HU/SB 6.17.30
30. VERS
- aviveka-kṛtaḥ puṁso
- hy artha-bheda ivātmani
- guṇa-doṣa-vikalpaś ca
- bhid eva srajivat kṛtaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aviveka-kṛtaḥ—tudatlanságban, érett megfontolás nélkül végrehajtott; puṁsaḥ—az élőlényé; hi—valójában; artha-bhedaḥ—különbséget tenni az érték alapján; iva—mint; ātmani—magában; guṇa-doṣa—tulajdonságnak és hibának; vikalpaḥ—képzelet; ca—és; bhit—különbség; eva—bizonyára; sraji—egy virágfüzérben; vat—mint; kṛtaḥ—csinált.
FORDÍTÁS
Ahogyan az ember tévedésből kígyónak néz egy virágfüzért, vagy álmában boldogságot és szenvedést él át, úgy az anyagi világban amiatt, hogy nem gondoljuk végig alaposan, különbséget teszünk a boldogság és a szenvedés között, az egyiket jónak, a másikat pedig rossznak tekintve.
MAGYARÁZAT
A kettősségek anyagi világában a boldogság és a boldogtalanság egyformán téves felfogás. A Caitanya-caritāmṛtában (Antya 4.176) ez áll:
- ”dvaite” bhadrābhadra-jñāna, saba —”manodharma”
- ”ei bhāla, ei manda”, —— ei saba ”bhrama”
A kettősségek anyagi világában különbséget tenni a boldogság és a szenvedés között pusztán elmebeli spekuláció, mert valójában az úgynevezett boldogság és szenvedés egy és ugyanaz. Mindkettő olyan, mint az álombeli boldogság és szenvedés. Az alvó ember álmában megteremti boldogságát és szenvedését, noha azok a valóságban nem léteznek.
A másik példa ebben a versben az, hogy egy virágfüzér eredetileg nagyon szép lehet, de tévedésből, érett tudás nélkül előfordulhat, hogy valaki kígyónak nézi. Ezzel kapcsolatban Prabodhānanda Sarasvatī azt mondta: viśvaṁ pūrṇa-sukhāyate. Ebben az anyagi világban mindenki szenved a gyötrelmes körülményektől, ám Śrīla Prabodhānanda Sarasvatī kijelenti, hogy ez a világ boldogsággal teli. Hogyan lehetséges ez? Yaṭ-kāruṇya-kaṭākṣa-vaibhavavatāṁ taṁ gauram eva stumaḥ, válaszolja. Egy bhakta az anyagi világ szenvedését pusztán Śrī Caitanya Mahāprabhu indokolatlan kegyéből tekinti boldogságnak. Śrī Caitanya Mahāprabhu személyes példájával megmutatta, hogy Ő sohasem szenvedett: mindig boldog volt a Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát énekelve. Követnünk kell Śrī Caitanya Mahāprabhu nyomdokait, és örökké a mahā-mantrát kell énekelnünk — Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Így sohasem fogjuk tapasztalni a kettősségek világának gyötrelmeit. Az élet minden helyzetében boldogok leszünk, ha az Úr szent nevét énekeljük.
Álmunkban néha élvezettel esszük az édes rizst, néha pedig szenvedünk, mert azt álmodjuk, hogy egyik szeretett családtagunk meghalt. Ébrenlétünk idején ugyanez az elme és test a kettősségek ugyanezen anyagi világában létezik, ezért a világ úgynevezett boldogsága és szenvedése nem jobb az álmok valótlan, felületes boldogságánál. Álmunkban és ébrenlétünk során egyaránt az elme a közvetítőeszköz, és mindazt, amit az elme a saṅkalpa és vikalpa, az elfogadás és elutasítás alapján megteremt, manodharmának, az elme kitalációjának nevezik.