HU/SB 6.17: Parvati anya megátkozza Citraketut
6.17.1. vers: Śrīla Śukadeva Gosvāmī így szólt: Miután Citraketu hódolatát ajánlotta abba az irányba, amerre Ananta, az Istenség Legfelsőbb Személyisége távozott, a Vidyādharák uraként útnak indult a világűrben.
6.17.2-3. vers: Citraketu, a hatalmas misztikus yogī sok millió évig vándorolt az életet élvezve, miközben nagy bölcsek és szentek, valamint a Siddhaloka és a Cāraṇaloka lakói magasztalták. Testének és érzékeinek ereje sohasem gyengült — így járta a völgyeket a Sumeru-hegyen, ott, ahol az ember minden misztikus képességre tökéletesen szert tehet. Ezekben a völgyekben élt boldogan a Vidyādhara-loka hölgyeinek társaságában, a Legfelsőbb Úr, Hari dicsőségét zengve.
6.17.4-5. vers: Egyszer, amint a világűrt járta szikrázóan ragyogó repülőjén, melyet az Úr Viṣṇutól kapott, Citraketu király az Úr Śivát pillantotta meg, akit siddhák és cāraṇák vettek körül. Nagy szentek társaságában ült, s karjával átölelte az ölében ülő Pārvatīt. Citraketu úgy, hogy azt Pārvatī is hallhatta, hangosan felnevetett, s így szólt:
6.17.6. vers: Citraketu így szólt: Az Úr Śiva, minden ember lelki tanítómestere a legkiválóbb azok között az élőlények között, akik anyagi testet fogadtak el, s ő a vallás szószólója. Milyen meglepő, hogy ennek ellenére a nagy szentek társaságában feleségét, Pārvatīt tartja a karjai között!
6.17.7. vers: A bozontos hajú Úr Śiva kétségtelenül rendkívüli lemondásoknak és vezekléseknek vetette alá magát, s ő a védikus elveket szigorúan követők gyülekezetének elnöke. Ám a szentek társaságában most feleségével az ölében ül, s átöleli, mint egy szégyentelen, közönséges emberi lény.
6.17.8. vers: A közönséges feltételekhez kötött emberek általában egy magányos helyen ölelik meg feleségüket és élvezik társaságát. Milyen meglepő, hogy az Úr Mahādeva annak ellenére, hogy a lemondás kiváló mestere, nyíltan, a nagy szentek körében zárja karjaiba feleségét!
6.17.9. vers: Śrīla Śukadeva Gosvāmī folytatta: Kedves királyom! Az Úr Śiva, a leghatalmasabb személyiség, kinek tudása felmérhetetlen, Citraketu szavai hallatán csak elmosolyodott, és szótlan maradt. Az összegyűltek közül mindenki követte példáját — senki sem szólalt meg.
6.17.10. vers: Citraketu nem ismerte az Úr Śiva és Pārvatī hatalmát, s így durván megszólta őket. Szavai a legkevésbé sem voltak kellemesek, ezért Pārvatī istennő dühösen így szólt Citraketuhoz, aki érzékei szabályozásában különbnek tartotta magát az Úr Śivánál:
6.17.11. vers: Pārvatī istennő így szólt: Ó, jaj! Talán olyan rangra emelkedett ez a senkiházi, hogy most megbüntethet olyan szégyentelen személyiségeket, mint mi? Talán őt jelölték ki uralkodónak, aki a büntetés botját tartja kezében? Ő lenne talán minden létező egyedüli ura?
6.17.12. vers: Ó, jaj! Az Úr Brahmā, aki a lótuszvirágon született, nem ismeri a vallás elveit, és nem ismerik azt a nagy szentek, Bhṛgu és Nārada sem, sem a négy Kumāra, akiket Sanat-kumāra vezet. Manu és Kapila szintén megfeledkeztek a vallásos elvekről. Ez lehet az oka, hogy nem próbálták megállítani az Úr Śivát, amikor helytelenül viselkedett.
6.17.13. vers: Ez a Citraketu a kṣatriyák söpredéke, mert arcátlanul semmibe vette Brahmāt és a többi félistent, amikor megsértette az Úr Śivát, akinek lótuszlábán e félistenek örökké meditálnak. Az Úr Śiva a vallás megszemélyesítője és az egész világ lelki tanítómestere, ezért Citraketu rászolgált a büntetésre!
6.17.14. vers: A fejébe szállt a dicsőség, s most azt gondolja: „Én vagyok a legjobb!” Arcátlan, és nagyon fontosnak tartja magát, ezért nem érdemli meg az Úr Viṣṇu lótuszlábának oltalmát, azét a lótuszlábét, melyet valamennyi szent imád.
6.17.15. vers: Ó, arcátlan, ó, kedves fiam! Szüless meg hát a démonok alantas, bűnös családjában, hogy ne kövess el újra ilyen sértést e világban a nagy szentek ellen!
6.17.16. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így folytatta: Kedves Parīkṣit királyom! Amikor Pārvatī megátkozta Citraketut, Citraketu leszállt repülőjéről, nagyon alázatosan leborult Pārvatī előtt, és teljesen kiengesztelte őt.
6.17.17. vers: Citraketu így szólt: Kedves anyám, kezemet összetéve elfogadom átkodat! Nem bánom, hogy megátkoztál, hiszen a boldogságot és a szenvedést a félistenek az ember múltbeli tetteinek eredményeként adják.
6.17.18. vers: A tudatlanságtól megzavarodva az élőlény az anyagi világ erdejében vándorol, miközben örökké, mindenhol a múltban elkövetett tetteiből származó boldogságot és szenvedést élvezi vagy szenvedi el. [Ezért, kedves anyám, sem téged, sem engem nem lehet okolni a történtekért.]
6.17.19. vers: Ebben az anyagi világban az élőlény számára nem ő maga és nem is mások [barátai és ellenségei] okozzák az anyagi boldogságot és szenvedést, rendkívüli tudatlanságában mégis azt gondolja, hogy ő és a többiek ezeknek az okai.
6.17.20. vers: Az anyagi világ egy szüntelenül hömpölygő folyó hullámaihoz hasonlít. Mi hát az átok, és mi a kegy? Mik a mennyei bolygók, és mik a pokolbolygók? Mi valójában a boldogság, és mi a szenvedés? Amiatt, hogy a hullámok megállás nélkül hömpölyögnek, egyiknek sincs örök hatása.
6.17.21. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége egyetlen. Anélkül, hogy az anyagi világ feltételei hatással lennének Rá, személyes energiájával megteremti a feltételekhez kötött lelkek mindegyikét. Az élőlényt beszennyezi az anyagi energia, ezért tudatlanság keríti hatalmába, s így a lekötöttség különféle állapotaiba kerül. Néha a tudás segítségével felszabadul, míg a sattva-guṇában és a raja-guṇában boldogság és szenvedés vár rá.
6.17.22. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége egyenlőnek tekint minden élőlényt, ezért senki sem kedves a számára, és senki sem a halálos ellensége; senki sem a barátja, és senki sem a rokona. Ő nem ragaszkodik az anyagi világhoz, így nem vonzódik az úgynevezett boldogsághoz, és nem gyűlöli az úgynevezett szenvedést sem. A boldogság és a szenvedés viszonylagos fogalmak. Mivel az Úr mindig boldog, az Ő esetében nem lehet szó szenvedésről.
6.17.23. vers: Bár a Legfelsőbb Úr nem ragaszkodik karmánk szerinti boldogságunkhoz és boldogtalanságunkhoz, és bár senki sem az ellensége vagy a kedvence, anyagi energiáján keresztül jámbor és bűnös tetteket hoz létre. A materialista élet folytatása érdekében ezért boldogságot és szenvedést, jó és balszerencsét, lekötöttséget és felszabadulást, születést és halált teremt.
6.17.24. vers: Ó, anyám! Hasztalan vagy most dühös, de mivel minden boldogságomat és szenvedésemet múltbeli cselekedeteim határozzák meg, nem könyörgöm hozzád azért, hogy bocsáss meg, vagy hogy szabadíts fel átkod alól. Noha amit mondtam, nem helytelen, mégis kérlek, bocsáss meg mindazért, amit helytelennek gondolsz!
6.17.25. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így folytatta: Ó, Parīkṣit király, ellenség legyőzője! Miután Citraketu kiengesztelte az Úr Śivát és feleségét, Pārvatīt, repülőjére szállt, s a jelenlévők pillantásaitól kísérve útnak indult. Amikor az Úr Śiva és Pārvatī látták, hogy Citraketu nem ijedt meg, pedig tudott az átokról, elámultak viselkedésén, s elmosolyodtak.
6.17.26. vers: Ezután a hatalmas Úr Śiva Nārada, a nagy bölcs, a démonok, Siddhaloka népe és személyes társai körében beszélni kezdett feleségéhez, Pārvatīhoz. Mindenki hallgatta szavait.
6.17.27. vers: Az Úr Śiva így szólt: Szépséges Pārvatīm! Látod, milyen kiválóak a vaiṣṇavák? Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari szolgái ők, s ezért mindannyian nagy lelkek, akiket nem érdekel semmiféle anyagi boldogság.
6.17.28. vers: A bhakták, akik kizárólag az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nārāyaṇa odaadó szolgálatát végzik, semmilyen élethelyzettől nem riadnak vissza. Számukra a mennyei bolygók, a felszabadulás és a pokoli bolygók nem különböznek egymástól, mert egyedül az Úr szolgálata érdekli őket.
6.17.29. vers: A Legfelsőbb Úr külső energiájának hatására az élőlények az anyagi testekhez fűződő kapcsolatuk következtében feltételekhez vannak kötve. A boldogság és a boldogtalanság, a születés és a halál, az átok és az áldás kettősségei az anyagi világban e kapcsolat természetes melléktermékei.
6.17.30. vers: Ahogyan az ember tévedésből kígyónak néz egy virágfüzért, vagy álmában boldogságot és szenvedést él át, úgy az anyagi világban amiatt, hogy nem gondoljuk végig alaposan, különbséget teszünk a boldogság és a szenvedés között, az egyiket jónak, a másikat pedig rossznak tekintve.
6.17.31. vers: Akik az Úr Vāsudeva, Kṛṣṇa odaadó szolgálatát végzik, azok természetes módon tökéletes tudással rendelkeznek, és eltávolodtak ettől az anyagi világtól. Az ilyen bhakták ezért nem törődnek a világ úgynevezett boldogságával vagy boldogtalanságával.
6.17.32. vers: Sem én [az Úr Śiva], sem Brahmā, sem az Aśvinī-kumārák, sem Nārada, sem a többi nagy bölcs, Brahmā fiai, de még a félistenek sem érthetik meg a Legfelsőbb Úr kedvteléseit és személyiségét. Noha a Legfelsőbb Úr részei vagyunk, függetlennek, önálló uralkodóknak tekintjük magunkat, s így nem érthetjük meg azonosságát.
6.17.33. vers: Senki iránt sem érez gyengédséget, és senkit sem tekint az ellenségének. Senki sem a rokona, és senki sem idegen a Számára. Valójában Ő minden élőlény lelkének lelke, ezért valamennyiük jóakaró barátja, s mindegyikük szívéhez nagyon közel áll.
6.17.34-35. vers: Ez a nagylelkű Citraketu az Úr kedves bhaktája. Egyformán bánik minden élőlénnyel, s mentes a ragaszkodástól és a gyűlölettől. Én is nagyon kedves vagyok az Úr Nārāyaṇának, így aztán senki se csodálkozzon Nārāyaṇa legkiválóbb bhaktáinak cselekedetei láttán, hiszen ezek a bhakták mentesek a ragaszkodástól és az irigységtől, mindig békések, s mindenkivel egyenlően bánnak.
6.17.36. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Ó, király! Férje szavai hallatán a félistennő [Umā, az Úr Śiva felesége] többé nem csodálkozott Citraketu király viselkedésén, s értelme visszanyerte egyensúlyát.
6.17.37. vers: Citraketunak, a nagy bhaktának olyan hatalma volt, hogy képes lett volna megtorlásként szintén megátkozni Pārvatī anyát, ám ehelyett nagyon alázatosan elfogadta az átkot, és fejét meghajtotta az Úr Śiva és felesége előtt. Tettét nagyra kell becsülnünk, mert így viselkednek a vaiṣṇavák.
6.17.38. vers: Durgā anya [Bhavānī, az Úr Śiva felesége] átkának köszönhetően Citraketu egy démoni fajban született meg. Noha még mindig teljesen tudatában volt a transzcendentális tudásnak és e tudás gyakorlati alkalmazásának, Tvaṣṭā tűzáldozata alkalmával démonként jelent meg, s így Vṛtrāsuraként lett híres.
6.17.39. vers: Kedves Parīkṣit királyom! Arról kérdeztél, hogyan született meg a nagy bhakta, Vṛtrāsura a démonok családjában, s igyekeztem mindent elmondani neked erről.
6.17.40. vers: Citraketu nagy bhakta [mahātmā] volt. Ha a róla szóló történetet valaki egy tiszta bhaktától hallja, maga is megszabadul az anyagi lét feltételekhez kötött életétől.
6.17.41. vers: Aki kora reggel felkelve, szavain és elméjén uralkodva elmondja ezt a történetet Citraketuról, miközben az Istenség Legfelsőbb Személyiségére emlékezik, az minden akadály nélkül hazatér, vissza Istenhez.