HU/SB 7.14.29
29. VERS
- yatra yatra harer arcā
- sa deśaḥ śreyasāṁ padam
- yatra gaṅgādayo nadyaḥ
- purāṇeṣu ca viśrutāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yatra yatra—bárhol; hareḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Kṛṣṇának; arcā—a mūrtiját imádják; saḥ—az; deśaḥ—a hely, ország vagy vidék; śreyasām—minden áldásnak; padam—a helye; yatra—bárhol; gaṅgā-ādayaḥ—mint a Gangesz, a Yamunā, a Narmadā és a Kāverī; nadyaḥ—szent folyók; purāṇeṣu—a Purāṇákban (a kiegészítő védikus írásokban); ca—szintén; viśrutāḥ—híresek.
FORDÍTÁS
Azok a helyek, ahol az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa temploma áll, amelyben megfelelő módon imádják Őt, valamint azok a helyek, ahol a Purāṇákban, a kiegészítő védikus írásokban említett híres szent folyók folynak, valóban áldásosak. Bármilyen lelki tettet hajt végre e helyeken az ember, az rendkívül eredményes lesz.
MAGYARÁZAT
Sok ateista van, aki ellenzi az Istenség Legfelsőbb Személyisége mūrtijának templomi imádatát. Ez a vers azonban hitelt érdemlően kijelenti, hogy minden olyan hely, ahol mūrtit imádnak, transzcendentális, nem tartozik az anyagi világhoz. Azt is mondják az írások, hogy az erdő a jóság kötőerejében van, s ezért azoknak, akik lelki életet akarnak élni, ajánlatos az erdőbe vonulniuk (vanaṁ gato yad dharim āśrayeta). Nem szabad csupán azért az erdőbe vonulnunk, hogy úgy éljünk, mint egy majom. A majmok és a többi vadállat szintén az erdőben élnek, aki azonban a lelki élet érdekében megy az erdőbe, annak menedékként el kell fogadnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábát (vanaṁ gato yad dharim āśrayeta). Ne elégedjünk meg pusztán azzal, hogy elmegyünk az erdőbe: keressünk menedéket az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábánál. Ebben a korban ezért amiatt, hogy lehetetlen az erdőbe vonulni a lelki élet kedvéért, a szentírások azt javasolják, hogy éljünk egy templomközösségben bhaktaként, rendszeresen imádjuk a mūrtit, tartsuk be a szabályokat, s ezzel változtassuk azt a helyet Vaikuṇṭhává. Lehet, hogy az erdő a jóság minőségében van, a városok és falvak a szenvedély minőségében, a bordélyházak, hotelek és éttermek pedig a tudatlanságéban, de ha valaki egy templomközösségben lakik, Vaikuṇṭhán él. Ez a vers ezért azt mondja: śreyasāṁ padam, ez a legjobb, legkedvezőbb hely.
Szerte a világon sok helyen hozunk létre közösségeket, hogy menedéket nyújtsunk a bhaktáknak, s hogy imádjuk a mūrtit a templomban. A mūrtit kizárólag bhakták imádhatják. Azok, akik a templomban a mūrtit imádják, de nem ismerik fel a bhakták fontosságát, harmadrendű emberek, kaniṣṭha-adhikārīk, akik a lelki élet alacsony szintjén állnak. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 11.2.47) így ír:
- arcāyām eva haraye
- pūjāṁ yaḥ śraddhayehate
- na tad-bhakteṣu cānyeṣu
- sa bhaktaḥ prākṛtaḥ smṛtaḥ
„Azt, aki nagy hittel imádja a mūrtit a templomban, de nem tudja, hogyan kell viselkedni a bhaktákkal vagy az emberekkel általában, prākṛta-bhaktának, kaniṣṭha-adhikārīnak nevezik.” A templomban tehát ott kell állnia az Úr mūrtijának, s a bhaktáknak kell Őt imádniuk. Ahol a bhakták és a mūrti együtt jelen vannak, az a legtranszcendentálisabb hely.
Emellett ha egy gṛhastha bhakta śālagrāma-śilāt vagy mūrtit imád az otthonában, az otthona szintén nagyon kedvező hellyé változik. Éppen ezért hajdanán a három rangosabb kaszt, a brāhmaṇák, a kṣatriyák és a vaiśyák köreiben az volt a szokás, hogy mindenki śālagrāma-śilāt vagy kis Rādhā-Kṛṣṇa illetve Sītā-Rāma mūrtit imádott az otthonában. Ez mindent kedvezővé varázsolt. Mostanra azonban már abbahagyták a mūrti-imádatot. Az emberek alkalmazkodtak a modern élethez, s emiatt számtalan bűnt elkövetnek, aminek következtében rendkívül boldogtalanok.
A védikus civilizációban a szent zarándokhelyek a legszentebb helyeknek számítanak. Még napjainkban is ezer és ezer szent helyet találunk, például Jagannātha Purīt, Vṛndāvanát, Hardwart, Rāmeśvarát, Prayāgát és Mathurāt. India az imádat vagy a lelki élet országa. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom szerte a világon mindenkit hív, kasztra vagy fajra való tekintet nélkül, hogy látogasson el központjaiba, s ott tökéletes lelki életet éljen.