HU/SB 7.15.41
41. VERS
- āhuḥ śarīraṁ ratham indriyāṇi
- hayān abhīṣūn mana indriyeśam
- vartmāni mātrā dhiṣaṇāṁ ca sūtaṁ
- sattvaṁ bṛhad bandhuram īśa-sṛṣṭam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
āhuḥ—azt mondják; śarīram—a test; ratham—a szekér; indriyāṇi—az érzékek; hayān—a lovak; abhīṣūn—a gyeplő; manaḥ—az elme; indriya—az érzékeknek; īśam—a mestere; vartmāni—a végcélok; mātrāḥ—az érzéktárgyak; dhiṣaṇām—az értelem; ca—és; sūtam—a szekér hajtója; sattvam—tudat; bṛhat—nagy; bandhuram—kötöttség; īśa—az Istenség Legfelsőbb Személyisége által; sṛṣṭam—teremtett.
FORDÍTÁS
A fejlett tudással rendelkező transzcendentalisták a testet, amely az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasítására jött létre, egy szekérhez hasonlítják. Az érzékek olyanok, mint a lovak, az elme, az érzékek mestere olyan, mint a gyeplő, az érzéktárgyak a célok, az értelem a kocsihajtó, a tudat pedig, amely szétárad a testben, az anyagi világhoz való kötöttségünk oka.
MAGYARÁZAT
A materialista életmódot folytató, megtévedt ember számára a test, az elme és az érzékek — amelyek csupán az érzékkielégítéssel törődnek — az okai annak, hogy az ismétlődő születés, halál, öregkor és betegség börtönében raboskodik. Annak számára azonban, aki fejlett lelki tudással rendelkezik, ugyanez a test, ugyanazok az érzékek és ugyanaz az elme a felszabadulás okait jelentik. Ezt erősíti meg a Kaṭha Upaniṣad (1.3.3—4,9) a következőképpen:
- ātmānaṁ rathinaṁ viddhi
- śarīraṁ ratham eva ca
- buddhiṁ tu sārathiṁ viddhi
- manaḥ pragraham eva ca
- indriyāṇi hayān āhur
- iṣayāṁs teṣu gocarān
- so ’dhvanaḥ pāram āpnoti
- tad viṣṇoḥ paramaṁ padam
A lélek a test szekerének lakója, a szekér hajtója pedig az értelem. Az elme az eltökéltség, hogy elérje a végső célt, az érzékek a lovak, s az érzéktárgyak szintén részt vesznek ebben a tevékenységben. Így érheti el az ember a végső célt, Viṣṇut, aki a paramaṁ padam, az élet legfelsőbb célja. A feltételekhez kötött életben a testben lévő tudat az oka a lekötöttségnek, amikor azonban ugyanez a tudat Kṛṣṇa-tudattá válik, azt okozza, hogy hazatérünk, vissza Istenhez.
Az emberi testet tehát kétféleképpen lehet használni — arra, hogy a tudatlanság legsötétebb régiói felé haladjunk, vagy arra, hogy előremenjünk, haza, vissza Istenhez. Ahhoz, hogy visszatérjünk Istenhez, a mahat-sevānak, az önmegvalósított lelki tanítómester elfogadásának útját kell követnünk. Mahat-sevāṁ dvāram āhur vimukteḥ (SB 5.5.2). A felszabadulás érdekében az embernek el kell fogadnia azoknak a felhatalmazott bhaktáknak az útmutatását, akik valóban tökéletes tudásban képesek részesíteni bennünket. Másrészt azonban tamo-dvāraṁ yoṣitāṁ saṅgi-saṅgam: ha valaki az anyagi lét legsötétebb régiói felé akar haladni, folytathatja a társulást azokkal az emberekkel, akik ragaszkodnak a nőkhöz (yoṣitāṁ saṅgi-saṅgam). A yoṣit szó jelentése „nő”. A túlságosan materialista felfogású emberek ragaszkodnak a nőkhöz.
Éppen ezért az írások azt mondják: ātmānaṁ rathinaṁ viddhi śarīraṁ ratham eva ca. A test olyan, mint egy szekér vagy egy autó, amellyel az ember bárhová eljuthat. Vannak, akik jól vezetnek, s vannak akik szeszélyesen teszik ugyanezt, s az utóbbiaknak minden esélyük megvan arra, hogy baleset érje őket és egy árokban kössenek ki. Más szóval ha valaki egy tapasztalt lelki tanítómester útmutatását követi, hazatérhet, vissza Istenhez — egyébként pedig újra a születés és halál körforgásába kerül. Kṛṣṇa ezért személyesen azt tanácsolja:
- aśraddadhānāḥ puruṣā
- dharmasyāsya parantapa
- aprāpya māṁ nivartante
- mṛtyu-saṁsāra-vartmani
„Ó, ellenség legyőzője! Akiknek nincs hitük az odaadó szolgálatban, azok nem érhetnek el Engem, hanem visszatérnek az anyagi világbeli születés és halál ösvényére.” (BG 9.3) Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa személyesen ad utasítást arra vonatkozóan, hogyan térhetünk haza, vissza Hozzá. Ha azonban valaki nem hallgat a szavaira, annak az eredménye az lesz, hogy nem tér vissza Istenhez, hanem folytatni fogja életét az ismétlődő születés és halál gyötrelmes feltételei között az anyagi létben (mṛtyu-saṁsāra-vartmani).
A tapasztalt transzcendentalisták tehát azt tanácsolják, hogy testünket teljes mértékben az élet végső céljának elérésére használjuk (svārtha-gatim). Az élet valódi érdeke vagy célja az, hogy hazatérjünk, vissza Istenhez. E cél elérését a számtalan védikus írás teszi lehetővé, köztük a Vedānta-sūtra, az Upaniṣadok, a Bhagavad-gītā, a Mahābhārata és a Rāmāyaṇa. Szívleljük hát meg e védikus írások szavait, és tanuljuk meg belőlük, hogyan kell gyakorolnunk a nivṛtti-mārgát, s akkor életünk tökéletes lesz. A test addig fontos, amíg van benne tudat — tudat nélkül csupán egy anyaghalmaz, semmi több. Ezért annak érdekében, hogy hazatérhessünk, vissza Istenhez, anyagi tudatunkat Kṛṣṇa-tudattá kell változtatnunk. A tudatunk az oka az anyagi kötöttségnek, de ha ezt a tudatot a bhakti-yoga segítségével megtisztítjuk, megérthetjük, hogy az upādhik, azok a megjelölések, miszerint indiaiak, amerikaiak, hinduk, muzulmánok, keresztények vagy bármi mások vagyunk, mind hamisak. Sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam. Meg kell feledkeznünk ezekről a megjelölésekről, és tudatunkat kizárólag Kṛṣṇa szolgálatában kell használnunk. Ha tehát valaki él azzal a lehetőséggel, amit a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom nyújt, élete kétségtelenül sikeres lesz.