HU/SB 5.8.14
14. VERS
- kriyāyāṁ nirvartyamānāyām antarāle ’py utthāyotthāya yadainam abhicakṣīta tarhi vāva sa varṣa-patiḥ prakṛti-sthena manasā tasmā āśiṣa āśāste svasti stād vatsa te sarvata iti.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kriyāyām—az Úr imádata vagy a rituális áldozatok végzése; nirvartyamānāyām—még úgy is, ha nem fejezte be; antarāle—közben; api—bár; utthāya utthāya—újra és újra felállt; yadā—amikor; enam—az őzgida; abhicakṣīta—láthatta; tarhi vāva—akkor; saḥ—ő; varṣa-patiḥ—Bharata Mahārāja; prakṛti-sthena—boldog; manasā—elméjében; tasmai—neki; āśiṣaḥ āśāste—áldást adni; svasti—minden áldás; stāt—hadd legyen; vatsa—ó, kedves gidám; te—neked; sarvataḥ—minden tekintetben; iti—így.
FORDÍTÁS
Amikor Bharata Mahārāja az Urat imádta, vagy rituális szertartást végzett, időnként anélkül, hogy befejezte volna a szertartást, felállt, hogy megnézze, hol az őzike. Megkereste, s ha látta, hogy kényelmesen fekszik, elméjét és szívét nagy megelégedés töltötte el, és áldásait adta az őzre: „Kedves őzikém, légy boldog minden tekintetben!”
MAGYARÁZAT
Mivel ilyen erősen vonzódott az őzhöz, Bharata Mahārāja nem tudott az Úr imádatára vagy a rituális szertartások végzésére koncentrálni. Noha Isten imádatát végezte, elméje végtelen ragaszkodása miatt nyugtalan volt. Meditálni próbált, ám közben egyre csak az őzre tudott gondolni, és arra, vajon hol járhat. Ha tehát valami elvonja az elmét az imádattól, az imádat puszta végrehajtásának semmi haszna. Az a tény, hogy Bharata Mahārājának időnként fel kellett állnia, hogy megnézze az őzet, azt mutatja, hogy leesett a lelki szintről.