HU/SB 3.15.25

Śrīmad-Bhāgavatam - Harmadik Ének - TIZENÖTÖDIK FEJEZET: Isten országa

SB 3.15.24 - SB 3.15.26

Click here for English

---

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

25. VERS

yac ca vrajanty animiṣām ṛṣabhānuvṛttyā

dūre yamā hy upari naḥ spṛhaṇīya-śīlāḥ

bhartur mithaḥ suyaśasaḥ kathanānurāga-

vaiklavya-bāṣpa-kalayā pulakī-kṛtāṅgāḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

yat–Vaikuṇṭha; ca–és; vrajanti–megy; animiṣām–a félisteneknek; ṛṣabha–fő; anuvṛttyā–nyomdokait követve; dūre–távolságot tartani; yamāḥ–szabályozó elvek; hi–bizonyára; upari–felett; naḥ–mi; spṛhaṇīya–vágyni rá; śīlāḥ–jó tulajdonságok; bhartuḥ–a Legfelsőbb Úrnak; mithaḥ–egymásnak; suyaśasaḥ–dicsőség; kathana–beszélgetésekkel; anurāga–vonzódás; vaiklavya–eksztázis; bāṣpa-kalayā–könnyek a szemben; pulakī-kṛta–remegés; aṅgāḥ–testek.

FORDÍTÁS

Akiknek az Úr dicsősége hallatán az eksztázis miatt testi vonásaik elváltoznak, nehezen lélegeznek és verejtékeznek, azok eljutnak Isten országába még akkor is, ha mit sem törődnek a meditációval és a többi lemondással. Isten országa túl van az anyagi univerzumokon, s Brahmā és a félistenek mind oda vágynak.

MAGYARÁZAT

Ez a vers érthetően kijelenti, hogy Isten birodalma túl van az anyagi univerzumokon. Ahogyan a Föld fölött ezer és ezer felsőbb bolygót találunk, úgy sok millió bolygó tartozik a lelki világhoz is. Brahmājī itt azt állítja, hogy a lelki világ a félistenek birodalma fölött található. Az ember csakis akkor léphet be a Legfelsőbb Úr országába, ha magas fokon rendelkezik a kívánt tulajdonságokkal. Egy bhaktában minden jó tulajdonság kialakul. A Śrīmad-Bhāgavatam Ötödik Éneke tizennyolcadik fejezetének tizenkettedik versében az áll, hogy aki Kṛṣṇa-tudatú, az szert tesz a félistenek összes kedvező tulajdonságára. Az anyagi világban nagyra becsülik a félistenek tulajdonságait, éppen úgy, ahogyan egy úriember tulajdonságai is    –    ahogy tapasztalhatjuk is    –    értékesebbek, mint egy olyan emberéi, aki a tudatlanságba merül, vagy a lét alantasabb körülményei között él. A felsőbb bolygókon élő félistenek tulajdonságai messze felülmúlják a Föld lakóinak tulajdonságait.

Brahmājī megerősíti ebben a versben, hogy csak azok léphetnek be Isten királyságába, akikben kialakultak a szükséges tulajdonságok. A Caitanya-caritāmṛta huszonhat olyan tulajdonságról számol be, amely egy bhakta számára szükséges. Ezek a következők:

1. nagyon kedves;
2. nem vitatkozik senkivel;
3. a Kṛṣṇa-tudatot tekinti az élet legfőbb céljának;
4. mindenkivel egyformán viselkedik;
5. senki sem talál hibát a jellemében;
6. nagylelkű,
7. szelíd és
8. mindig tiszta, belül és kívül egyaránt;
9. nem tekint semmit a tulajdonának az anyagi világban;
10. minden élőlény jótevője;
11. békés;
12. olyan lélek, aki teljesen meghódolt Kṛṣṇának;
13. nincsenek teljesítésre váró anyagi vágyai;
14. szerény és
15. alázatos,
16. mindig határozott, s
17. legyőzte az érzékek működését;
18. nem eszik többet, mint amennyi teste fenntartásához szükséges;
19. sohasem vágyik őrült módjára anyagi elismerésre;
20. tisztelettel fordul mindenki felé, és nem követel meg tiszteletet magának;
21. nagyon komoly,
22. nagyon könyörületes és
23. nagyon barátságos;
24. költői;
25. minden tettében ügyes, és
26. ha értelmetlenségről beszélnek, szótlan marad.

A Śrīmad-Bhāgavatam Harmadik Énekének huszonötödik fejezetében a huszonegyedik vers szintén felsorolja a szent emberek tulajdonságait. Ott azt olvashatjuk, hogy az a szent életű ember, aki alkalmas arra, hogy belépjen Isten királyságába, nagyon türelmes és nagyon kedves minden élőlényhez. Nem részrehajló; az emberi lényekhez és az állatokhoz egyaránt kedves. Nem olyan ostoba, hogy megöljön egy kecske-Nārāyaṇát azért, hogy megetessen egy ember-Nārāyaṇát, egy daridra-nārāyaṇát. Kedves minden élőlényhez, ezért nincsen ellensége. Nagyon békés. Ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek azok, akik méltóak arra, hogy belépjenek Isten birodalmába. A Śrīmad-Bhāgavatam Ötödik Énekének ötödik fejezetében a második vers megerősíti, hogy az ilyen ember lassanként felszabadul, s belép Isten országába. A Második Ének harmadik fejezetének huszonnegyedik versében szintén az áll, hogy ha valaki nem sír, vagy testén nem mutatkoznak változások, miután sértés nélkül énekelte az Úr szent nevét, akkor szíve kőkemény, s nem változik meg még azután sem, hogy Isten szent neveit, a Hare Kṛṣṇát énekli. Ezek a testi változások az eksztázis miatt jöhetnek létre, ha valaki sértés nélkül ismétli az Úr szent neveit: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare.

Érdemes megjegyeznünk, hogy tíz sértést fontos elkerülnünk.

• Az első sértés azok gyalázása, akik egész életükben az Úr dicsőségét próbálják hirdetni. Az embereket tanítani kell arra, hogy megértsék a Legfelsőbb dicsőségét, ezért sohasem szabad gyalázni azokat a bhaktákat, akik az Úr dicsőségét prédikálják. Ez a legnagyobb sértés.
• Viṣṇu szent neve a legkedvezőbb név, és kedvtelései sem különböznek tőle. Számtalan ostoba akad, aki azt mondja, hogy mindegy, mit énekel az ember, Hare Kṛṣṇát vagy Kālī, Durgā illetve Śiva neveit; ezek mind egyformák. Az is sértésnek számít, ha valaki azt gondolja, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szent neve és a félistenek nevei és cselekedetei ugyanazon a szinten állnak. Ha az ember Viṣṇu szent nevét anyagi hangvibrációnak tartja, szintén sértést követ el.
• A harmadik sértés az, ha az Úr dicsőségét prédikáló lelki tanítómestert valaki közönséges emberi lénynek tekinti.
• A negyedik sértést az követi el, aki a védikus írásokat, például a Purāṇákat és más transzcendentálisan kinyilatkoztatott szentírásokat közönséges tudományos könyveknek tekinti.
• Az ötödik sértés azt gondolni, hogy a bhakták túlzott fontosságot tulajdonítanak Isten szent nevének. Valójában az Úr nem különbözik nevétől. A lelki értékek legmagasabb rendű megvalósítása az, ha Isten szent nevét énekeljük, ahogyan az erre a korra elő van írva: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare.
• A hatodik sértés Isten szent nevét félremagyarázni.
• A hetedik sértés bűnös cselekedeteket elkövetni abban a reményben, hogy Isten szent nevének éneklésével megszabadulhatunk a visszahatástól. Köztudott, hogy az ember megszabadulhat minden bűnének visszahatásától pusztán azáltal, hogy Isten szent nevét énekli, de azt gondolni, hogy emiatt az ember szabadon elkövethet bármilyen bűnös tettet, az sértés.
• A nyolcadik sértés a Hare Kṛṣṇa éneklését egyenlőnek tekinteni más lelki cselekedetekkel, például a meditációval, a lemondással, a vezekléssel vagy az áldozattal. Semmilyen szinten sem lehet egyenlőnek tekinteni őket.
• A kilencedik sértés olyan emberek előtt dicsőíteni a szent név jelentőségét, akiket ez nem érdekel.
• A tizedik sértés ragaszkodni ahhoz a téves felfogáshoz, mely szerint az ember bárminek is a tulajdonosa lehet, vagyis a lelki élet gyakorlása közben a testet tekinteni az önvalónak.

Abban, aki e tíz sértéstől megszabadulva énekli Isten szent nevét, kialakulnak az eksztatikus testi jellegek, amelyeket pulakāśrunak neveznek. A pulaka jelentése „a boldogság jegyei”, az aśru pedig azt jelenti: „könnyek a szemben.” Annak a testén, aki sértés nélkül énekli a szent nevet, a boldogság jelei mutatkoznak meg, szeme pedig könnybe lábad. Ebben a versben az áll, hogy akiken valóban megnyilvánulnak a boldogság jelei, s akiknek a szemét könny borítja, amikor az Úr dicsőségéről beszélnek, alkalmasak arra, hogy belépjenek Isten országába. A Caitanya-caritāmṛta kijelenti, hogy amíg az emberen ezek a jelek nem mutatkoznak meg, mialatt a Hare Kṛṣṇát énekli, addig tudhatjuk, hogy még mindig sértéseket követ el. A Caitanya-caritāmṛta jó gyógyírt javasol erre. Az Ādi-līlā nyolcadik fejezetének harmincegyedik versében az áll, hogy ha valaki menedéket keres az Úr Caitanyánál, és csak énekli az Úr szent nevét, a Hare Kṛṣṇát, megszabadul minden sértéstől.

SB 3.15.24 - SB 3.15.26