HU/SB 5.1.27
27. VERS
- tasminn u ha vā upaśama-śīlāḥ paramarṣayaḥ sakala-jīva-nikāyāvāsasya bhagavato vāsudevasya bhītānāṁ śaraṇa-bhūtasya śrīmac-caraṇāravindāvirata-smaraṇāvigalita-parama-bhakti-yogānu-bhāvena paribhāvitāntar-hṛdayādhigate bhagavati sarveṣāṁ bhūtānām ātma-bhūte pratyag-ātmany evātmanas tādātmyam aviśeṣeṇa samīyuḥ.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tasmin—e paramahaṁsa-āśramában; u—bizonyára; ha—így ünnepelt; vā—valóban; upaśama-śīlāḥ—a lemondott életrendben; parama-ṛṣayaḥ—a nagy bölcsek; sakala—minden; jīva—élőlénynek; nikāya—összességében; āvāsasya—a hajlék; bhagavataḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; vāsudevasya—az Úr Vāsudeva; bhītānām—azoknak, akik félnek az anyagi léttől; śaraṇa-bhūtasya—aki az egyetlen menedék; śrīmat—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; caraṇa-aravinda—a lótuszlába; avirata—állandóan; smaraṇa—emlékezve; avigalita—teljesen mentes a szennyeződéstől; parama—legfelsőbb; bhakti-yoga—a misztikus odaadó szolgálatnak; anubhāvena—az erejével; paribhāvita—megtisztult; antaḥ—belül; hṛdaya—a szív; adhigate—észlelte; bhagavati—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; sarveṣām—mindennek; bhūtānām—élőlény; ātma-bhūte—a testben lakozó; pratyak—közvetlenül; ātmani—a Legfelsőbb Felsőlélekkel; eva—bizonyára; ātmanaḥ—az önvalónak; tādātmyam—minőségi azonosság; aviśeṣeṇa—különbség nélkül; samīyuḥ—megvalósították.
FORDÍTÁS
Mindhárman gyerekkoruk óta a lemondott rendbe tartoztak, és érzékeik működését tökéletesen szabályozva nagy szentek lettek. Elméjüket örökké az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábára rögzítették, aki valamennyi élőlény nyugvóhelye, s aki ezért Vāsudevaként híres. Az Úr Vāsudeva az egyetlen menedéke azoknak, akik valóban rettegnek az anyagi léttől. Szünet nélkül lótuszlábára gondolva Priyavrata Mahārāja három fia a tiszta odaadó szolgálat fejlett szintjére emelkedett. Odaadó szolgálatuk eredményeképpen közvetlenül érzékelték az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki mindenki szívében jelen van Felsőlélekként, és megértették, hogy nincs minőségi különbség köztük és az Úr között.
MAGYARÁZAT
A paramahaṁsa a legmagasabb szint a lemondott életben. A sannyāsának, a lemondott életrendnek négy szintje van: kuṭīcaka, bahūdaka, parivrājakācārya és paramahaṁsa. A védikus rendszer szerint amikor valaki a lemondott rendbe lép, akkor a falu határában él egy kunyhóban, és amire szüksége van, főként az ételét, otthonról hozzák neki. Ezt nevezik kuṭīcaka szintnek. Amikor egy sannyāsī tovább fejlődik, már nem fogad el semmit otthonról, hanem sok-sok helyet bejárva ő gyűjt össze mindent, amire szüksége van (főként az ételét). Ezt mādhukarīnak hívják, ami szó szerint azt jelenti: „a méhek munkája”. Ahogy a méhek számtalan virágból gyűjtenek mézet, mindenhonnan egy keveset, úgy egy sannyāsīnak is házról házra járva kell koldulnia, de nem szabad egyszerre túl sok ételt elfogadnia — mindenhol csak egy keveset szabad gyűjtenie. Ezt nevezik a bahūdaka szintnek. Amikor a sannyāsī még tapasztaltabbá válik, akkor a világot járja, hogy prédikálja az Úr Vāsudeva dicsőségét. Ilyenkor parivrājakācāryának hívják. A paramahaṁsa szintet akkor éri el, amikor abbahagyja a prédikálást, s leül egy helyen, csakis azért, hogy fejlődjön a lelki életben. Az az igazi paramahaṁsa, aki teljesen ura az érzékeinek, és tiszta szolgálatot végez az Úrnak. Priyavrata e három fia, Kavi, Mahāvīra és Savana tehát kezdettől fogva a paramahaṁsa szinten álltak. Az érzékeik nem tudtak zavart okozni nekik, hiszen teljes mértékben az Úr szolgálatába állították őket. A vers ezért a három testvért upaśama-śīlāḥnak nevezi. Upaśama azt jelenti, hogy „teljesen legyőzte”. Mivel teljesen felülkerekedtek érzékeiken, tudnunk kell róluk, hogy nagy bölcsek és szentek voltak.
Érzékeik legyőzése után a három fivér Vāsudeva, az Úr Kṛṣṇa lótuszlábára rögzítette az elméjét. Ahogy az a Bhagavad-gītāban (BG 7.19) áll, vāsudevaḥ sarvam iti. Vāsudeva lótuszlába minden. Az Úr Vāsudeva valamennyi élőlény nyugvóhelye. Amikor ez a kozmikus megnyilvánulás megsemmisül, minden élőlény az Úr Garbhodakaśāyī Viṣṇu legfelsőbb testébe hatol, aki aztán Mahā-Viṣṇu testébe merül. Ez a két viṣṇu-tattva egyaránt vāsudeva-tattva, ezért a nagy bölcsek, Kavi, Mahāvīra és Savana örökké az Úr Vāsudeva, Kṛṣṇa lótuszlábára összpontosították figyelmüket. Megértették, hogy a szívükben lakozó Felsőlélek az Istenség Legfelsőbb Személyisége, és felismerték, hogy azonosak Vele. Ezt a megvalósítást úgy foglalhatjuk össze, hogy pusztán azzal, hogy valaki tisztán végzi az odaadó szolgálatot, tökéletesen megvalósíthatja önmagát. A versben említett parama-bhakti-yoga azt jelenti, hogy — amint a Bhagavad-gītā írja (vāsudevaḥ sarvam iti) — az élőlénynek a tiszta odaadó szolgálat következtében nincs más célja, mint az Úr szolgálata. A parama-bhakti-yogával, azáltal, hogy az ember a szerető szolgálat legmagasabb szintjére emelkedik, automatikusan megszabadul a testi életfelfogástól, és szemtől szemben láthatja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A Brahma-saṁhitā megerősíti:
- premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena
- santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti
- yaṁ śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpaṁ
- govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi
Egy fejlett bhakta, akit satként, szentként ismernek, mindig szemtől szemben látja a szívében az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Kṛṣṇa, Śyāmasundara teljes részén keresztül kiterjeszti Magát, s így a bhakta mindig láthatja Őt a szívében.