HU/SB 4.24.33
33. VERS
- śrī-rudra uvāca
- jitaṁ ta ātma-vid-varya-
- svastaye svastir astu me
- bhavatārādhasā rāddhaṁ
- sarvasmā ātmane namaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-rudraḥ uvāca—az Úr Śiva beszélni kezdett; jitam—minden dicsőséget; te—Neked; ātma-vit—önmegvalósított; varya—a legjobb; svastaye—a kedvezőnek; svastiḥ—jó szerencse; astu—hadd legyen; me—nekem; bhavatā—Általad; ārādhasā—a teljesen tökéletes által; rāddham—imádandó; sarvasmai—a Legfelsőbb Lélek; ātmane—a Legfelsőbb Léleknek; namaḥ—hódolat.
FORDÍTÁS
Az Úr Śiva ezzel az imával fordult az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez: Ó, Istenség Legfelsőbb Személyisége, minden dicsőséget Neked! Te vagy a legkiválóbb minden önmegvalósított lélek közül. Mindig szerencsét hozol az önmegvalósítottakra, ezért azt kívánom, hogy hozz szerencsét rám is. Tökéletes utasításaid miatt imádandó vagy, s Te vagy a Felsőlélek, ezért tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked, a legfelsőbb élőlénynek!
MAGYARÁZAT
Amint egy bhaktát arra ihlet az Úr, hogy imát ajánljon Neki, a bhakta azonnal magasztalni kezdi Őt: „Minden dicsőséget Neked, Uram!” Az Úr dicsőséges, hiszen Őt tartják a legfőbb önmegvalósított léleknek. A Védák (Kaṭha Upaniṣad 2.2.13) elmondják: nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām, a Legfelsőbb Lény, az Istenség Személyisége a legfőbb élőlény minden élőlény között. Az egyéni élőlényeknek számos fajtája létezik — némelyik ebben az anyagi világban, némelyik pedig a lelki világban. Akik a lelki világban élnek, azokat teljesen önmegvalósítottaknak tekintik, mert a lelki síkon az élőlény nem feledkezik meg az Úrnak végzendő szolgálatáról. A lelki világban tehát mindazok, akik az Úr odaadó szolgálatát végzik, sohasem esnek le, mert ismerik a Legfelsőbb Lény helyzetét és saját helyzetüket. Az önmegvalósított élőlények között így az Urat a tökéletesen önmegvalósított léleknek ismerik. Nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām. Amikor az egyéni lélek biztosan tudja, hogy az Úr a Legfelsőbb Lény, akkor lassanként egy minden szempontból áldásos helyzetbe kerül. Az Úr Śiva itt azért imádkozik, hogy ez az áldásos állapot mindörökre fennmaradjon az Úr iránta érzett kegyéből.
A Legfelsőbb Úr teljesen tökéletes, és azt tanítja, hogy aki Őt imádja, az szintén tökéletessé válik. A Bhagavad-gītā (BG 15.15) kijelenti: mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca. Az Úr Felsőlélekként mindenki szívében jelen van, de a bhaktáihoz olyan kedves, hogy utasításokat ad nekik, amelyek segítségével tovább fejlődhetnek. Amikor a teljesen tökéletes Úrtól kapnak utasításokat, nem fordulhat elő, hogy tévútra lépjenek. Ezt szintén megerősíti a Bhagavad-gītā (BG 10.10): dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ yena mām upayānti te. Az Úr mindig örömmel tanítja a tiszta bhaktát, hogy a bhakta egyre fejlődhessen az odaadó szolgálatban. Minthogy az Úr sarvātmāként, Felsőlélekként ad utasításokat, az Úr Śiva a sarvātmā ātmane namaḥ szavakkal ajánlja fel Neki a tiszteletét. Az egyéni lelket ātmānak hívják, éppen úgy, ahogy az Urat is ātmānak vagy Paramātmānak nevezik. Mindenki szívében jelen van, ezért a legfelsőbb ātmāként is ismerik, s az emberek minden hódolatukat Neki ajánlják. Ezzel kapcsolatban megemlíthetjük Kuntī imáit a Śrīmad-Bhāgavatam Első énekéből (SB 1.8.20):
- tathā paramahaṁsānāṁ
- munīnām amalātmanām
- bhakti-yoga-vidhānārthaṁ
- kathaṁ paśyema hi striyaḥ
Az Úr mindig kész arra, hogy utasításokat adjon a paramahaṁsáknak, legkiválóbb bhaktáinak, akik teljesen megszabadultak az anyagi világ minden szennyétől. Mindig utasításokkal látja el őket, hogy megtanítsa nekik, hogyan maradhatnak rendíthetetlenek az odaadó szolgálatban. Erről az ātmārāma vers is beszél (SB 1.7.10):
- ātmārāmāś ca munayo
- nirgranthā apy urukrame
- kurvanty ahaitukīṁ bhaktim
- ittham-bhūta-guṇo hariḥ
Az ātmārāma szó azokra utal, akiket nem érdekel az anyagi világ, hanem egyedül a lelki megvalósítással foglalkoznak. Az ilyen önmegvalósított lelkeket általában két kategóriába sorolják: személytelen és személyes filozófiát vallók. Amikor azonban az imperszonalisták vonzódni kezdenek az Úr személyes transzcendentális tulajdonságaihoz, még ők is bhaktákká válnak. Az Úr Śiva tehát rendíthetetlen bhaktája kíván maradni az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Vāsudevának. Ahogy a következő versek leírják, ő sohasem akar a Legfelsőbb Úr létébe merülni, mint az imperszonalisták, ehelyett azt gondolja, milyen nagy szerencse lenne a számára, ha továbbra is megingathatatlan maradna annak a megértésében, hogy az Úr a Legfelsőbb Lény. Ha ezt valaki megérti, megvalósíthatja, hogy minden élőlény — beleértve az Úr Śivát, az Úr Brahmāt és a többi félistent is — a Legfelsőbb Úr szolgája.