HU/BG 2

A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van - MÁSODIK FEJEZET: A Bhagavad-gītā tartalmának összefoglalása

ELSŐ FEJEZET - HARMADIK FEJEZET

Śrīla Prabhupāda magyarázatai a megfelelő vers számára történő kattintás után érhetőek el.

1. vers: Sañjaya mondta: Arjuna együttérzését, bánatát és könnyes szemét látván így szólt Madhusūdana, Kṛṣṇa:

2. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Kedves Arjunám, hogyan fertőzhettek meg téged ezek a tisztátalanságok? Ezek nem illenek az olyan emberhez, aki ismeri az élet értékét, s nem a felsőbb bolygókra, hanem a szégyenhez vezetnek.

3. vers: Ó, Pṛthā fia, ne add át magad e lealázó tehetetlenségnek, mert ez nem illő hozzád! Ó, ellenség fenyítője, válj meg a szív kicsinyes gyengeségétől, és kelj fel!

4. vers: Arjuna így szólt: Ó, ellenség elpusztítója, Madhu végzete, hogyan harcolhatnék nyilakkal olyan harcosok ellen, mint Bhīṣma és Droṇa, akik méltóak arra, hogy imádjam őket?

5. vers: Jobb koldulva élni ebben a világban, mintsem a nagy lelkek, tanáraim élete árán folytatni az életet. Világi nyereségre vágynak bár, mégis a feljebbvalóink, s ha megöljük őket, vér szennyezi majd be mindazt, amit élvezni fogunk.

6. vers: Azt sem tudjuk, melyik a jobb: ha mi győzünk, vagy ha ők győznek le minket. Ha megöljük Dhṛtarāṣṭra fiait, tovább már nekünk sem szabadna élnünk. Most mégis előttünk sorakoznak a csatatéren.

7. vers: Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és szánalmas gyengeségem miatt elvesztettem önuralmamat. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! Most a tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt Előtted. Kérlek, oktass engem!

8. vers: Nem tudom, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszikkasztja érzékeimet, s melyet legyőzni nem leszek képes még akkor sem, ha egy páratlan, virágzó földi királyságot nyerek, olyan korlátlan hatalommal, mint a félisteneké a mennyek országában.

9. vers: Sañjaya szólt: Így beszélt Arjuna, az ellenség fenyítője, majd e szavakkal fordult Kṛṣṇához: „Govinda, én nem fogok harcolni!” Aztán elhallgatott.

10. vers: Ó, Bharata leszármazottja! Kṛṣṇa ekkor a két sereg között az alábbi szavakat intézte mosolyogva a bánattól sújtott Arjunához:

11. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem érdemes bánkódni. A bölcsek nem keseregnek sem az élő, sem a halott felett.

12. vers: Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is; a jövőben sem fog megszűnni életünk.

13. vers: Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.

14. vers: Ó, Kuntī fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Ó, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül, hogy zavarnák őt.

15. vers: Ó, emberek között a legkiválóbb [Arjuna]! Akit sem a boldogság, sem a boldogtalanság nem zavar meg, s mindkettő esetén rendíthetetlen, az kétségtelenül méltó rá, hogy felszabaduljon.

16. vers: Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező [az anyagi test] számára nincsen állandóság, az örökkévaló [a lélek] pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá.

17. vers: Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan! E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni.

18. vers: Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök élőlény anyagi teste mindenképpen megsemmisül; ezért hát harcra fel, ó, Bharata leszármazottja!

19. vers: Aki az élőlényt gyilkosnak hiszi, vagy azt gondolja, hogy megölhető, az nem rendelkezik tudással, hiszen az önvaló nem gyilkos és nem is ölhető meg.

20. vers: A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.

21. vers: Ó, Pārtha! Hogyan lehetne gyilkos, vagy miképpen vehetne rá bárkit is az ölésre az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, örök, megszületetlen és változatlan?

22. vers: Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy válik meg a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testektől, hogy újakat fogadjon el helyükbe.

23. vers: A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja.

24. vers: Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.

25. vers: Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változhatatlan. Ezt tudván nem szabad bánkódnod a test miatt.

26. vers: Még ha azt hiszed is, hogy a lélek [vagy az élet jele] szüntelenül megszületik és örökké meghal, akkor sincs okod a bánkódásra, ó, erős karú!

27. vers: A megszületett számára biztos a halál, s halála után újra megszületik kétségtelenül. Ezért hát nem szabad keseregned kötelességed elkerülhetetlen végrehajtása közben!

28. vers: Kezdetben minden teremtett lény megnyilvánulatlan, középső szakaszában megnyilvánul, majd a megsemmisüléskor újra megnyilvánulatlan lesz. Mi okod hát a kesergésre?

29. vers: A lelket egyesek csodálatosnak látják, mások olyannak írják le, megint mások azt hallják róla, hogy csodálatos, míg mások egyáltalán nem értik még azután sem, hogy hallottak róla.

30. vers: Ó, Bharata leszármazottja, egy élőlényért sem kell bánkódnod, hiszen a testben lakozót sohasem lehet elpusztítani!

31. vers: Kṣatriya kötelességedet figyelembe véve tudnod kell, hogy nincs számodra jobb elfoglaltság, mint harcolni a vallásos elvekért. Semmi szükség hát a tétovázásra.

32. vers: Ó, Pārtha! Boldogok a kṣatriyák, akiknek ilyen váratlan lehetőségeik kínálkoznak a harcra, megnyitván számukra a mennyei bolygók kapuját.

33. vers: Ha azonban nem hajtod végre vallásos kötelességedet s nem harcolsz, akkor feladatod elhanyagolásával bizonyosan bűnt követsz el, s így búcsút mondhatsz harcosi hírnevednek.

34. vers: Az emberek szégyenedről beszélnek majd, s egy tiszteletre méltó ember számára a szégyen még a halálnál is rosszabb.

35. vers: A hatalmas hadvezérek, akik oly nagyra tartották neved és dicsőséged, azt fogják hinni, hogy puszta félelemből hagytad el a csatateret, s így jelentéktelen személyiségnek tekintenek majd.

36. vers: Ellenségeid bántó szavakkal fognak illetni, s gúnyt űznek majd tehetségedből. Mi lehetne számodra ennél fájdalmasabb?

37. vers: Ó, Kuntī fia! Vagy megölnek a csatamezőn, s a mennyei bolygókra kerülsz, vagy pedig győzelmet aratsz, s a földi királyságot élvezed. Légy hát elszánt, s harcra fel!

38. vers: Harcolj a harc kedvéért, s ne gondolj boldogságra vagy szomorúságra, nyereségre vagy veszteségre, győzelemre vagy vereségre! Így cselekedvén sohasem fogsz bűnt elkövetni.

39. vers: Eddig az elemző tanulmányozás segítségével írtam le neked e tudást. Halld most, ahogy a tettek gyümölcseire nem vágyó cselekvés alapján magyarázom el! Ó, Pṛthā fia! Ha ilyen tudás birtokában cselekszel, megszabadulhatsz a munka bilincseitől.

40. vers: Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy hanyatlás, s ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.

41. vers: Akik ezt az utat járják, szilárdak elhatározásukban, és csak egyetlen céljuk van. Ó, Kuruk szeretett gyermeke, a határozatlanok szétszórt értelműek.

42-43. vers: A csekély tudással rendelkezők nagyon vonzódnak a Védák virágos szavaihoz, melyek különféle gyümölcsöző cselekedeteket ajánlanak annak érdekében, hogy az ember eljusson a mennyei bolygókra, hogy előnyös helyzetben szülessen meg, hogy hatalomra tegyen szert és így tovább. Érzékkielégítésre és gazdag életre vágynak, ezért azt mondják, hogy nincs más ezen kívül.

44. vers: Azoknak az elméjében, akik túlságosan ragaszkodnak az érzéki élvezethez és az anyagi gazdagsághoz, s akiket mindezek megtévesztenek, sohasem ébred szilárd eltökéltség, hogy a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatát végezzék.

45. vers: A Védák legfőképpen az anyagi természet három kötőerejéről beszélnek. Ó, Arjuna, légy transzcendentális, s emelkedj e három kötőerő fölé! Szabadulj meg minden kettősségtől, valamint minden aggodalomtól a nyereséget és a biztonságot illetően, s légy szilárd az önvalóban!

46. vers: Ahogy egy nagy víztároló alkalmas mindarra, amire egy kis kút, úgy a Védák valamennyi célját eléri az, aki ismeri a mögöttük rejlő szándékot.

47. vers: Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de tetteid gyümölcsére nem tarthatsz igényt. Sohase gondold, hogy te vagy az oka cselekedeteid következményének, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása!

48. vers: Végezd kötelességed megingathatatlanul, ó, Arjuna, s ne ragaszkodj se a sikerhez, se a kudarchoz! Az ilyen kiegyensúlyozottságot hívják yogának.

49. vers: Ó, Dhanañjaya! Az odaadó szolgálat erejével tartsd távol magad minden emberhez nem méltó tettől, s ebben a tudatban hódolj meg az Úr előtt! Akik élvezni akarják munkájuk gyümölcsét, valamennyien fösvények.

50. vers: Az odaadó szolgálatban élő ember még ebben az életében megszabadul mind a jó, mind pedig a rossz visszahatásoktól. Törekedj hát a yogára, a tettek művészetére!

51. vers: Az Úr odaadó szolgálatát végezve a nagy bölcsek és bhakták megszabadulnak az anyagi világban végzett munka eredményeitől. Ily módon kiszabadulnak a születés és halál körforgásából, és [azáltal, hogy hazatérnek Istenhez] elérik azt az állapotot, amely túl van minden szenvedésen.

52. vers: Amikor értelmed kitalál az illúzió sűrű erdejéből, közömbössé válsz mindaz iránt, amit hallottál, s amit hallani fogsz.

53. vers: Amikor elmédet többé nem zavarják meg a Védák virágos szavai, és szilárdan megállapodik az önmegvalósítás transzában, isteni tudatra teszel majd szert.

54. vers: Arjuna így szólt: Ó, Kṛṣṇa! Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata ily módon a transzcendensbe merült? Hogyan s milyen szavakkal beszél? Hogyan ül és hogyan jár?

55. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Ó, Pārtha! Amikor az ember lemond az érzékkielégítésre irányuló, az elme által kitalált valamennyi vágyról, s ekképpen megtisztult elméje egyedül az önvalóban talál elégedettséget, akkor azt mondhatjuk róla, hogy tiszta, transzcendentális tudata van.

56. vers: Aki a háromfajta szenvedés ellenére háborítatlan marad, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják.

57. vers: Akit nem ingat meg semmi, érje bár jó vagy rossz, s nem ujjong és nem is panaszkodik miattuk, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban.

58. vers: Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be páncéljába végtagjait, az rendíthetetlenül megállapodott a tökéletes tudatban.

59. vers: A megtestesült lélek elállhat az érzéki örömöktől, de az érzékek tárgyai utáni vágya megmarad. Tudata azonban rendíthetetlen, mert egy magasabb rendű ízt tapasztalva hagyott fel az érzéki élvezettel.

60. vers: Ó, Arjuna, az érzékek olyan erősek és fékezhetetlenek, hogy még a rajtuk uralkodni próbáló, józan ítélőképességű ember elméjét is erőnek erejével elragadják.

61. vers: Aki az érzékeit megzabolázva, azokat teljesen irányítása alatt tartva tudatát Rám szögezi, azt rendíthetetlen értelműnek ismerik.

62. vers: Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból heves vágy támad, a vágy pedig dühöt szül.

63. vers: A düh eredménye teljes illúzió, az illúzióé pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.

64. vers: De aki mentes minden ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét.

65. vers: Aki ily módon elégedett [a Kṛṣṇa-tudatban], annak számára megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s ebben az elégedett tudatban értelme hamarosan megszilárdul.

66. vers: Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel [a Kṛṣṇa-tudatban], annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna lehetséges a boldogság béke nélkül?

67. vers: Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít.

68. vers: Ezért, ó, erős karú, aki visszatartja érzékeit azok tárgyaitól, annak értelme valóban rendíthetetlen.

69. vers: Ami minden lény számára éjjel, ébredés az a fegyelmezett embernek, míg az élőlények ébrenléte a bensőt látó bölcsnek éjszaka.

70. vers: A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait beteljesíteni, hanem egyedül az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.

71. vers: Egyedül az éri el az igazi békét, aki megszabadult minden érzékkielégítésre irányuló vágytól, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, s mentes a hamis egótól.

72. vers: Ez a lelki és isteni élet útja, melyet elérve az ember megtéveszthetetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett is rá, képes eljutni Isten birodalmába.

ELSŐ FEJEZET - HARMADIK FEJEZET