HU/SB 7.15.40


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


40. VERS

ātmānaṁ ced vijānīyāt
paraṁ jñāna-dhutāśayaḥ
kim icchan kasya vā hetor
dehaṁ puṣṇāti lampaṭaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

ātmānam—a lélek és a Felsőlélek; cet—ha; vijānīyāt—meg tudja érteni; param—akik transzcendentálisak, túl ezen az anyagi világon; jñāna—tudás által; dhuta-āśayaḥ—aki megtisztította a tudatát; kim—mi; icchan—anyagi kényelemre vágyva; kasya—akinek; —vagy; hetoḥ—mi okból; deham—az anyagi test; puṣṇāti—fenntartja; lampaṭaḥ—ragaszkodik a tiltott érzékkielégítéshez.


FORDÍTÁS

Az emberi létformát arra kell használnunk, hogy megértsük az önvalót és a Legfelsőbb Önvalót, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, akik mindketten transzcendentális helyzetben vannak. Ha a fejlett tudás következtében megtisztulva mindkettőt megérthetjük, akkor mi okból és kinek a számára tartja fenn egy ostoba, mohó ember a testét csupán az érzékkielégítés reményében?


MAGYARÁZAT

Ebben az anyagi világban természetesen mindenkit az érdekel, hogy az érzékkielégítés érdekében fenntartsa a testét, ám tudása gyarapításával az embernek fokozatosan meg kell értenie, hogy a test nem az önvaló. A lélek és a Felsőlélek egyaránt transzcendentális, az anyagi világ fölött áll. Ez az, amit meg kell értenünk az emberi létformában, s ez különösen azok számára fontos, akik a sannyāsa rendbe lépnek. A sannyāsīnak, aki megértette az önvalót, arra kell törekednie, hogy felemelje önmagát, az önvalót, és társuljon a Felső Önvalóval. A mi Kṛṣṇa-tudatú mozgalmunknak az célja, hogy segítse az élőlény felemelkedését, hogy az hazatérhessen, vissza Istenhez. Erre a felemelkedésre kell törekednie az embernek az emberi létformában    —    ez a kötelessége. Ha valaki nem tesz eleget ennek a kötelességnek, akkor mi értelme, hogy életben tartsa a testét? Az a sannyāsī, aki nemcsak hogy közönséges ember módjára gondoskodik a testéről, de bármire hajlandó a test fenntartása érdekében, beleértve azt is, hogy húst és más visszataszító dolgokat egyen, minden bizonnyal lampaṭaḥ, olyan mohó ember, akit egyedül az érzékkielégítés érdekel. A sannyāsīnak meg kell szabadulnia a nyelv, a gyomor és a nemi szervek késztetésétől, amelyek mindaddig zavart okoznak, amíg az ember teljes mértékben meg nem érti, hogy a test különbözik a lélektől.