HU/SB 6.1.13-14
13-14. VERSEK
- tapasā brahmacaryeṇa
- śamena ca damena ca
- tyāgena satya-śaucābhyāṁ
- yamena niyamena vā
- deha-vāg-buddhijaṁ dhīrā
- dharmajñāḥ śraddhayānvitāḥ
- kṣipanty aghaṁ mahad api
- veṇu-gulmam ivānalaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tapasā—lemondásokkal, vagyis az anyagi élvezet önkéntes feladásával; brahmacaryeṇa—a cölibátus (az első lemondás) által; śamena—az elme szabályozása által; ca—és; damena—az érzékek teljes irányításával; ca—is; tyāgena—önkéntes adományozással egy jó célra; satya—az igazmondás által; śaucābhyām—és azáltal, hogy követi a szabályozó elveket, hogy belül és kívül egyaránt tiszta maradjon; yamena—az átkozódást és az erőszakot elkerülve; niyamena—az Úr szent nevének rendszeres éneklésével; vā—és; deha-vāk-buddhi-jam—a testtel, a szavakkal és az intelligenciával végrehajtott; dhīrāḥ—akik józanok; dharma-jñāḥ—teljesen átitatva a vallásos elvek ismeretével; śraddhayā anvitāḥ—hittel megáldott; kṣipanti—elpusztít; agham—mindenféle bűnös tettet; mahat api—noha nagyon nagy és szörnyű; veṇu-gulmam—a száraz folyondár egy bambuszfa alatt; iva—mint; analaḥ—tűz.
FORDÍTÁS
Ahhoz, hogy az ember rögzíteni tudja az elméjét, be kell tartania a nőtlenség fogadalmát, és sohasem szabad azt megszegnie. Vállalnia kell azt a lemondást, hogy önként megválik az érzéki élvezettől. Uralkodnia kell az elméje és az érzékei fölött, adományoznia kell, igazmondónak és tisztának kell lennie, tartózkodnia kell minden erőszaktól, követnie kell a szabályozó elveket, és rendszeresen énekelnie kell az Úr szent nevét. Az a józan és hittel megáldott ember, aki ismeri a vallásos elveket, ideiglenesen megtisztul minden bűntől, amit a testével, a szavaival és az elméjében elkövetett. Ezek a bűnök olyanok, mint a bambuszfa alatt élő kúszónövények, melyeknek száraz leveleit felégette a tűz, de gyökereik megmaradtak, hogy az első adandó alkalommal újra kihajtsanak.
MAGYARÁZAT
A tapaḥ szót a smṛti-śāstra a következőképpen magyarázza: manasaś cendriyāṇāṁ ca aikāgryaṁ paramaṁ tapaḥ. „Tapaḥnak azt nevezik, amikor az elme és az érzékek teljes irányítás alatt állnak, és teljes mértékben egy bizonyos cselekedetre összpontosítanak.” A mi Kṛṣṇa-tudatos mozgalmunk arra tanítja az embereket, hogyan rögzítsék az elméjüket az odaadó szolgálatra. Ez a legkiválóbb tapaḥ. A brahmacaryának, a nőtlenségi fogadalmat betartó életnek nyolc aspektusa van: nem szabad nőkre gondolni, nem szabad a nemi életről beszélni, nem szabad nőkkel csevegni, nem szabad kéjesen nézni rájuk, nem szabad bensőségesen beszélgetni velük, nem szabad úgy dönteni, hogy nemi életet élünk, nem szabad törekedni a nemi életre, és nem szabad nemi életet élni. Még gondolni vagy nézni sem szabad a nőkre, nem hogy beszélni velük. Ezt nevezik elsőrangú brahmacaryának. Ha egy brahmacārī vagy sannyāsī egy elhagyatott helyen beszél egy nővel, természetszerűleg lehetősége adódik a nemi életre, úgy, hogy senki sem tud róla. Egy tökéletes brahmacārī ezért ennek éppen az ellenkezőjét teszi. A tökéletes brahmacārī könnyedén uralkodik az elméje és az érzékei fölött, valamint adományokat ad, igazmondó és így tovább. Legelőször azonban az embernek a nyelvét és az evését kell szabályoznia.
A bhakti-mārgát, az odaadó szolgálat útját járó embernek szigorúan követnie kell a szabályokat, s ennek során először a nyelvén kell uralkodnia (sevonmukhe hi jihvādau svayam eva sphuraty adaḥ). A nyelvet (jihvā) csakis akkor lehetséges féken tartani, ha valaki a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát énekli, nem beszél olyan témáról, ami nem áll kapcsolatban Kṛṣṇával, és nem eszik semmi olyat, amit előtte nem ajánlottak fel Kṛṣṇának. Ha valaki képes ily módon uralkodni a nyelvén, ezt a brahmacarya és a többi tisztító folyamat automatikusan követni fogja. A következő vers elmagyarázza, hogy az odaadó szolgálat útja teljesen tökéletes, és ezért magasabb rendű, mint a gyümölcsöző cselekedetek és a tudás útja. Śrīla Vīrarāghava Ācārya a Védákat idézve elmagyarázza, hogy a lemondás magában foglalja azt is, hogy valaki a lehető legteljesebb mértékben követi a böjtöket (tapasānāśakena). Śrīla Rūpa Gosvāmī szintén azt mondta, hogy az atyāhāra, a túl sok evés akadályozza a fejlődést a lelki életben. A Bhagavad-gītāban (BG 6.17) Kṛṣṇa is így szól:
- yuktāhāra-vihārasya
- yukta-ceṣṭasya karmasu
- yukta-svapnāvabodhasya
- yogo bhavati duḥkha-hā
„Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a yoga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni.”
A tizennegyedik versben nagyon fontos a dhīrāḥ szó, ami azt jelenti: „akik minden körülmények között zavartalanok maradnak”. Kṛṣṇa így szól Arjunához a Bhagavad-gītāban (BG 2.14):
- mātrā-sparśās tu kaunteya
- śītoṣṇa-sukha-duḥkha-dāḥ
- āgamāpāyino ’nityās
- tāṁs titikṣasva bhārata
„Ó, Kuntī fia! A boldogság és boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Ó, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül hogy zavarnák őt.” Az anyagi életben számtalan dolog okoz zavart (adhyātmika, adhidaivika és adhibhautika). Dhīrának azt nevezik, aki megtanulta minden körülmények között eltűrni ezeket a nehézségeket.