HU/SB 6.16.38
38. VERS
- viṣaya-tṛṣo nara-paśavo
- ya upāsate vibhūtīr na paraṁ tvām
- teṣām āśiṣa īśa
- tad anu vinaśyanti yathā rāja-kulam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
viṣaya-tṛṣaḥ—az érzékkielégítés élvezetére vágyva; nara-paśavaḥ—emberszerű állatok; ye—akik; upāsate—nagy pompával imádják; vibhūtīḥ—a Legfelsőbb Úr kis részeit (a félisteneket); na—nem; param—a Legfelsőbbet; tvām—Téged; teṣām—nekik; āśiṣaḥ—az áldások; īśa—ó, legfelsőbb irányító; tat—őket (a félisteneket); anu—utána; vinaśyanti—megsemmisülnek; yathā—ahogy; rāja-kulam—akiket a hatalom támogat (amikor az uralkodó hatalomnak vége).
FORDÍTÁS
Ó, Uram, ó, Legfelsőbb! Az érzéki élvezetre szomjazó és a különféle félisteneket imádó ostobák nem mások, mint emberi testben élő állatok. Állatias hajlamaik miatt nem Téged imádnak, hanem a jelentéktelen félisteneket, akik csupán parányi szikrái dicsőségednek. Az univerzum és benne a félistenek pusztulásával a félistenektől kapott áldások is tovatűnnek, ahogyan a nemesi rangnak is vége, ha a király nem ül már a trónon.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā (BG 7.20) azt mondja: kāmais tais tair hṛta-jñānāḥ prapadyante ’nya-devatāḥ. „Akiket az anyagi vágyak megfosztottak értelmüktől, meghódolnak a félistenek előtt.” Ez a vers hasonló módon elítéli a félistenek imádatát. Tisztelhetjük őket, de nem méltóak az imádatra. Akik a félisteneket imádják, elvesztették az eszüket (hṛta-jñānāḥ), mert nem tudják, hogy amikor az egész anyagi kozmikus megnyilvánulás elpusztul, a félistenek, akik a megnyilvánulás részlegeinek vezetői, szintén elpusztulnak. Amikor a félistenek megsemmisülnek, véget érnek azok az áldások is, amelyeket az ostoba emberek tőlük kaptak. Egy bhakta tehát ne vágyjon arra, hogy a félistenek imádatával anyagi gazdagságra tegyen szert, hanem szolgálja az Urat, aki minden vágyát teljesíteni fogja.
- akāmaḥ sarva-kāmo vā
- mokṣa-kāma udāra-dhīḥ
- tīvreṇa bhakti-yogena
- yajeta puruṣaṁ param
„Aki fejlettebb értelemmel rendelkezik — akár tele van mindenféle anyagi vággyal, akár mentes azoktól, akár a felszabadulásra vágyik —, annak minden eszközzel a legfelsőbb egészet, az Istenség Személyiségét kell imádnia.” (SB 2.3.10) Ez a tökéletes emberi lény kötelessége. Aki külsőre emberi lényhez hasonlít, de tettei nem különböznek egy állatétól, azt nara-paśunak vagy dvipada-paśunak, kétlábú állatnak hívják. Azt az emberi lényt, aki nem érdeklődik a Kṛṣṇa-tudat iránt, ez a vers elítélően nara-paśunak bélyegzi.