HU/SB 7.15: Utasítások a civilizált emberi lények számára
7.15.1. vers: Nārada Muni folytatta: Kedves királyom! Vannak olyan brāhmaṇák, akik nagyon ragaszkodnak a gyümölcsöző cselekedetekhez, vannak olyanok, akik a lemondásokhoz és vezeklésekhez vonzódnak, vannak, akik a védikus írásokat tanulmányozzák, míg mások — s ők vannak a legkevesebben — a tudás művelésével és a különböző yogák, leginkább a bhakti-yoga gyakorlásával foglalkoznak.
7.15.2. vers: Aki ősatyái vagy saját felszabadulására vágyik, az egy olyan brāhmaṇának adományozzon, aki a személytelen monizmus [a jñāna-niṣṭhā] híve. Ilyen fejlett brāhmaṇák hiányában olyan brāhmaṇát ajándékozzon meg, aki a gyümölcsöző cselekedetekhez [a karma-kāṇḍához] ragaszkodik.
7.15.3. vers: Amikor az ember a félisteneknek áldoz, csak két brāhmaṇát hívjon meg. Amikor az ősatyáknak tesz felajánlásokat, meghívhat három brāhmaṇát is, de mindkét esetben elegendő csak egy brāhmaṇa. Az embernek nem szabad arra törekednie, hogy az ilyen alkalmakkor több brāhmaṇát meghívjon vagy túlságosan sokat költsön, még akkor sem, ha nagyon gazdag.
7.15.4. vers: Ha valaki sok brāhmaṇát vagy rokont akar megvendégelni a śrāddha szertartás során, annak az az eredménye, hogy az idő, a helyszín, a tisztelet, a hozzávalók, az imádandó személy és az imádat felajánlásának módja tekintetében nem lesz minden tökéletes.
7.15.5. vers: Ha valakinek alkalma adódik rá, akkor a megfelelő, kedvező időpontban és helyen nagy szeretettel ajánljon fel tisztított vajjal készült ételeket az Istenség Legfelsőbb Személyisége mūrtijának, majd a prasādával kínáljon meg egy arra alkalmas személyt — egy vaiṣṇavát vagy egy brāhmaṇát. Ha így tesz, örökre jólétben élhet.
7.15.6. vers: Ajánljunk fel prasādát a félisteneknek, a szenteknek, az ősatyáinknak, a közönséges embereknek, családunk tagjainak, rokonainknak és barátainknak, mindannyiukat az Istenség Legfelsőbb Személyisége bhaktáinak tekintve.
7.15.7. vers: Az az ember, aki tökéletesen ismeri a vallásos elveket, sohase ajánljon fel a śrāddha szertartás alkalmával húst, tojást vagy halat, és ő maga se egyen ilyen ételeket, még akkor se, ha kṣatriya. Amikor a szenteknek megfelelő, tisztított vajjal készült ételeket ajánlanak fel, az örömet okoz az ősatyáknak és a Legfelsőbb Úrnak, akik sohasem elégedettek, amikor valaki az áldozat ürügyén állatokat öl.
7.15.8. vers: Azoknak, aki egy felsőbb rendű vallásban szeretnének előrelépni, ajánlatos megszabadulniuk minden irigységtől, amit más élőlények iránt éreznek, a testtel, a szavakkal vagy az elmével kapcsolatban egyaránt. Nincs ennél magasabb rendű vallás.
7.15.9. vers: Azokban, akik jól ismerik az áldozatok tudományát, akik valóban tisztában vannak a vallás elveivel, s akik mentesek az anyagi vágyaktól, felébred a lelki tudás, s ezért e lelki tudás, az Abszolút Igazság ismerete tüzében uralkodni képesek az önvalón. Ők felhagyhatnak a rituális szertartások folyamatának követésével.
7.15.10. vers: Amikor a feláldozásra szánt állatok meglátják az áldozatot végző embert, rémület tölti el őket, s így gondolkodnak: „Ez a kegyetlen ember, aki most áldozatot hajt végre, nem tudja, mi az áldozat célja, s mivel nagy elégedettséget okoz neki, ha másokat megölhet, minden bizonnyal végezni fog velünk.”
7.15.11. vers: Annak, aki valóban ismeri a vallásos elveket, s aki nem bánik kegyetlen irigységgel az állatokkal, végeznie kell a napi áldozatokat, valamint azokat, amelyeket az Úr kegyéből könnyen elérhető ételekkel bizonyos alkalmakkor kell bemutatni.
7.15.12. vers: A vallástalanságnak öt ága van, melyek a következőképpen ismeretesek: vallástalanság [vidharma], olyan vallásos elvek, amelyeknek követésére valaki nem alkalmas [para-dharma], a vallás árnyéka [ābhāsa], analogikus vallás [upadharma] és csaló vallás [chala-dharma]. Aki ismeri a valódi vallásos életet, annak kerülnie kell ezt az ötöt, vallástalannak tekintve őket.
7.15.13. vers: Azokat a vallásos elveket, amelyek akadályozzák, hogy az ember kövesse saját vallását, vidharmának nevezik. A mások által bevezetett vallásos elveket para-dharmának hívják. Annak az új vallásnak, melyet egy olyan ember hozott létre, aki alaptalanul büszke és ellenzi a Védák elveit, upadharma a neve, s amikor a szavakkal bűvészkedve valaki egy új értelmezéssel áll elő, azt chala-dharmának nevezik.
7.15.14. vers: Azt az árnyékvallást, melyet egy olyan ember hoz létre, aki szándékosan nem tesz eleget āśramája előírt kötelességeinek, ābhāsának [halvány tükröződésnek vagy illuzórikus hasonlóságnak] nevezik. Ha valaki végrehajtja saját āśramájának vagy varṇájának előírt kötelességeit, miért nem elegendőek ezek ahhoz, hogy minden anyagi szenvedést enyhítsenek?
7.15.15. vers: Még ha valaki szegény, akkor se törekedjen anyagi helyzetének javítására csupán annak érdekében, hogy testét és lelkét együtt tartsa, vagy hogy buzgó hívőként híres legyen. Ahogy a hatalmas óriáskígyó, noha egy helyben fekszik, és nem törekszik megszerezni mindazt, ami az életben maradásához kell, mégis megkapja azt a táplálékot, ami szükséges teste és lelke fenntartásához, úgy az, aki vágyak nélküli, szintén minden erőfeszítés nélkül megkapja azt, ami az életéhez nélkülözhetetlen.
7.15.16. vers: Aki elégedett, és cselekedeteit a mindenki szívében jelen lévő Istenség Legfelsőbb Személyiségével kapcsolja össze, az transzcendentális boldogságot élvez, anélkül hogy bármit is tenne a fennmaradása érdekében. Hol vár ilyen boldogság arra a materialistára, akit a kéj és a mohóság ösztönöz, s aki ezért szerte mindenhol azzal a vággyal vándorol, hogy vagyonra tegyen szert?
7.15.17. vers: Akinek a lábán jó cipő van, azt nem fenyegeti veszély még akkor sem, ha kavicsokon és tüskéken jár. Számára minden kedvező. Ehhez hasonlóan aki mindig elégedett önmagában, az sohasem szenved, sőt bármerre jár, boldogságot érez.
7.15.18. vers: Kedves királyom! Aki önmagában elégedett, az akkor is boldog, ha csak vizet iszik. Akit azonban az érzékek vezérelnek, különösen a nyelv és a nemi szervek, az elkerülhetetlenül olyanná válik, mint egy kutya, hogy kielégítse az érzékeit.
7.15.19. vers: Annak a bhaktának vagy brāhmaṇának, aki nem elégedett önmagában, az érzékek kielégítése utáni mohó vágya miatt lelki ereje, műveltsége, lemondása és hírneve egyre csökken, és tudása fokozatosan megsemmisül.
7.15.20. vers: Akit éhség és szomjúság kínoz, az minden bizonnyal eleget tehet a test erős vágyainak és követeléseinek, ha eszik. Éppen így ha valaki nagyon dühös, dühét a szidás és annak visszahatása lecsillapítja. De ami a mohóságot illeti, egy mohó ember győzelmet arathat szerte a világban, s a világon minden az övé lehet, hogy élvezhesse, mégsem lesz elégedett.
7.15.21. vers: Ó, Yudhiṣṭhira király! Számtalan tapasztalt ember, jogi tanácsadó, bölcs tudós és sok-sok olyan ember, aki alkalmas arra, hogy a művelt körök vezetője legyen, zuhan a pokoli létbe amiatt, hogy nem elégedett a helyzetével.
7.15.22. vers: Készítsen az ember elszánt terveket, s így mondjon le az érzékkielégítés kéjes vágyairól. Váljon meg az irigységtől, s ezzel győzze le a dühöt, beszéljen arról, milyen hátrányokkal jár a vagyongyűjtés, s így hagyjon fel a mohósággal, vitassa meg az igazságot, és ezzel szabaduljon meg a félelemtől.
7.15.23. vers: Ha a lelki tudományról beszél, az ember képes lesz legyőzni a bánatot és az illúziót, ha egy nagy bhaktát szolgál, felülemelkedhet a büszkeségen, azzal, hogy néma marad, elkerülheti az akadályokat a misztikus yoga útján, és ha egyszerűen csak véget vet az érzékkielégítésnek, legyőzheti az irigységet.
7.15.24. vers: Ha helyesen viselkedik és nem irigy, elkerülheti a más élőlények okozta szenvedéseket, ha a meditáció transzába merül, megmenekülhet a sors okozta gyötrelmektől, ha pedig a haṭha-yogát, a prāṇāyāmát és a többi gyakorlatot végzi, a test és az elme okozta szenvedésekkel szállhat szembe. A jóság kötőerejének kifejlesztésével — különösen az evésében — ugyanígy legyőzheti az alvást.
7.15.25. vers: A jóság kötőerejének kifejlesztésével győzze le a szenvedély és tudatlanság kötőerőit, s aztán váljon meg a jóság kötőerejétől is azáltal, hogy a śuddha-sattva szintre emelkedik. Mindez automatikusan történik, ha hittel és odaadással szolgálja a lelki tanítómesterét. Így győzheti le az ember a természet kötőerőinek befolyását.
7.15.26. vers: A lelki tanítómestert közvetlenül a Legfelsőbb Úrnak kell tekintenünk, mert ő az, aki a transzcendentális tudást átadva világosságot gyújt bennünk. Éppen ezért annak számára, aki kitart a mellett az anyagi felfogás mellett, hogy a lelki tanítómester közönséges emberi lény, minden kudarccal fog végződni. Az, hogy megvilágosodást ér el, hogy tanulmányozza és ismeri a Védákat, olyan csupán, mint amikor az elefánt fürdőt vesz.
7.15.27. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Kṛṣṇa minden más élőlény és az anyagi természet mestere. Lótuszlábát olyan nagy szentek keresik és imádják, mint Vyāsa, s mégis vannak olyan ostoba emberek, akik közönséges földi halandónak tekintik Őt.
7.15.28. vers: A vallásos szertartásoknak, a szabályozó elveknek, a lemondásoknak és a yoga gyakorlásának az a célja, hogy megzabolázzuk az érzékeket és az elmét. De ha valaki annak ellenére, hogy már képes uralkodni az érzékein és az elméjén, nem jut el arra a szintre, hogy a Legfelsőbb Úron meditáljon, minden ilyen tette hiábavaló erőfeszítés csupán.
7.15.29. vers: Ahogyan hivatásának végzése vagy az üzletéből származó haszon nem segít az embernek a lelki fejlődésben, csupán anyagi lekötöttséget okoz, úgy a védikus rituális szertartások sem tudnak segíteni azon, aki nem az Istenség Legfelsőbb Személyisége bhaktája.
7.15.30. vers: Aki le akarja győzni az elméjét, annak el kell hagynia a családját, és magányos helyen kell élnie, megszabadulva minden szennyezett társulástól. Hogy testét és lelkét együtt tartsa, kolduljon, de csupán annyit, amennyire a puszta megélhetéshez szüksége van.
7.15.31. vers: Kedves királyom! Egy tiszta és szent zarándokhelyen válasszon ki az ember egy helyet a yoga végzéséhez. Ez a terület legyen sík, és ne legyen túl magasan vagy alacsonyan. Üljön le itt nagyon kényelmesen, szilárdan és kiegyensúlyozottan, tartsa a testét egyenesen, s így kezdje el vibrálni a védikus praṇavát.
7.15.32-33. vers: Miközben a művelt yogī szüntelenül az orra hegyét nézi, légzőgyakorlatokat végez a pūraka, kumbhaka és recaka néven ismert módon, azaz szabályozza a belégzést, a kilégzést, majd megállítja mind a kettőt. Ezzel távol tartja elméjét az anyagi ragaszkodásoktól, s lemond minden elmebeli vágyról. Amint az elme, melyet legyőztek a kéjes vágyak, az érzékkielégítés érzései felé sodródik, a yogīnak azonnal vissza kell azt hoznia, és szíve mélyén foglyul kell ejtenie.
7.15.34. vers: Amikor a yogī rendszeresen végzi ezt a gyakorlatot, szíve rövid időn belül tántoríthatatlan lesz, és megszabadul minden zavartól, akár a tűz, amelynek nincs lángja vagy füstje.
7.15.35. vers: Amikor az ember tudatát nem szennyezik be a kéjes anyagi vágyak, minden tettét nyugodtan és békésen végzi, mert örök, gyönyörteli életet él. Ha valaki egyszer eljut erre a síkra, többé nem tér vissza az anyagi cselekedetekhez.
7.15.36. vers: Aki a sannyāsa rendbe lép, az lemond az anyagi cselekedetek három elvéről — a vallásról, az anyagi gyarapodásról és az érzékkielégítésről —, melyeket a családos élet során követett. Aki elfogadja a sannyāsa rendet, de aztán újra visszatér az efféle materialista cselekedetekhez, azt vāntāśīnak nevezik, olyan embernek, aki a saját hányadékát eszi. Az ilyen ember valóban szégyentelen.
7.15.37. vers: Azokat a sannyāsīkat, akik először úgy néznek a testre, mint ami elkerülhetetlenül meg fog halni, s akkor ürülékké, férgekké vagy hamuvá válik, ám akik aztán újra fontosságot tulajdonítanak ennek a testnek, s úgy dicsőítik, mintha az önvaló lenne, a legnagyobb gazembereknek kell tekintenünk.
7.15.38-39. vers: Ha egy gṛhastha-āśramában élő ember feladja a vallásos elveket, ha egy brahmacārī nem tartja be a brahmacārīk fogadalmait, miközben a guru felügyelete alatt él, ha egy vānaprastha a faluban él, és úgynevezett társadalmi tevékenységeket folytat, vagy ha egy sannyāsī ragaszkodik az érzékkielégítéshez, az rendkívül visszataszító. Aki így cselekszik, azt a leghitványabb hitehagyónak kell tekintenünk. Az ilyen csalót az Istenség Legfelsőbb Személyisége külső energiája téveszti meg. Vagy meg kell őt fosztanunk minden pozíciótól, vagy ha lehet, könyörületesen tanítanunk kell őt, hogy visszakerüljön eredeti helyzetébe.
7.15.40. vers: Az emberi létformát arra kell használnunk, hogy megértsük az önvalót és a Legfelsőbb Önvalót, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, akik mindketten transzcendentális helyzetben vannak. Ha a fejlett tudás következtében megtisztulva mindkettőt megérthetjük, akkor mi okból és kinek a számára tartja fenn egy ostoba, mohó ember a testét csupán az érzékkielégítés reményében?
7.15.41. vers: A fejlett tudással rendelkező transzcendentalisták a testet, amely az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasítására jött létre, egy szekérhez hasonlítják. Az érzékek olyanok, mint a lovak, az elme, az érzékek mestere olyan, mint a gyeplő, az érzéktárgyak a célok, az értelem a kocsihajtó, a tudat pedig, amely szétárad a testben, az anyagi világhoz való kötöttségünk oka.
7.15.42. vers: A testben működő tízféle levegőt a szekér kerekeinek küllőihez hasonlítják, magának a keréknek a felső és alsó részét pedig vallásnak és vallástalanságnak nevezik. A testi létfelfogásban élő élőlény a szekér gazdája. A védikus praṇava mantra az íj, maga a tiszta élőlény a nyílvessző, a cél pedig a Legfelsőbb Lény.
7.15.43-44. vers: A feltételekhez kötött állapotban az ember életfelfogását néha a szenvedély és a tudatlanság szennyezi be, ami a ragaszkodásban, a gyűlöletben, a mohóságban, a bánatban, az illúzióban, a félelemben, az őrültségben, az áltekintélyben, a sértésekben, a hibakeresésben, a csalásban, az irigységben, a türelmetlenségben, a szenvedélyben, a zavarodottságban, az éhségben és az alvásban nyilvánul meg. Ezek egytől egyig az ellenségeink. Van, amikor az ember felfogását jóság is szennyezi.
7.15.45. vers: Amíg valaki arra kényszerül, hogy anyagi testet fogadjon el, annak különféle részeivel és tartozékaival együtt, melyek nem állnak teljesen az irányítása alatt, menedéket kell keresnie feljebbvalóinak, azaz lelki tanítómesterének és a lelki tanítómester elődeinek a lótuszlábánál. Az ő kegyükből kiélesítheti a tudás kardját, s az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyének erejével aztán győzze le a korábban említett ellenségeket. A bhakta így legyen képes elmerülni saját transzcendentális boldogságában, majd elhagyhatja ezt a testet, és visszanyerheti lelki azonosságát.
7.15.46. vers: Ha valaki nem keres menedéket Acyutánál és Baladevánál, akkor az érzékek, melyek olyanok, mint a lovak, és az értelem, amely a kocsihajtó, amiatt, hogy hajlamosak az anyagi szennyeződésre, figyelmetlenül az érzékkielégítés útjára vezetik a testet, a szekeret. Amikor az ember így újra vonzódni kezd a viṣaya — az evés, az alvás és a párzás — rablóihoz, a lovak és a kocsihajtó az anyagi lét kiszáradt, sötét kútjába esnek, s az ember újra az ismétlődő születés és halál veszélyes és rendkívül félelmetes helyzetébe kerül.
7.15.47. vers: A Védák szerint kétféle cselekedet van — a pravṛtti és a nivṛtti. A pravṛtti cselekedetek az embert az anyagi élet alacsonyabb helyzetéből egy magasabb rendű helyzetbe emelik, míg a nivṛtti az anyagi vágyak megszűnését jelenti. A pravṛtti cselekedetek során az ember szenved az anyagi kötelékektől, de a nivṛtti cselekedetek megtisztítják őt, és így alkalmassá válik arra, hogy egy örök, gyönyörteli életet élvezzen.
7.15.48-49. vers: Az agni-hotra-yajña, darśa-yajña, pūrṇamāsa-yajña, cāturmāsya-yajña, paśu-yajña és soma-yajña elnevezésű rituális szertartásokat és áldozatok állatok elpusztításával, valamint számtalan értékes dolog, főképp gabona elégetésével járnak együtt. Mindez az anyagi vágyak beteljesülése érdekében történik, és aggodalmat okoz. Ha valaki ilyen áldozatokat végez, ha Vaiśvadevát imádja, ha bemutatja a Baliharaṇa szertartást — melyekről azt mondják, az élet célját jelentik —, ha templomokat emel a félisteneknek, ha pihenőházakat és kerteket épít, ha kutakat ás, hogy vizet adhasson másoknak, ha kis üzleteket létesít, hogy ételt oszthasson, valamint ha az emberek jóléte érdekében cselekszik, akkor tettei arra vallanak, hogy ragaszkodik az anyagi vágyakhoz.
7.15.50-51. vers: Kedves Yudhiṣṭhira királyom! Amikor tisztított vajat és gabonát — például árpát és szezámot — ajánlunk fel az áldozatban, azok mennyei füstté válnak. Ez a füst aztán az embert az egymás után következő felsőbb bolygórendszerekbe, Dhumā, Rātri, Kṛṣṇapakṣa, Dakṣiṇam birodalmába és végül a Holdra viszi. Ezután azonban az áldozat végrehajtói újra visszatérnek a Földre, s itt gyógynövényekként, kúszónövényekként, zöldségekként és gabonaként jelennek meg. Ezeket a különféle élőlények megeszik és spermává változtatják, amely aztán női testekbe kerül. Ily módon az ember újra és újra megszületik.
7.15.52. vers: A kétszer született brāhmaṇa [dvija] a szülei kegyéből kapja életét a garbhādhāna tisztító folyamat által. Vannak egyéb tisztító folyamatok is, melyeket az ember az élete végéig követ, amikor is elvégzik temetési szertartását [antyeṣṭi-kriyā]. A képzett brāhmaṇa így idővel közömbössé válik az anyagi cselekedetek és áldozatok iránt, s az érzékekkel végzett áldozatokat teljes tudással a cselekvő érzékekbe ajánlja, melyeket a tudás tüze ragyog be.
7.15.53. vers: Az elmét örökké az elfogadás és elutasítás hullámai háborgatják. Éppen ezért az embernek az érzékek minden működését az elmébe kell ajánlania, amit aztán ajánljon a szavaiba. Szavait aztán ajánlja a hangok összességébe, amelyet ajánljon az oṁkāra sűrített formájába. Az oṁkārát ajánlja a bindu pontba, a bindut a hangvibrációba, ezt a vibrációt pedig az életlevegőbe. Ezután az élőlényt, aki az egyetlen, ami megmaradt, helyezze a Brahmanba, a Legfelsőbbe. Ez az áldozat folyamata.
7.15.54. vers: Felemelkedése során az előre haladó élőlény a tűz, a Nap, a nappal, a nappal vége, a telő hold két hete, a telihold, az észak felé haladó Nap és mindezek uralkodó félisteneinek különböző világaiba lép. Amikor Brahmalokára érkezik, millió és millió évig élvezi ott az életet, míg végül anyagi megjelölése véget ér. Ekkor egy finom megjelölés állapotába kerül, ahonnan aztán továbblép az okozati megjelölésig, amikor minden korábbi állapotnak a szemtanúja. Ennek az okozati állapotnak a megsemmisülésekor eléri tiszta helyzetét, amikor a Felsőlélekkel azonosítja magát, s így transzcendentálissá válik.
7.15.55. vers: A felemelkedésnek ez a fokozatos folyamata az önmegvalósítás érdekében azok számára van, akik valóban ismerik az Abszolút Igazságot. Miután újra és újra megszületnek ezen az úton, melyet deva-yānának neveznek, fokozatosan érik el ezeket az egymást követő szinteket. Annak, aki amiatt, hogy az önvaló helyzetében van, tökéletesen mentes minden anyagi vágytól, nem kell végigjárnia az ismétlődő születés és halál útját.
7.15.56. vers: Aki tökéletesen ismeri a pitṛ-yāna és a deva-yāna útját, s akinek a Védák tudománya felnyitotta a szemét, az annak ellenére, hogy anyagi testben van, sohasem kerül illúzióba ebben az anyagi világban.
7.15.57. vers: Ő, aki kívül és belül, mindennek és minden élőlénynek a kezdetén és végén is létezik mint az élvezhető és mint minden magasabb vagy alacsonyabb rendű dolog élvezője, a Legfelsőbb Igazság. Mindig létezik mint a tudás és a tudás tárgya, mint a kifejezés és a megértés célja, mint sötétség és fény. Ő, a Legfelsőbb Úr minden.
7.15.58. vers: Annak ellenére, hogy valaki a tükörben visszatükröződő Napot valótlannak tekinti, ez a tükörkép valóban létezik. Ehhez hasonlóan rendkívül nehéz lenne a spekulatív tudás segítségével bizonyítani, hogy a valóság nem létezik.
7.15.59. vers: Ebben a világban öt elem van — a föld, a víz, a tűz, a levegő és az éter —, de a test nem ezek visszatükröződése, és nem is a kombinációjuk vagy az átalakulásuk. Mivel a test és annak összetevői nem különállóan léteznek, de nem is olvadtak eggyé, egyetlen ilyen elméletnek sincs valódi alapja.
7.15.60. vers: A test az öt elemből áll, ezért a finom érzéktárgyak nélkül nem létezhet. Így aztán amiatt, hogy a test illuzórikus, természetszerűleg az érzéktárgyak is illuzórikusak vagy ideiglenesek.
7.15.61. vers: Amikor a szubsztancia és annak részei elkülönülnek egymástól, az egyik és a másik közötti hasonlóság elfogadását illúziónak nevezik. Miközben az ember álmodik, különválasztja az ébrenlétnek és alvásnak nevezett létezéseket. Ebben az elmeállapotban ajánlatos, hogy kövesse a szentírások szabályozó elveit, amelyek parancsolatokból és tiltásokból állnak.
7.15.62. vers: Miután az elméjében spekuláló [a muni] végiggondolta a létezésnek, a cselekvésnek és ezek kellékeinek az azonosságát, és miután megvalósította, hogy az önvaló különbözik minden cselekedettől és visszahatástól, saját megvalósítása szerint feladja az ébrenlét, az álmodás és az alvás három állapotát.
7.15.63. vers: Amikor megérti, hogy az eredmény és az ok azonosak, és hogy a kettősség végső soron valótlan, éppúgy, mint az a gondolat, miszerint a kelmében futó szálak különböznek magától a kelmétől, elérkezik az egység felfogásához, melyet bhāvādvaitának neveznek.
7.15.64. vers: Kedves Yudhiṣṭhirám [Pārtha]! Amikor az ember minden cselekedetét, melyet az elméjével, a szavaival és a testével végrehajt, közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyisége szolgálatának áldozza, eléri a cselekvés egységét, amelyet kriyādvaitának neveznek.
7.15.65. vers: Amikor saját magunk, feleségünk, gyermekeink, rokonaink és minden más megtestesült élőlény végső célja és érdeke azonos, azt dravyādvaitának, az érdekek egységének nevezik.
7.15.66. vers: Ó, Yudhiṣṭhira király! Megszokott körülmények között, amikor nem fenyeget veszély, az embernek az életben betöltött helyzete szerint előírt kötelességeit kell végeznie, kizárólag azokkal az eszközökkel, olyan igyekezettel és folyamatokkal, s azon a helyen, amely nem tilos a számára.
7.15.67. vers: Ó, király! Végezze az ember a kötelességeit ezen utasítások értelmében, valamint a védikus írások többi utasítását követve, hogy az Úr Kṛṣṇa bhaktája maradjon. Így még akkor is képes lesz elérni a végső célt, ha otthonában él.
7.15.68. vers: Ó, Yudhiṣṭhira király! Mivel a Legfelsőbb Urat szolgáltátok, ti, Pāṇḍavák, mind felülkerekedtetek a legnagyobb veszedelmeken is, melyeket a sok király és félisten hozott rátok. Kṛṣṇa lótuszlábának szolgálatával legyőztétek a nagy ellenségeket, akik olyanok voltak, mint az elefántok, és így tettetek szert mindarra, ami az áldozat bemutatásához kellett. Kegyéből szabaduljatok meg valamennyien az anyag béklyóitól!
7.15.69. vers: Réges-régen, egy másik mahā-kalpában [Brahmā korszakában] én egy Upabarhaṇa nevű gandharva voltam, s minden gandharva nagyon tisztelt.
7.15.70. vers: Arcom gyönyörű volt, testem pedig megnyerő és vonzó. Virágfüzérek és szantálfapép ékesítettek, s városom hölgyei nagy örömüket lelték bennem. Örökké kéjes vágyak hajtottak, s egészen megzavarodtam.
7.15.71. vers: Történt egyszer, hogy a félistenek saṅkīrtana ünnepet rendeztek, hogy a Legfelsőbb Urat dicsőítsék, s erre a prajāpatik a gandharvákat és az apsarākat is meghívták.
7.15.72. vers: Nārada Muni folytatta: Engem is meghívtak az ünnepségre, ezért jelen voltam én is, és a számtalan nő gyűrűjében a félistenek dicsőségéről kezdtem csodálatos hangon énekelni. A prajāpatik, az univerzum ügyeiért felelős hatalmas félistenek ezért hatalmas erejükkel megátkoztak: „Sértést követtél el, ezért legyen belőled azonnal śūdra, elveszítve minden szépségedet!”
7.15.73. vers: Noha śūdraként születtem meg, egy cselédlány méhéből, olyan vaiṣṇavákat szolgáltam, akik nagyon jól ismerték a Védák tudományát. Ennek köszönhetően ebben az életemben megkaptam a lehetőséget, hogy az Úr Brahmā fiaként szülessek meg.
7.15.74. vers: Ennek a folyamatnak, az Úr szent neve éneklésének olyan hatása van, hogy általa még a családosok [a gṛhasthák] is könnyedén szert tehetnek arra a végső eredményre, amelyet a lemondott rendben élők érhetnek el. Yudhiṣṭhira Mahārāja, elmondtam hát neked a vallásnak ezt a folyamatát!
7.15.75. vers: Kedves Yudhiṣṭhira Mahārājám! Ti, Pāṇḍavák olyan szerencsések vagytok ebben a világban, hogy házatokba — mintha csak közönséges látogatók lennének — mindig számtalan olyan nagy szent érkezik, akik az univerzum valamennyi bolygóját képesek megtisztítani. Ráadásul az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa is bensőségesen kapcsolatban él veletek otthonotokban, mintha a fivéretek lenne.
7.15.76. vers: Milyen csodálatos, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a Parabrahman, Kṛṣṇa, akit nagy-nagy bölcsek keresnek a felszabadulás és a transzcendentális boldogság kedvéért, legjobb jóakarótokként, barátotokként, unokatestvéretekként, szívetekként és lelketekként, imádandó irányítótokként és lelki tanítómesteretekként cselekszik!
7.15.77. vers: Ugyanaz az Istenség Legfelsőbb Személyisége van most itt jelen, akinek valódi formáját még az olyan nagy személyiségek sem képesek megérteni, mint az Úr Brahmā és az Úr Śiva. Őt a bhakták valósítják meg, rendíthetetlen meghódolásuk miatt. Bárcsak ez az Istenség Személyisége, aki bhaktái eltartója, és akit a némasági fogadalommal, az odaadó szolgálattal és az anyagi cselekedetek beszüntetésével imádnak, elégedett lenne velünk!
7.15.78. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Yudhiṣṭhira Mahārāja, a Bharata-dinasztia legkiválóbb sarja ily módon megtudott mindent Nārada Muni leírásaiból. Miután meghallgatta tanításait, szívében végtelen örömet érzett, és nagy eksztázisban, szeretettel és ragaszkodással imádta az Úr Kṛṣṇát.
7.15.79. vers: Miután Kṛṣṇa és Yudhiṣṭhira Mahārāja imádták Nārada Munit, Nārada búcsút intett nekik, s távozott. Amikor Yudhiṣṭhira Mahārāja hallotta, hogy Kṛṣṇa, az unokatestvére nem más, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, végtelenül elcsodálkozott.
7.15.80. vers: Az univerzum bolygóin a különféle mozgó és mozdulatlan élőlények, köztük a félistenek, a démonok és az emberi lények mind Dakṣa Mahārāja leányaitól származnak. Beszéltem neked róluk és különféle dinasztiáikról.