HU/SB 3.24.15
15. VERS
- atas tvam ṛṣi-mukhyebhyo
- yathā-śīlaṁ yathā-ruci
- ātmajāḥ paridehy adya
- vistṛṇīhi yaśo bhuvi
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ataḥ—ezért; tvam—te; ṛṣi-mukhyebhyaḥ—a legkiválóbb bölcseknek; yathā-śīlam—jellemük szerint; yathā-ruci—tetszés szerint; ātma-jāḥ—leányaid; paridehi—kérlek, add férjhez; adya—ma; vistṛṇīhi—terjeszd; yaśaḥ—hírnév; bhuvi—az univerzumban.
FORDÍTÁS
Kérlek, add férjhez ma leányaidat a legkiválóbb bölcsekhez, tekintetbe véve a leányok jellemét és kívánságát, és terjeszd el ezzel hírneved szerte az univerzumban!
MAGYARÁZAT
A kilenc legfőbb ṛṣi vagy bölcs Marīci, Atri, Aṅgirā, Pulastya, Pulaha, Kratu, Bhṛgu, Vasiṣṭha és Atharvā. Mindannyian nagyon tekintélyes ṛṣik, s Brahmā arra vágyott, hogy Kardama Muni hozzájuk adja eddig született kilenc leányát. Két nagyon fontos szóval találkozunk: yathā-śīlam és yathā-ruci. A leányokat nem a véletlenre bízva kell a ṛṣiknek átadni, hanem jellemük és hajlamuk kombinációja alapján. Ebben rejlik egy férfi és egy nő kapcsolatának művészete. Nem szabad, hogy a férfi és a nő pusztán a szexuális élvezetet szem előtt tartva váljanak társakká. Sok más dolog is van, amit tekintetbe kell venni, főként a jellem és a hajlam. Ha a férfi és a nő hajlama és jelleme különbözik, boldogtalanok lesznek együtt. Az indiai házasságoknál még negyven évvel ezelőtt is először összehasonlították a fiú és a lány hajlamát és jellemét, s ha illettek egymáshoz, akkor összeházasodhattak. Ez a szülők irányításával történt. A szülők az asztrológia segítségével meghatározták a fiú és a leány jellemét és hajlamát, s ha összeillettek, összeházasodhattak: „Ez a leány és ez a fiú éppen összeillenek. Meg kellene házasodniuk.” Semmi mást nem tartottak fontosnak. Brahmā ugyanezt a módszert javasolta teremtésének kezdetén: „Leányaidat hajlamaik és jellemük alapján hozzá kell adnod a ṛṣikhez.”
A csillagászati számítások alapján az embereket aszerint lehet besorolni, hogy az isteni vagy a démoni természethez tartoznak-e. Ily módon választották ki a házastársakat. Egy isteni tulajdonságokkal rendelkező leányt egy isteni tulajdonságokkal rendelkező fiúhoz kell adni, egy démonikus természettel rendelkező leányt pedig egy démonikus fiúhoz, s akkor boldogok lesznek. Ha azonban a leány démonikus, a fiú pedig jámbor, akkor nem érthetik meg egymást, s egy ilyen házasságban nem lehetnek boldogok. Manapság a fiúk és a lányok nem természetük és jellemük szerint házasodnak össze, ezért a legtöbb házasság boldogtalan, s válással végződik.
A Bhāgavatam Tizenkettedik Éneke megjósolja, hogy ebben a Kali-korban a házasság alapját egyedül a nemi élet jelenti majd: ha a fiú és a leány elégedett a szexuális életben, akkor megházasodnak, s ha nem, akkor elválnak. Ez nem valódi házasság, hanem a férfi és a nő olyan együttléte, mint a macskáké és a kutyáké. Ezért a korunkban születő gyermekek nem egészen emberi lények. Az emberi lénynek kétszer születettnek kell lennie. A gyermek először egy jó apától és anyától születik meg, aztán pedig újra megszületik a lelki tanítómestertől és a Védáktól. Az első anya és apa világra hozzák őt, majd a lelki tanítómester és a Védák válnak második apjává és anyjává. A védikus kultúrában a házasságot a gyermeknemzés érdekében kötötték. Minden férfi és nő felvilágosult volt a lelki tudás terén, s amikor gyermeket nemzettek, mindenre alaposan és tudományosan odafigyeltek.