HU/SB 5.10: Jada Bharata és Rahugana Maharaja párbeszéde
5.10.1. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Kedves királyom! Rahūgaṇa király, Sindhu és Sauvīra államok uralkodója Kapilāśrama felé tartott. Amikor a gyaloghintóját hordozó legfőbb szolgák elérték az Ikṣumatī folyó partját, szükségük volt még egy emberre. Keresni akartak valakit, s véletlenül Jaḍa Bharata akadt az útjukba. Szemükbe ötlött, hogy Jaḍa Bharata nagyon fiatal és erős, s végtagjain duzzadtak az izmok. Alkalmas volt teherhordásra, akárcsak a tehenek és a szamarak. Noha Jaḍa Bharatához, a nagy lélekhez nem illett ez a munka, így gondolkodva mégis habozás nélkül arra kényszerítették, hogy vigye a gyaloghintót.
5.10.2. vers: Jaḍa Bharata azonban amiatt, hogy nem akart erőszakot elkövetni, akadozva vitte a gyaloghintót. Mielőtt egy lépést tett, maga előtt három lábnyira mindig megnézte, nem tapos-e el egy hangyát. Így aztán nem tudott lépést tartani a többiekkel, s a gyaloghintó rázkódott. Rahūgaṇa király azonnal megkérdezte szolgáit: „Miért viszitek ezt a gyaloghintót ilyen egyenetlenül? Vigyétek annak rendje s módja szerint!”
5.10.3. vers: A gyaloghintót vivő szolgák Rahūgaṇa Mahārāja fenyegető szavai hallatán megrémültek, hogy uruk megbünteti őket. Így szóltak hozzá:
5.10.4. vers: Ó, urunk! Hidd el, hogy egyáltalán nem hanyagoljuk el kötelességünket! Engedelmesen visszük a gyaloghintót, kívánságod szerint, de ez az ember, aki most került közénk, nem tud igazán fürgén menni, s így nem tudjuk vinni vele hintódat.
5.10.5. vers: Rahūgaṇa király megértette büntetéstől rettegő szolgái szavait, és azt is megértette, hogy egyetlen ember hibájából történt, hogy nem vitték megfelelően a gyaloghintót. Ennek tökéletes tudatában és kérésük hallatán kicsit dühös lett, noha jól értett a politika tudományához, és rendkívül tapasztalt volt. Dühe vele született királyi természetéből fakadt. Rahūgaṇa király elméjét a szenvedély kötőereje fedte be, ezért a következő szavakat intézte Jaḍa Bharatához, akinek Brahman-ragyogása nem volt tisztán látható, mert úgy maradt rejtve, miként a hamuval borított tűz.
5.10.6. vers: Rahūgaṇa király így szólt Jaḍa Bharatához: „Milyen nehéz ez, kedves testvérem! Biztosan azért vagy ilyen fáradt, mert oly régóta és olyan nagy távolságból hozod ezt a gyaloghintót, egyedül, minden segítség nélkül. Emellett az öregkor is gondot okozhat számodra. Kedves barátom, látom, nem vagy túlságosan izmos, erős és keménykötésű. Hát nem segítenek társaid?”Így gúnyolódott a király Jaḍa Bharatával, aki azonban ennek ellenére sem tekintett testi felfogással az eseményekre. Tudta, hogy nem azonos a testével, hiszen felismerte lelki azonosságát. Nem volt kövér, vézna vagy sovány, és nem volt semmi köze ahhoz az anyagdarabhoz, amit az öt durva és három finom elem alkot. Nem állt kapcsolatban az anyagi testtel és annak két kezével és lábával. Teljesen megvalósította lelki azonosságát [ahaṁ brahmāsmi], ezért a király epés gúnyolódása nem tett rá hatást. Szó nélkül vitte tovább a gyaloghintót, mintha mi sem történt volna.
5.10.7. vers: Amikor a király látta, hogy szolgái kezében még mindig rázkódik a gyaloghintó, nagy haragra gerjedt, és így szólt: „Mit csinálsz, te gazember? Halott vagy, annak ellenére, hogy élet van testedben? Nem tudod, hogy az urad és parancsolód vagyok? Ügyet sem vetsz rám, és nem teljesíted a parancsomat? Engedetlenséged miatt megbüntetlek, ahogyan Yamarāja, a halál ura is megbünteti a vétkeseket. Majd én móresre tanítalak, hogy észhez térj, és végezd jól a dolgod!
5.10.8. vers: Rahūgaṇa király testi felfogásában királynak hitte magát, s az anyagi természet szenvedély és tudatlanság kötőereje befolyásolta. Őrületében tiszteletlen, ellenséges szavakkal szidalmazta Jaḍa Bharatát. Jaḍa Bharata kiváló bhakta volt, az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedves hajléka. Noha a király nagyon műveltnek tartotta magát, nem ismerte az odaadó szolgálatot végző fejlett bhakta helyzetét és jellemzőit. Jaḍa Bharata az Istenség Legfelsőbb Személyiségének hajléka volt — mindig a szívében hordozta az Urat. Minden élőlény kedves barátja volt, és a legparányibb testi felfogással sem rendelkezett. Így aztán elmosolyodott, s a következőképpen szólt:
5.10.9. vers: A nagy brāhmaṇa, Jaḍa Bharata így szólt: Kedves királyom és hősöm! Mindaz, amit gúnyosan mondtál, kétségtelenül igaz. Valójában ezek nemcsak korholó szavak, hiszen a test a teherhordó. A teher, amit visz, nem tartozik hozzám, hiszen én a szellemi lélek vagyok. Állításaid nem ellentmondásosak, hiszen én nem vagyok azonos ezzel a testtel. Nem én viszem ezt a gyaloghintót, hanem a testem. Ahogyan utaltál rá, én egyáltalán nem vittem ezt a hintót, mert különbözöm ettől a testtől. Azt mondtad, hogy nem vagyok markos és erős. Ezek a szavak egy olyan emberhez illenek, aki nem ismeri a különbséget a test és a lélek között. A test lehet kövér vagy sovány, de egyetlen művelt ember sem mondana ilyet a szellemi lélekről. Ami a lelket illeti, én nem vagyok sem kövér, sem sovány, ezért helyesen szólsz, amikor azt mondod, hogy nem vagyok valami erős. Ha utunk végcélja és az odavezető út az enyém volna, kétségtelenül szintén sok nehézséggel kellene szembenéznem, de mivel nem velem, hanem testemmel állnak kapcsolatban, egyáltalán nem okoznak gondot.
5.10.10. vers: Kövérség, soványság, a testet és az elmét érő szenvedések, szomjúság, éhség, félelem, viszály, az anyagi boldogságra irányuló vágyak, öregkor, alvás, ragaszkodás az anyagi tulajdonhoz, düh, bánat, illúzió és a testtel való azonosítás — valamennyi a szellemi lelket befedő anyag átalakulása csupán. Aki anyagi, testi felfogásban él, arra hatással vannak ezek a dolgok, én azonban mentes vagyok minden testi felfogástól. Nem vagyok hát sem kövér, sem sovány, és semmi más, amit említettél.
5.10.11. vers: Kedves királyom! Fölöslegesen vádoltál azzal, hogy halott vagyok, noha élek. Ezzel kapcsolatban csak azt mondhatom, hogy mindenütt így van ez, hiszen minden anyagi dolognak van kezdete és vége. Az, hogy azt gondolod, hogy te vagy a király és a mester, és így parancsolni próbálsz nekem, szintén helytelen, hiszen ezek a rangok csupán ideiglenesek. Ma te vagy a király és én vagyok a szolgád, de holnap ez megváltozhat, és talán te leszel az én szolgám, én pedig az urad leszek. Átmeneti állapotok ezek, melyeket a gondviselés hoz létre.
5.10.12. vers: Kedves királyom! Ha még mindig azt gondolod, hogy te király vagy, én pedig a szolgád, akkor neked parancsolnod kell, nekem pedig engedelmeskednem kell utasításodnak. Én azonban erre azt mondom, hogy ez a megkülönböztetés csupán ideiglenes, és csak a szokás vagy a hagyomány hatására jön létre. Semmilyen más okát nem látom. Ha ez így van, akkor ki a mester és ki a szolga? Mindenkit az anyagi természet törvényei kényszerítenek, ezért senki sem mester vagy szolga. Ha mégis úgy véled, hogy te vagy a mester és én a szolgád vagyok, elfogadom. Kérlek, utasíts! Mit tehetek érted?
5.10.13. vers: Kedves királyom! Azt mondtad: „Te gazember, te félnótás bolond! Megbüntetlek, s akkor majd észhez térsz!” Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy bár úgy teszek, mintha egy süketnéma félkegyelmű lennék, valójában önmegvalósított lélek vagyok. Mit érsz azzal, ha megbüntetsz? Ha úgy van, ahogy gondolod, és valóban őrült vagyok, akkor büntetésed olyan lesz, mintha egy halott lovat vernél: nem lesz hatása. Ha megbüntetsz egy őrültet, nem gyógyul ki őrületéből.
5.10.14. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Ó, Parīkṣit Mahārāja! Amikor Rahūgaṇa király durva szavakkal illette az emelkedett bhaktát, Jaḍa Bharatát, a békés, szent ember mindent eltűrt, s illendően válaszolt. A tudatlanság a testi felfogásból ered, Jaḍa Bharatára azonban nem hatott ez a téves felfogás. Természetes alázatából sohasem tekintette magát nagy bhaktának, és vállalta a szenvedést, ami múltbeli karmájából származott. Mintha csak közönséges ember lenne, azt gondolta, hogy azzal, hogy a gyaloghintót viszi, csökkenti múltbeli bűneinek visszahatását. Így gondolkodva vitte tovább a gyaloghintót.
5.10.15. vers: Śukadeva Gosvāmī folytatta: Ó, Pāṇḍu-dinasztia legkiválóbb sarja [Parīkṣit Mahārāja]! Sindhu és Sauvīra államok királyának [Rahūgaṇa Mahārājának] nagy hite volt az Abszolút Igazságról szóló beszélgetésekben. E jó tulajdonsága miatt Jaḍa Bharatától olyan bölcs magyarázatot hallhatott, amit a misztikus yoga folyamatáról szóló valamennyi írás jóváhagy, s ami megoldja a szívben lévő csomót. Szertefoszlott hát anyagi felfogása, aminek alapján királynak tartotta magát. Azonnal leszállt gyaloghintójáról, és fejével Jaḍa Bharata lótuszlábait érintve teljes testével a földre borult, hogy bocsánatot kérjen, amiért sértő szavakkal szólt egy nagy brāhmaṇához, majd imádkozni kezdett.
5.10.16. vers: Rahūgaṇa király így szólt: Ó, brāhmaṇa! Titokban jársz-kelsz a világban, és senki sem ismer. Ki vagy? Bölcs brāhmaṇa és szent? Látom, szentelt zsinórt viselsz. Olyan emelkedett, felszabadult szent lennél, mint Dattātreya és a többi fejlett, művelt tudós? Megkérdezhetem, kinek a tanítványa vagy? Hol élsz? Mi szél hozott erre? Azzal a küldetéssel jöttél, hogy jót tégy velünk? Kérlek, áruld el, ki vagy!
5.10.17. vers: Kedves uram! Nem félek sem Indra király villámától, sem az Úr Śiva kígyóhoz hasonlatos, háromágú, hegyes szigonyától. Nem törődöm Yamarāja, a halál ura büntetésével, nem félek a tűztől, a perzselő naptól, a holdtól, a széltől és Kuvera fegyvereitől sem. Van egy dolog azonban, amitől félek, s ez egy brāhmaṇa megsértése. Ettől igazán rettegek.
5.10.18. vers: Kedves uram! Úgy tűnik, elrejted előlünk hatalmas lelki tudásodat. Nem tartozol az anyagi világhoz, és magadban örökké csak a Legfelsőbbre gondolsz, s emiatt határtalan lelki tudással rendelkezel. Kérlek, áruld el, miért vándorolsz félkegyelműként a világban! Ó, nagy szent! Szavaidat a yoga folyamata is megerősíti, én azonban nem értem, amit mondtál. Kegyesen magyarázd hát el nekem!
5.10.19. vers: A misztikus erő legemelkedettebb mestereként tekintek rád. Tökéletesen ismered a lelki tudományt, te vagy a legkiválóbb minden művelt bölcs között, s az egész emberi társadalom érdekében szálltál alá. Azért jöttél, hogy a lelki tudást terjeszd, és Kapiladevának, Isten inkarnációjának és a tudás teljes részének közvetlen képviselője vagy. Ezért téged kérdezlek, ó, lelki tanítómester, mi a legbiztosabb menedék ebben a világban?
5.10.20. vers: Talán Kapiladeva, az Istenség Legfelsőbb Személyisége inkarnációjának közvetlen képviselője vagy? Úgy teszel, mintha süketnéma lennél, hogy megfigyeld az embereket és lásd, ki igazán emberi lény és ki nem. Talán nem így vándorolsz a föld színén? Én nagyon ragaszkodom a családi élethez és a világi cselekedetekhez, s a lelki tudást illetően teljesen vak vagyok. Most mégis itt állok előtted, és szeretném ha felvilágosítanál. Hogyan fejlődhetek a lelki életben?
5.10.21. vers: Azt mondtad: „Nem fáradok el a munkától.” Noha a lélek nem azonos a testtel, a test munkája miatt mégis létezik fáradtság, és úgy tűnik, mintha ez a lélek fáradtsága lenne. Amikor a gyaloghintót viszed, én úgy gondolom, a lélek kétségtelenül dolgozik. Azt is mondtad, hogy a szolga és az úr között a külsődleges viselkedés nem valóságos, ám annak ellenére, hogy az érzékelhető világban ez nem valóságos, az érzékelhető világ termékei valóban képesek hatni a dolgokra. Ezt mindenki láthatja és tapasztalhatja. Így tehát annak ellenére, hogy az anyagi cselekedetek ideiglenesek, nem mondhatjuk rájuk, hogy nem valóságosak.
5.10.22. vers: Rahūgaṇa király folytatta: Kedves uram! Azt mondtad, hogy az olyan megjelölések, hogy a test kövér vagy sovány, nem a lélek jellemzői. Ez a kijelentés helytelen, mert a lélek kétségtelenül érzékeli a megjelöléseket, például a fájdalmat és az örömöt. Ha egy edényben tejet és rizst teszünk a tűzre, a tej és a rizs egymás után magától felmelegszik. Ugyanígy a testet érő fájdalom és öröm szintén hat az érzékekre, az elmére és a lélekre. A lélek nem válhat meg teljesen ettől a feltételekhez kötöttségtől.
5.10.23. vers: Kedves uram! Azt mondtad, hogy a király és az alattvaló vagy a mester és a szolga közötti kapcsolat nem örök. Ám annak ellenére, hogy az ilyen kapcsolatok ideiglenesek, ha valaki király, akkor kötelessége uralkodni népe felett és megbüntetni azokat, akik nem engedelmeskednek a törvényeknek. Azzal, hogy megbünteti őket, arra tanítja alattvalóit, hogy engedelmeskedjenek az állam törvényeinek. Azt is mondtad, hogy megbüntetni egy süketnéma embert éppen olyan, mint rágni a megrágottat vagy őrölni a már megőröltet — vagyis semmi haszna. Ha azonban valaki a saját mestersége szerinti kötelességét végzi, amit a Legfelsőbb Úr jelölt ki számára, bűnei kétségtelenül megsemmisülnek. Ezért ha valakit kényszerítenek arra, hogy elvégezze a helyzetéből adódó kötelességét, az a javára válik, mert így elpusztíthatja minden bűnét.
5.10.24. vers: Mindaz, amit mondtál, ellentmondásosnak tűnik számomra. Ó, szenvedők legjobb barátja, nagy sértést követtem el azzal, hogy megbántottalak! Az áltekintély, hogy egy király testével rendelkezem, kevéllyé tett, s így megsértettelek. Kérlek, indokolatlan kegyedből pillants rám! Ha ezt megteszed, megszabadulhatok attól a bűntől, amit azzal követtem el, hogy megbántottalak.
5.10.25. vers: Ó, kedves uram! Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, minden élőlény barátjának a barátja vagy, ezért mindenkivel egyformán bánsz, és mentes vagy a testi életfelfogástól. Noha sértést követtem el, mert megbántottalak, tudom, hogy te semmit sem veszítesz és semmit sem nyersz emiatt. Te megingathatatlan vagy, én azonban megsértettelek. Így aztán lehetek bár olyan erős, mint az Úr Śiva, hamarosan el fogok pusztulni, mert megsértettem egy vaiṣṇava lótuszlábát.