangot áldozati himnusznak tekintették, és olyan nagy bölcsek, mint Sanaka meditáltak rajta, imákat zengve, hogy dicsőítsenek.
4.7.47. vers: Kedves Urunk! Alig vártuk, hogy láthassunk Téged, mert nem tudtuk elvégezni a védikus szertartásoknak megfelelő yajñákat. Hozzád imádkozunk hát, hogy légy elégedett velünk! Az ember minden akadályt legyőzhet pusztán azzal, hogy szent neved énekli. Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk Neked jelenlétedben!
4.7.48. vers: Śrī Maitreya így szólt: Miután minden jelenlévő az Úr Viṣṇut magasztalta, Dakṣa, akinek tudata megtisztult, elrendelte, hogy kezdjék el újra a yajñát, amelynek az Úr Śiva követői véget vetettek.
4.7.49. vers: Kedves bűntelen Vidurám! — folytatta Maitreya. — Valójában az Úr Viṣṇu minden áldozat gyümölcsének élvezője. Mégis, mivel Ő minden élőlény Felsőlelke, elégedett volt pusztán azzal, amit az áldozati felajánlásokból kapott. Derűsen így szólt hát Dakṣához:
4.7.50. vers: Az Úr Viṣṇu válaszolt: Brahmā, az Úr Śiva és Én vagyunk az anyagi megnyilvánulás legfelsőbb oka. Én vagyok a Felsőlélek, az önellátó szemtanú, de személytelenül nézve nincs különbség Brahmā, az Úr Śiva és Én közöttem.
4.7.51. vers: Az Úr folytatta: Kedves Dakṣa Dvijám! Én vagyok az Istenség Eredeti Személyisége, de hogy megteremtsem, fenntartsam és megsemmisítsem ezt a kozmikus megnyilvánulást, anyagi energiámon keresztül cselekszem, és megnyilvánulásaimat a cselekedetek szintjei szerint mind másképpen nevezik.
4.7.52. vers: Az Úr így folytatta: Aki nem rendelkezik kellő tudással, úgy gondolhatja, hogy a félistenek, például Brahmā és Śiva mind függetlenek, s ugyanezt hiheti az élőlényekről is.
4.7.53. vers: Egy átlagos értelemmel rendelkező ember nem gondolja azt, hogy a fej és a test többi része különállóak. Ehhez hasonlóan az Én bhaktám sem hiszi, hogy Viṣṇu, a mindent átható Istenség Személyisége bármitől vagy bármelyik élőlénytől is különbözik.
4.7.54. vers: Az Úr folytatta: Aki nem tekinti Brahmāt, Viṣṇut, Śivát vagy az élőlényeket a Legfelsőbbtől különállóknak, s aki ismeri a Brahmant, az valóban eléri a békét, míg mások sohasem.
4.7.55. vers: A bölcs Maitreya így szólt: Miután az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvesen kioktatta Dakṣát, Dakṣa, a prajāpatik vezére az előírt áldozati szertartásokkal imádta az Úr Viṣṇut, majd külön imádatot mutatott be az Úr Brahmānak és az Úr Śivának is.
4.7.56. vers: Dakṣa nagy tisztelettel imádta az Úr Śivát, felajánlva neki a yajña maradékaiból az őt illető részt. A rituális áldozati szertartások végeztével elégedetté tette a többi félistent és mindazokat, akik még jelen voltak. Miután a papok segítségével eleget tett kötelességeinek, megfürdött, s teljes elégedettség töltötte el.
4.7.57. vers: Így imádta Dakṣa az áldozati szertartás bemutatásával a Legfelsőbb Urat, Viṣṇut, s ezzel teljes mértékben a vallás útját követte. Az áldozatra összesereglett félistenek mind megáldották őt, hogy legyen még vallásosabb, majd távoztak.
4.7.58. vers: Maitreya így szólt: Hallottam, hogy miután Dākṣāyaṇī (Dakṣa leánya) megvált attól a testtől, melyet Dakṣától kapott, a Himalája birodalmában született meg, Menā leányaként. Mindezt hiteles forrásból tudom.
4.7.59. vers: Ambikā [Durgā istennő], akit Dākṣāyaṇīnak [Satīnak] ismertek, úgy fogadta el újra az Úr Śivát férjéül, ahogyan az Istenség Legfelsőbb Személyiségének különféle energiái lépnek működésbe egy újabb teremtés során.
4.7.60. vers: Maitreya így szólt: Kedves Vidurám! A történetet a Dakṣa-yajñáról, amit az Úr Śiva megsemmisített, Uddhavától, egy kiváló bhaktától, Bṛhaspati tanítványától hallottam.
4.7.61. vers: A nagy bölcs, Maitreya végül így szólt: Ó, Kuru fia! Ha valaki hittel és odaadással hallgatja és adja tovább e történetet a Dakṣa-yajñáról, melyet az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu vezetett, nem férhet kétség hozzá, hogy az anyagi lét minden szennyeződésétől megszabadul.