HU/SB 5.1.5
5. VERS
- śrī-śuka uvāca
- bāḍham uktaṁ bhagavata uttamaślokasya śrīmac-caraṇāravinda-makaranda-rasa āveśita-cetaso bhāgavata-paramahaṁsa-dayita-kathāṁ kiñcid antarāya-vihatāṁ svāṁ śivatamāṁ padavīṁ na prāyeṇa hinvanti.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-śukaḥ uvāca—Śrī Śukadeva Gosvāmī mondta; bāḍham—helyes; uktam—amit mondtál; bhagavataḥ—az Istenség Személyiségének; uttama-ślokasya—akit csodálatos versek dicsőítenek; śrīmat-caraṇa-aravinda—a lábnak, amely olyan, mint a leggyönyörűbb, legillatosabb lótuszvirág; makaranda—méz; rase—nektárban; āveśita—elmerült; cetasaḥ—akinek szíve; bhāgavata—a bhaktáknak; paramahaṁsa—felszabadult lelkek; dayita—örömet okoz; kathām—dicsőítés; kiñcit—néha; antarāya—akadályokkal; vihatām—megállított; svām—saját; śiva-tamām—legkiválóbb; padavīm—helyzet; na—ne; prāyeṇa—szinte mindig; hinvanti—feladni.
FORDÍTÁS
Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Amit mondtál, mind igaz. A nagy bhaktáknak és felszabadult lelkeknek nagy örömet okoz az Istenség Legfelsőbb Személyiségének dicsősége, akit olyan kimagasló személyiségek magasztalnak ékesszóló, transzcendentális költeményeikkel, mint Brahmā. Aki ragaszkodik az Úr lótuszlábának nektári mézéhez, s akinek elméje mindig az Ő dicsőségén meditál, az még ha néha akadályok állnak az útjában, akkor sem mond le emelkedett helyzetéről, melyet elért.
MAGYARÁZAT
Śrī Śukadeva Gosvāmī elfogadta a király mindkét gondolatát: aki a Kṛṣṇa-tudat fejlett szintjén áll, az sohasem lép ismét az anyagi élet útjára, aki pedig anyagi életet él, az létének egyetlen szakaszában sem kezd hozzá a Kṛṣṇa-tudat gyakorlásához. Noha Śukadeva Gosvāmī elfogadta mindkét kijelentést, hozzáfűzte, hogy az az ember, akinek az elméje egyszer már az Istenség Legfelsőbb Személyiségének dicsőségébe merült, sohasem hagyja el az odaadó szolgálat nagyszerű helyzetét, még ha akadályokkal kell megküzdenie, akkor sem.
Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura szerint az odaadó szolgálat útján kétféle akadály létezik. Az egyik a vaiṣṇavák lótuszlába ellen elkövetett sértés. Ezt hívják vaiṣṇava-aparādhának. Śrī Caitanya Mahāprabhu arra intette bhaktáit, hogy ne kövessenek el vaiṣṇava-aparādhát, vad elefánt sértést, ahogyan Ő nevezte. Amikor egy vad elefánt beront egy gyönyörű kertbe, mindent elpusztít, sivár földet hagyva csupán maga után. A vaiṣṇava-aparādha ereje olyan hatalmas, hogy elkövetésével még egy fejlett bhakta is elveszíti szinte valamennyi lelki eredményét. A Kṛṣṇa-tudat örök, ezért lehetetlen teljesen elpusztítani, ám a fejlődés egy időre megtorpanhat. A vaiṣṇava-aparādha jelenti tehát az egyik akadályt az odaadó szolgálat során. Néha azonban az Istenség Legfelsőbb Személyisége vagy az Ő bhaktája akarja akadályozni valakinek az odaadó szolgálatát. Hiraṇyakaśipu és Hiraṇyākṣa például korábban Jaya és Vijaya voltak, ajtónállók Vaikuṇṭhán, ám az Úr vágyából három élet idejéig az ellenségeivé váltak. Az Úr vágya lehet tehát a másik akadály. Bármelyik eset álljon fenn, a tiszta bhakta, aki egyszer már eljutott a Kṛṣṇa-tudat fejlett síkjára, nem veszhet el. Feljebbvalóinak (Svāyambhuva Manunak és az Úr Brahmānak) az utasításait követve Priyavrata beleegyezett, hogy családi életet éljen, ez azonban nem jelenti azt, hogy helyzete az odaadó szolgálatban megváltozott. A Kṛṣṇa-tudat tökéletes és örök, ezért semmilyen körülmények között nem veszhet el. Amiatt, hogy az anyagi világban lépten-nyomon akadályokba ütközünk, melyek gátolják fejlődésünket a Kṛṣṇa-tudatban, látszólag sok akadállyal kell szembenéznünk, Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége azonban a Bhagavad-gītāban (BG 9.31) azt mondja: kaunteya pratijānīhi na me bhaktaḥ praṇaśyati, aki egyszer oltalmat keresett az Úr lótuszlábánál, az többé nem veszhet el.
Ebben a versben nagyon fontos a śivatamām szó, aminek a jelentése: „a legkedvezőbb”. Az odaadás útja olyan áldásos, hogy egy bhakta semmilyen körülmények között sem veszhet el. Ezt a Śrīmad Bhagavad-gītāban Maga az Úr jelenti ki. Pārtha naiveha nāmutra vināśas tasya vidyate: „Kedves Arjunám! Egy bhakta sem ebben, sem a következő életében nem veszhet el.” (BG 6.40) Egy másik versben (BG 6.43) az Úr érthetően elmagyarázza, miképpen történik ez.
- tatra taṁ buddhi-saṁyogaṁ
- labhate paurva-dehikam
- yatate ca tato bhūyaḥ
- saṁsiddhau kuru-nandana
Előfordul, hogy az Úr utasítására egy tökéletes bhakta közönséges emberi lényként jön az anyagi világba. Amiatt, hogy korábban már gyakorolta a Kṛṣṇa-tudatot, természetes módon, látszólag minden ok nélkül ragaszkodni kezd az odaadó szolgálathoz, s a körülmények okozta minden akadály ellenére rendületlenül kitart az odaadó szolgálat mellett. Így aztán lassan fejlődni kezd, míg csak újra tökéletessé nem válik. Bilvamaṅgala Ṭhākura fejlett bhakta volt, következő életében azonban bűnbe esett, s ragaszkodni kezdett egy prostituálthoz. Ám egyszer csak ugyanennek a prostituáltnak a szavaitól, akihez olyan nagyon vonzódott, hirtelen egész viselkedése megváltozott, és csodálatos bhakta lett belőle. A nagy bhakták életében sokszor látunk példát arra, hogy ha valaki egyszer már elfogadta az Úr lótuszlábának menedékét, soha többé nem veszhet el (kaunteya pratijānīhi na me bhaktaḥ praṇaśyati).
Igazán azonban akkor válik valaki bhaktává, amikor teljesen megszabadul bűnös életének minden visszahatásától. Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban (BG 7.28) kijelenti:
- yeṣāṁ tv anta-gataṁ pāpaṁ
- janānāṁ puṇya-karmaṇām
- te dvanda-moha-nirmuktā
- bhajante māṁ dṛḍha-vratāḥ
„Akik jámboran cselekedtek ebben és előző életeikben, s akiknek bűnös tetteik teljesen kipusztultak, azok megszabadulnak az illúzió ellentétpárjaitól, és nagy elszántsággal szolgálnak Engem.” Prahlāda Mahārāja azonban így szólt:
- matir na kṛṣṇe parataḥ svato vā
- mitho ’bhipadyeta gṛha-vratānām
A materialista családi élethez — az otthonhoz, a családhoz, a feleséghez, a gyermekekhez stb. — túlságosan ragaszkodó ember nem tudja kifejleszteni Kṛṣṇa-tudatát.
Ezek a látszólagos ellentmondások a bhakta életében a Legfelsőbb Úr kegyéből feloldódnak, ezért egy bhakta helyzete a felszabadulás felé vezető úton sohasem változik meg. Ezt írja le ez a vers a śivatamāṁ padavīm szavakkal.