HU/SB 5.10.2
2. VERS
- yadā hi dvija-varasyeṣu-mātrāvalokānugater na samāhitā puruṣa-gatis tadā viṣama-gatāṁ sva-śibikāṁ rahūgaṇa upadhārya puruṣān adhivahata āha he voḍhāraḥ sādhv atikramata kim iti viṣamam uhyate yānam iti.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yadā—amikor; hi—bizonyára; dvija-varasya—Jaḍa Bharatának; iṣu-mātra—egy nyílhossznyira (három lábnyira); avaloka-anugateḥ—csak azután ment, hogy megnézte; na samāhitā—nem együtt; puruṣa-gatiḥ—a szolgák mozgásával; tadā—akkor; viṣama-gatām—egyenetlen lett; sva-śibikām—saját gyaloghintója; rahūgaṇaḥ—Rahūgaṇa király; upadhārya—megértve; puruṣān—az embereknek; adhivahataḥ—akik a gyaloghintót vitték; āha—mondta; he—ó; voḍhāraḥ—a gyaloghintó szállítói; sādhu atikramata—kérlek, tartsatok lépést, hogy ne rázkódjon; kim iti—mi okból; viṣamam—egyenetlenül; uhyate—viszitek; yānam—a gyaloghintót; iti—így.
FORDÍTÁS
Jaḍa Bharata azonban amiatt, hogy nem akart erőszakot elkövetni, akadozva vitte a gyaloghintót. Mielőtt egy lépést tett, maga előtt három lábnyira mindig megnézte, nem tapos-e el egy hangyát. Így aztán nem tudott lépést tartani a többiekkel, s a gyaloghintó rázkódott. Rahūgaṇa király azonnal megkérdezte szolgáit: „Miért viszitek ezt a gyaloghintót ilyen egyenetlenül? Vigyétek annak rendje s módja szerint!”
MAGYARÁZAT
Noha Jaḍa Bharatát arra kényszerítették, hogy vigye a gyaloghintót, az úton mászó szegény hangyák iránt érzett rokonszenvéről nem feledkezett meg. Az Úr bhaktája még a legnagyobb szenvedések közepette sem feledkezik meg odaadó szolgálatáról és a kedvező cselekedetekről. Jaḍa Bharata képzett brāhmaṇa volt, aki a lelki tudás rendkívül magas szintjén állt, mégis arra kényszerítették, hogy a gyaloghintót vigye. Nem bánta, ám útközben nem feledkezett meg arról a kötelességéről, hogy nem szabad még egy hangyát sem megölnie. Egy vaiṣṇava ok nélkül sohasem irigy vagy erőszakos. Az úton sok-sok hangya volt, Jaḍa Bharata azonban vigyázott, s mindig három lábnyival maga elé nézett. Csak akkor tette lábát a földre, amikor nem voltak már hangyák az útjában. Egy vaiṣṇava szíve mélyéből kedvel minden élőlényt. Az Úr Kapiladeva a sāṅkhya-yogát magyarázva azt mondja: suhṛdaḥ sarva-dehinām. Az élőlények különféle testeket öltenek. Akik nem vaiṣṇavák, azok csak az emberi társadalmat tartják méltónak a rokonszenvükre, de Kṛṣṇa kijelenti, hogy Ő minden élőlény Legfelsőbb Atyja. A vaiṣṇava ezért vigyáz, hogy ne oltson életet idő előtt vagy fölöslegesen. Minden élőlénynek meghatározott ideig kell egy bizonyos fajta anyagi testben lakoznia. Le kell tölteniük az idejüket, mielőtt a következő testbe kerülhetnének illetve emelkedhetnének. Ha valaki elpusztít egy állatot vagy bármilyen élőlényt, azzal csak akadályozza abban, hogy letöltse ezt az időt, amelyet egy bizonyos testbe bebörtönözve kell töltenie. Nem szabad tehát saját érzékkielégítésünk kedvéért elpusztítani mások testét, mert az bűnös cselekedetnek számít.