HU/SB 5.1.37


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


37. VERS

aho asādhv anuṣṭhitaṁ yad abhiniveśito ’ham indriyair avidyā-racita-viṣama-viṣayāndha-kūpe tad alam alam amuṣyā vanitāyā vinoda-mṛgaṁ māṁ dhig dhig iti garhayāṁ cakāra.


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

aho—ó, jaj; asādhu—nem jól; anuṣṭhitam—végrehajtott; yat—mert; abhiniveśitaḥ—teljesen elmerültem; aham—én; indriyaiḥ—az érzékkielégítésért; avidyā—a tudatlanság által; racita—tett; viṣama—szenvedést okozni; viṣaya—érzékkielégítés; andha-kūpe—a sötét kútban; tat—az; alam—jelentéktelen; alam—nem fontos; amuṣyāḥ—annak; vanitāyāḥ—feleség; vinoda-mṛgam—mint egy táncoló majom; mām—nekem; dhik—kárhozott; dhik—kárhozott; iti—így; garhayām—becsmérlés; cakāra—tette.


FORDÍTÁS

A király becsmérelni kezdte magát: Ó, jaj! Az érzékkielégítés kárhozatra ítélt! Az anyagi élvezetbe zuhantam, ami éppen olyan, mint egy rejtett kút. Torkig vagyok! Nem akarok többé semmit sem élvezni! Csak nézzétek, táncoló majom lett belőlem a feleségem kezei között! Ez okozza a vesztemet!


MAGYARÁZAT

Priyavrata Mahārāja viselkedéséből megérthetjük, mennyire elítélendő, ha valaki az anyagi tudás útján halad előre. A király csodálatos tetteket hajtott végre: létrehozott egy másik napot, ami éjszaka világított, s egy olyan hatalmas szekeret épített, hogy a kerekei nyomában hatalmas óceánok keletkeztek. Ezek a tettek olyan rendkívüliek, hogy a modern tudósok el sem tudják képzelni, hogyan lehetségesek. Priyavrata Mahārāja anyagi szinten csodálatos tetteket hajtott végre, de mivel az érzékkielégítéssel törődött    —    uralkodott birodalmán, s úgy táncolt, ahogy gyönyörű felesége akarta    —,    elítélte saját magát. Priyavrata Mahārāja példája láttán elgondolkodhatunk azon, mennyire mélyre süllyedt a materialista fejlődéssel jellemzett modern civilizáció. Napjaink úgynevezett tudósai és a többi materialista mind nagyon elégedettek azzal, hogy hatalmas hidakat, utakat és gépeket építenek, de ezt össze sem lehet hasonlítani azzal, amit Priyavrata Mahārāja tett. Ha Priyavrata Mahārāja még csodálatos tettei ellenére is elítélte önmagát, akkor mennyire a vesztünk felé haladunk mi az anyagi civilizáció úgynevezett fejlődésével? Levonhatjuk azt a végkövetkeztetést, hogy ez a fejlődés semmit sem old meg az anyagi világ kötelékeibe bonyolódott élőlények problémáiból. A modern ember sajnos nem érti meg, hogy az anyagi világ rabja, s hogy a vesztébe rohan, és azt sem tudja, milyen teste lesz a következő életében. Lelki szempontból a hatalmas királyság, a gyönyörű feleség és a csodálatos anyagi tettek mind akadályozzák a fejlődést. Priyavrata Mahārāja őszintén szolgálta Nāradát, a nagy bölcset, ezért annak ellenére, hogy elfogadta az anyagi gazdagságot, feladatától nem tudott megfeledkezni. Újra Kṛṣṇa-tudatossá vált. A Bhagavad-gītā megerősíti:

nehābhikrama-nāśo ’sti
pratyavāyo na vidyate
svalpam apy asya dharmasya
trāyate mahato bhayāt

„Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy hanyatlás, és ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.” (BG 2.40) Olyan lemondást végezni, mint Priyavrata Mahārāja, csakis az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a kegyéből lehetséges. Általában a hatalmas emberek vagy akiknek gyönyörű feleségük, gyönyörű otthonuk van és anyagi népszerűségnek örvendenek, egyre inkább lekötötté válnak. Priyavrata Mahārāja azonban, akit a nagy bölcs, Nārada mindenre megtanított, minden akadály ellenére visszanyerte Kṛṣṇa-tudatát.