HU/BG 17

A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van - TIZENHETEDIK FEJEZET: A hit fajtái

TIZENHATODIK FEJEZET - TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Śrīla Prabhupāda magyarázatai a megfelelő vers számára történő kattintás után érhetőek el.

1. vers: Arjuna így kérdezett: Ó, Kṛṣṇa, milyen helyzetben vannak azok, akik nem követik az írások elveit, hanem a saját elképzeléseik szerinti imádatba merülnek? Jóság, szenvedély vagy tudatlanság uralkodik-e az ilyen embereken?

2. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: A hit háromféle lehet: jóságban, szenvedélyben és tudatlanságban lévő, attól függően, hogy a megtestesült lélekre a természet mely kötőereje jellemző. Hallj hát most ezekről!

3. vers: Ó, Bharata fia! Az ember egy bizonyos fajta hitet fejleszt ki aszerint, hogy létét a természet mely kötőerői befolyásolják. Úgy mondják, az élőlény hitét a rá jellemző kötőerő határozza meg.

4. vers: A jóság kötőerejében élők a félisteneket, a szenvedélyben lévők a démonokat, a tudatlanság kötelékének rabjai pedig a szellemeket és a kísérteteket imádják.

5-6. vers: Akik büszkeségből és önzésből olyan szigorú vezeklést és önsanyargatást vállalnak magukra, amit az írások nem ajánlanak, akiket a kéjvágy és a ragaszkodás ösztönöz, akik ostobán testük anyagi elemeit és a testen belül lakozó Felsőlelket sanyargatják, azokat démonoknak nevezik.

7. vers: Még az egyes emberek által kedvelt étel is háromféle lehet, az anyagi természet három kötőerejének megfelelően. Így igaz ez az áldozatok, a vezeklés és az adományozás esetében is. Halld most, amit a közöttük lévő különbségről elmondok!

8. vers: A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet.

9. vers: A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében élők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak.

10. vers: A sötétség kötőerejében lévők az olyan ételt szeretik, amit a fogyasztás előtt több mint három órával főztek, ami íztelen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült.

11. vers: Az áldozatok közül az tartozik a jóság kötőerejébe, amelyet az írások szabályai szerint, kötelességből hajtanak végre, anélkül hogy ennek fejében jutalomra vágynának.

12. vers: Ó, Bhāraták vezére! Arra az áldozatra, amelyet valamilyen anyagi célból vagy büszkeségből hajtanak végre, a szenvedély kötőereje jellemző.

13. vers: A tudatlanság kötőerejében lévőnek kell tekinteni az írások parancsait figyelmen kívül hagyó áldozatot, amelynek során nem osztanak szét prasādát [lelki ételt], nem zengnek védikus himnuszokat, nem jutalmazzák meg a papokat, és amelyet hit nélkül hajtanak végre.

14. vers: A test fegyelmezése a Legfelsőbb Úr, a brāhmaṇák, a lelki tanítómester, valamint az olyan feljebbvalók, mint az apa és az anya imádatából áll. A tisztaság, az egyszerűség, a cölibátus és az erőszak-nélküliség szintén hozzá tartozik.

15. vers: A beszéd fegyelmezése abból áll, hogy az ember igazmondó, kedvesen, jóakaróan szól, másokat nem zaklat fel, és rendszeresen idézi a védikus irodalmat.

16. vers: Az elme fegyelmezését az elégedettség, az egyszerűség, a komolyság, az önfegyelem és a megtisztulás jelenti.

17. vers: Ez a háromféle önfegyelmezés, melyet transzcendentális hittel hajtanak végre, a jóság természetéhez tartozik, s olyan emberek végzik, akik nem az anyagi haszon, hanem a Legfelsőbb elégedettsége érdekében cselekszenek.

18. vers: A büszkeségből, a tisztelet, megbecsülés és imádat érdekében végzett önfegyelmezés a szenvedély kötőerejéhez tartozik, és se nem szilárd, se nem állandó.

19. vers: Az olyan önfegyelmezés, amit ostobán, önkínzással végeznek, vagy ami mások bántalmazásával vagy elpusztításával jár, a tudatlanság kötőerejében van.

20. vers: Ha valaki kötelességből, a helyes időben és a megfelelő helyen, az arra méltó személynek adományoz, s nem vágyik ellenszolgáltatásra, azt a jóság minőségében végzett adományozásnak kell tekinteni.

21. vers: Ám ha valaki a viszonzás reményében, gyümölcsöző eredményekre vágyva vagy kelletlenül ad, tette a szenvedély kötőerejébe tartozik.

22. vers: A tisztátalan helyen és nem megfelelő időben, kellő figyelem és tisztelet nélkül, arra méltatlan embereknek történő adományozás a tudatlanság kötőerejében van.

23. vers: Oṁ tat sat: e három szó a teremtés kezdete óta a Legfelsőbb Abszolút Igazságra utal. E három szót, amely jelképesen az Abszolút Igazságot képviseli, a brāhmaṇák a Védák himnuszait zengve és a Legfelsőbb elégedettsége érdekében végzett áldozatok során ejtik ki.

24. vers: Ezért a transzcendentalisták, akik az írások szabályai szerint mutatnak be áldozatokat, adományoznak és vezekelnek, a Legfelsőbb elérése érdekében először mindig az oṁ szót ejtik ki.

25. vers: A különféle áldozatokat, vezeklést és adományozást a gyümölcsöző eredményre való vágy nélkül, a „tat” szóval kell végrehajtani. E transzcendentális tettek célja az, hogy az ember megszabaduljon az anyagi kötelékektől.

26-27. vers: Az odaadó áldozat célja az Abszolút Igazság, amelyet a „sat” szó jelöl. Ó, Pṛthā fia, az ilyen áldozat bemutatóját és a Legfelsőbb Személy örömére végzett, az abszolút természetnek megfelelő áldozatot, lemondást és adományozást szintén „sat”-nak nevezik.

28. vers: Ó, Pṛthā fia! Mindaz, amit áldozatként, adományozásként és vezeklésként a Legfelsőbben való hit nélkül hajtanak végre, ideiglenes. Az ilyen tettet „asat”-nak nevezik, és semmi áldással nem jár sem ebben, sem a következő életben.

TIZENHATODIK FEJEZET - TIZENNYOLCADIK FEJEZET