HU/SB 5.18.13
13. VERS
- harir hi sākṣād bhagavān śarīriṇām
- ātmā jhaṣāṇām iva toyam īpsitam
- hitvā mahāṁs taṁ yadi sajjate gṛhe
- tadā mahattvaṁ vayasā dampatīnām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
hariḥ—az Úr; hi—bizonyára; sākṣāt—közvetlenül; bhagavān—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; śarīriṇām—minden olyan élőlénynek, aki anyagi testbe került; ātmā—az élet és a lélek; jhaṣāṇām—a vízi élőlények; iva—mint; toyam—a hatalmas víz; īpsitam—kívánatos; hitvā—feladva; mahān—a nagy személyiség; tam—Őt; yadi—ha; sajjate—ragaszkodni kezd; gṛhe—a családi élethez; tadā—akkor; mahattvam—legnagyobb; vayasā—korral; dam-patīnām—a férj és a feleség.
FORDÍTÁS
Ahogyan a vízi élőlények mindig arra vágynak, hogy a hatalmas vízben maradjanak, úgy a feltételekhez kötött élőlényeknek is természetes vágyuk, hogy a Legfelsőbb Úr hatalmas létezésében maradjanak. Ezért ha valaki, aki az anyagi számítások szerint nagyon kiváló, nem keres menedéket a Legfelsőbb Léleknél, hanem ehelyett az anyagi családi élethez ragaszkodik, kiválósága olyan, mint egy alacsony rendű, fiatal páré. Aki túlságosan ragaszkodik az anyagi élethez, az elveszti minden jó, lelki tulajdonságát.
MAGYARÁZAT
A krokodilok nagyon félelmetes állatok, ám amikor a vízből a partra merészkednek, elveszítik minden hatalmukat. Ha nincsenek a vízben, nem tudják megmutatni eredeti erejüket. Ehhez hasonlóan a mindent átható Felsőlélek, Paramātmā a forrása minden élőlénynek, és minden élőlény az Ő szerves része. Amikor az élőlények kapcsolatban állnak a mindent átható Vāsudevával, az Istenség Személyiségével, akkor megnyilvánul eredeti hatalmuk, pontosan úgy, ahogy a krokodil nyilvánítja meg erejét a vízben. Az élőlény nagyságát tehát akkor lehet érzékelni, ha a lelki világban van és lelki cselekedeteket végez. A családosok közül nagyon sokan ragaszkodni kezdenek a családi élethez, annak ellenére, hogy jól ismerik a Védákat. Ez a vers amiatt, hogy elveszítették minden lelki erejüket, azokhoz a krokodilokhoz hasonlítja őket, akik kimásztak a vízből. Kiválóságuk olyan, mint egy fiatal házaspáré, akik műveletlenek, és egymást dicsőítve a másik ideiglenes szépségéhez vonzódnak. Az efféle kiválóságot csak a kellő tulajdonságokkal nem rendelkező, alacsony szinten álló emberek becsülik nagyra.
Mindenkinek menedéket kell keresnie a Legfelsőbb Léleknél, minden élőlény forrásánál. Senki se vesztegesse idejét a materialista családi élet állítólagos boldogságát élvezve. A védikus civilizációban az ilyen nyomorult élet csak ötvenéves koráig engedélyezett az embernek, amikor is le kell mondania a családi életről, és vagy a vānaprastha rendbe kell lépnie (ami független, visszavonult életet jelent a lelki tudás művelése érdekében), vagy pedig vállalnia kell a sannyāsa rendet (a lemondott rendet, amelyben az ember teljes mértékben az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél keres menedéket).