HU/SB 4.8.72
72. VERS
- tri-rātrānte tri-rātrānte
- kapittha-badarāśanaḥ
- ātma-vṛtty-anusāreṇa
- māsaṁ ninye ’rcayan harim
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tri—három; rātra-ante—az éjszaka elmúltával; tri—három; rātra-ante—az éjszaka elmúltával; kapittha-badara—gyümölcsök és bogyók; aśanaḥ—evett; ātma-vṛtti—hogy életben tartsa a testét; anusāreṇa—amennyire szüksége volt, a minimum; māsam—egy hónap; ninye—eltelt; arcayan—imádva; harim—az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.
FORDÍTÁS
Az első hónapban Dhruva Mahārāja csak gyümölcsöket és bogyókat evett minden harmadik napon, csak hogy életben tartsa testét. Így jutott előbbre és előbbre az Istenség Legfelsőbb Személyiségének imádatában.
MAGYARÁZAT
A kapittha egy olyan virág, amit az indiai népnyelv kayetaként ismer. Nevének nem találjuk meg az angol megfelelőjét, de ennek a virágnak a gyümölcsét általában az ember nem fogyasztja: az erdőben élő majmok eszik meg csupán. Dhruva Mahārāja azonban ezt a gyümölcsöt ette — nem azért, hogy pompásan lakomázzon, hanem azért csupán, hogy testét és lelkét együtt tartsa. A testnek ételre van szüksége, ám egy bhakta sohase egyen csak azért, hogy az érzékkielégítéssel örömet okozzon a nyelvének. A Bhagavad-gītā azt javasolja, hogy annyit együnk csupán, amennyi ahhoz szükséges, hogy a test egészségét megőrizzük, de soha ne együnk fényűző lakomát. Dhruva Mahārāja egy ācārya, aki szigorú lemondásaival és vezeklésével arra tanít minket, hogyan végezzük az odaadó szolgálatot. Alaposan meg kell ismernünk Dhruva Mahārāja szolgálatának folyamatát. A későbbi versekből megtudhatjuk, milyen önszigorban töltötte napjait. Ne felejtsük el, hogy az Úr igaz bhaktájává válni nem könnyű feladat. Ebben a korban azonban az Úr Caitanya kegye végtelenül megkönnyítette ezt számunkra. De ha még az Úr Caitanya nagylelkű utasításait sem követjük, hogyan várhatjuk azt, hogy az odaadó szolgálat rendszeres kötelességeinek eleget tegyünk? Ebben a korszakban lehetetlen Dhruva Mahārāja példáját követni a lemondását illetően, ám az elveket be kell tartanunk: nem szabad figyelmen kívül hagynunk a lelki tanítómestertől kapott szabályozó elveket, mert azok könnyítenek a feltételekhez kötött lélek helyzetén. Ami a mi ISKCON mozgalmunkat illeti, csupán arra kérünk mindenkit, hogy tartsa be a négy tiltó szabályt, japázzon tizenhat kört, és ahelyett, hogy a nyelv kedvéért ízletes ételeket enne, inkább fogadja el az Úrnak felajánlott prasādát. Ez nem azt jelenti, hogy amikor mi böjtölünk, az Úrnak is böjtölnie kell. Az Úrnak a lehető legfinomabb ételeket kell adnunk, ám ne az legyen a célunk, hogy saját nyelvünket elégítsük ki. Ha csak lehetséges, egyszerű ételeket együnk, hogy az odaadó szolgálat végzése érdekében együtt tartsuk a testet és a lelket.
Kötelességünk mindig emlékezni arra, hogy Dhruva Mahārājához hasonlítva jelentéktelenek vagyunk. Semmi olyat nem vagyunk képesek megtenni, mint amit Dhruva Mahārāja tett meg az önmegvalósításért, mert abszolút alkalmatlanok vagyunk az efféle szolgálat végzésére. Az Úr Caitanya kegyéből azonban a lehető legnagyobb engedményt kaptuk meg ebben a korszakban, ezért legalább emlékezzünk mindig arra, hogy az odaadó szolgálatban előírt kötelességeink elmulasztásával nem érhetünk el sikert küldetésünkben. Kötelességünk, hogy kövessük Dhruva Mahārāja nyomdokait, mert ő rendkívül eltökélt volt. Nekünk is eltökéltnek kell lennünk, hogy még ebben az életben eleget tegyünk kötelességeinknek az odaadó szolgálatban. Nem szabad várnunk egy új életre, hogy befejezzük a feladatunkat.