HU/SB 3.21.11: Difference between revisions

(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit)
 
mNo edit summary
 
Line 38: Line 38:


<div class="purport">
<div class="purport">
Ezek a leírások a kilencedik, a tizedik és a tizenegyedik versben az Úr transzcendentális, örök formájáról hiteles védikus magyarázatnak számítanak, s kétségtelenül nem Kardama Muni kitalációi. Az Úr ékességei fölötte állnak minden anyagi elképzelésnek. Ezt még az olyan imperszonalisták is elismerik, mint Śaṅkarācārya: Nārāyaṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem tartozik az anyagi teremtéshez. A transzcendentális Úr változatosságát    —    testét, formáját, ruháját, tanítását, szavait    —    nem az anyagi energia hozta létre: a védikus irodalom mindezt alátámasztja. A yoga végzése eredményeképpen Kardama Muni eredeti valójában látta a Legfelsőbb Urat. Nem az volt a célja, hogy tízezer év yoga után Isten elképzelt formáját pillantsa meg. A yoga tökéletessége tehát nem az ürességben vagy az imperszonalizmusban tetőzik, ellenkezőleg: a tökéletességet akkor éri el az ember, ha valóban meglátja az Istenség Személyiségét örök formájában. A Kṛṣṇa-tudat folyamata arra szolgál, hogy közvetlenül adja át Kṛṣṇa formáját. Kṛṣṇa formáját a hiteles védikus írás, a Brahma-saṁhitā írja le: az Úr lakhelye ciṇtāmaṇi-kövekből áll, s Ő Maga tehénpásztorfiúként játszik ott, miközben ezer és ezer gopī szolgálja. Ezek a leírások hitelesek, és a Kṛṣṇa-tudatos ember közvetlenül elfogadja őket, ezek szerint cselekszik, erről prédikál, s a hiteles szentírások előírásai alapján odaadó szolgálatot végez.
Ezek a leírások a [[HU/SB 3.21.9|kilencedik]], a [[HU/SB 3.21.10|tizedik]] és a tizenegyedik versben az Úr transzcendentális, örök formájáról hiteles védikus magyarázatnak számítanak, s kétségtelenül nem Kardama Muni kitalációi. Az Úr ékességei fölötte állnak minden anyagi elképzelésnek. Ezt még az olyan imperszonalisták is elismerik, mint [https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81di_Sankara Śaṅkarācārya]: Nārāyaṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem tartozik az anyagi teremtéshez. A transzcendentális Úr változatosságát    —    testét, formáját, ruháját, tanítását, szavait    —    nem az anyagi energia hozta létre, ugyanakkor a védikus irodalom mindezt alátámasztja. A yoga végzése eredményeképpen Kardama Muni eredeti valójában látta a Legfelsőbb Urat. Nem az volt a célja, hogy tízezer év yoga után Isten elképzelt formáját pillantsa meg. A yoga tökéletessége tehát nem az ürességben vagy az imperszonalizmusban tetőzik; ellenkezőleg, a tökéletességet akkor éri el az ember, ha valóban meglátja az Istenség Személyiségét örök formájában. A Kṛṣṇa-tudat folyamata arra szolgál, hogy közvetlenül adja át Kṛṣṇa formáját. Kṛṣṇa formáját a hiteles védikus írás, a Brahma-saṁhitā írja le: az Úr lakhelye ciṇtāmaṇi-kövekből áll, s Ő Maga tehénpásztorfiúként játszik ott, miközben ezer és ezer gopī szolgálja. Ezek a leírások hitelesek, és a Kṛṣṇa-tudatú ember közvetlenül elfogadja őket, ezek szerint cselekszik, erről prédikál, s a hiteles szentírások előírásai alapján odaadó szolgálatot végez.
</div>
</div>



Latest revision as of 09:07, 8 April 2019


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


11. VERS

vinyasta-caraṇāmbhojam
aṁsa-deśe garutmataḥ
dṛṣṭvā khe ’vasthitaṁ vakṣaḥ-
śriyaṁ kaustubha-kandharam


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

vinyasta—elhelyezve; caraṇa-ambhojam—lótuszlábak; aṁsa-deśe—a vállakon; garutmataḥ—Garuḍának; dṛṣṭvā—látta; khe—a levegőben; avasthitam—állva; vakṣaḥ—mellkasán; śriyam—kedvező jel; kaustubha—a Kaustubha ékkő; kandharam—nyak.


FORDÍTÁS

Arany csíkkal a mellkasán s a híres Kaustubha drágakővel a nyakában állt a levegőben, lótuszlábait Garuḍa vállára helyezve.


MAGYARÁZAT

Ezek a leírások a kilencedik, a tizedik és a tizenegyedik versben az Úr transzcendentális, örök formájáról hiteles védikus magyarázatnak számítanak, s kétségtelenül nem Kardama Muni kitalációi. Az Úr ékességei fölötte állnak minden anyagi elképzelésnek. Ezt még az olyan imperszonalisták is elismerik, mint Śaṅkarācārya: Nārāyaṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége nem tartozik az anyagi teremtéshez. A transzcendentális Úr változatosságát    —    testét, formáját, ruháját, tanítását, szavait    —    nem az anyagi energia hozta létre, ugyanakkor a védikus irodalom mindezt alátámasztja. A yoga végzése eredményeképpen Kardama Muni eredeti valójában látta a Legfelsőbb Urat. Nem az volt a célja, hogy tízezer év yoga után Isten elképzelt formáját pillantsa meg. A yoga tökéletessége tehát nem az ürességben vagy az imperszonalizmusban tetőzik; ellenkezőleg, a tökéletességet akkor éri el az ember, ha valóban meglátja az Istenség Személyiségét örök formájában. A Kṛṣṇa-tudat folyamata arra szolgál, hogy közvetlenül adja át Kṛṣṇa formáját. Kṛṣṇa formáját a hiteles védikus írás, a Brahma-saṁhitā írja le: az Úr lakhelye ciṇtāmaṇi-kövekből áll, s Ő Maga tehénpásztorfiúként játszik ott, miközben ezer és ezer gopī szolgálja. Ezek a leírások hitelesek, és a Kṛṣṇa-tudatú ember közvetlenül elfogadja őket, ezek szerint cselekszik, erről prédikál, s a hiteles szentírások előírásai alapján odaadó szolgálatot végez.