HU/SB 4.9.17
17. VERS
- satyāśiṣo hi bhagavaṁs tava pāda-padmam
- āśīs tathānubhajataḥ puruṣārtha-mūrteḥ
- apy evam arya bhagavān paripāti dīnān
- vāśreva vatsakam anugraha-kātaro ’smān
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
satya—valódi; āśiṣaḥ—más áldásokkal összehasonlítva; hi—bizonyára; bhagavan—Uram; tava—Tiéd; pāda-padmam—lótuszláb; āśīḥ—áldás; tathā—ily módon; anubhajataḥ—a bhaktáknak; puruṣa-artha—az élet valódi céljának; mūrteḥ—a megszemélyesülése; api—bár; evam—így; arya—ó, Uram; bhagavān—az Istenség Személyisége; paripāti—fenntartja; dīnān—aki szívében szegény; vāśrā—egy tehén; iva—mint; vatsakam—a borjúnak; anugraha—kegyet adni; kātaraḥ—vágyik; asmān—nekem.
FORDÍTÁS
Uram! Ó, Legfelsőbb Úr! Te Magad vagy minden áldás legfelsőbb formája, ezért aki minden más vágytól mentesen odaadó szolgálatodat végzi, annak lótuszlábad imádata jobb, mint ha egy birodalom királyaként uralkodhatna. Ezzel az áldással jár lótuszlábad imádata. A tudatlan bhakták számára, amilyen én is vagyok, az indokolatlanul kegyes gondviselő vagy, mint a tehén, aki gondoskodik az újszülött borjúról, tejet ad neki, és megvédi őt minden támadástól.
MAGYARÁZAT
Dhruva Mahārāja tisztában volt vele, hogy odaadó szolgálata nem mentes a hibáktól. A tiszta odaadó szolgálatnak nincs anyagi formája, és nem fedi elmebeli spekuláció vagy gyümölcsöző cselekedet. Emiatt ahaitukīnak, érdek nélkülinek nevezik. Dhruva Mahārāja tudta, hogy nem érdek nélkül kezdte el az Úr imádatát az odaadó szolgálatban: apja királyságát akarta. Egy ilyen nem tiszta szándékú bhakta sohasem láthatja szemtől szemben az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Dhruva Mahārāja ezért nagyon hálás volt az Úr indokolatlan kegyéért. Az Úr olyan kegyes, hogy nemcsak teljesíti az olyan bhakta vágyát, akit a tudatlanság és az anyagi nyereség utáni vágyak vezetnek, de minden védelmet is megad neki, ahogy a tehén ad tejet újszülött borjának. A Bhagavad-gītā elmondja, hogy az Úr értelemmel ajándékozza meg azokat a bhaktákat, akik örökké Őt szolgálják, hogy lassanként akadály nélkül eljuthassanak az Úrhoz. Egy bhaktának nagyon őszintének kell lennie odaadó szolgálata során, s akkor annak ellenére, hogy talán sok hibát követ el, Kṛṣṇa vezetni fogja, és fokozatosan felemeli az odaadó szolgálat legmagasabb szintjére.
Az Urat Dhruva Mahārāja puruṣārtha-mūrtinak, az élet végső céljának szólítja ebben a versben. A puruṣārtha szó általában egyfajta vallásos elv követését vagy az anyagi áldás reményében végzett Isten-imádatot jelenti. Az anyagi áldásért könyörgő imák célja az érzékek kielégítése, amikor pedig az ember mindenben kudarcot vall, és bárhogy törekszik, nem képes az érzékeinek teljes elégedettséget szerezni, akkor a felszabadulásra vágyik, azaz arra, hogy megszabaduljon az anyagi léttől. Ezeket a cselekedeteket nevezik általában puruṣārthának. A végső cél azonban az, hogy megértsük az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Ezt pañcama-puruṣārthának, az élet végső céljának nevezik. Az Úr Caitanya azt tanította nekünk, hogy ne kérjünk az Istenség Személyiségétől anyagi gazdagságot, népszerűséget, jó feleséget és ehhez hasonló áldásokat. Csak azért imádkozzunk Hozzá, hogy állandóan az Ő transzcendentális szerető szolgálatát végezhessük. Dhruva Mahārāja, aki tudatában volt anyagi nyereség utáni vágyának, az Úr védelmét kérte, hogy anyagi vágyai nehogy rossz irányba vezessék, vagy letérítsék az odaadó szolgálat útjáról.