HU/SB 7.14.29
29. VERS
- yatra yatra harer arcā
- sa deśaḥ śreyasāṁ padam
- yatra gaṅgādayo nadyaḥ
- purāṇeṣu ca viśrutāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yatra yatra—bárhol; hareḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Kṛṣṇának; arcā—a mūrtiját imádják; saḥ—az; deśaḥ—a hely, ország vagy vidék; śreyasām—minden áldásnak; padam—a helye; yatra—bárhol; gaṅgā-ādayaḥ—mint a Gangesz, a Yamunā, a Narmadā és a Kāverī; nadyaḥ—szent folyók; purāṇeṣu—a Purāṇákban (a kiegészítő védikus írásokban); ca—szintén; viśrutāḥ—híresek.
FORDÍTÁS
Azok a helyek, ahol az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa temploma áll, amelyben megfelelő módon imádják Őt, valamint azok a helyek, ahol a Purāṇákban, a kiegészítő védikus írásokban említett híres szent folyók folynak, valóban áldásosak. Bármilyen lelki tettet hajt végre e helyeken az ember, az rendkívül eredményes lesz.
MAGYARÁZAT
Sok ateista van, aki ellenzi az Istenség Legfelsőbb Személyisége mūrtijának templomi imádatát. Ez a vers azonban hitelt érdemlően kijelenti, hogy minden olyan hely, ahol mūrtit imádnak, transzcendentális, nem tartozik az anyagi világhoz. Azt is mondják az írások, hogy az erdő a jóság kötőerejében van, s ezért azoknak, akik lelki életet akarnak élni, ajánlatos az erdőbe vonulniuk (vanaṁ gato yad dharim āśrayeta (SB 7.5.5.)). Nem szabad csupán azért az erdőbe vonulnunk, hogy úgy éljünk, mint egy majom. A majmok és a többi vadállat szintén az erdőben élnek, aki azonban a lelki élet érdekében megy az erdőbe, annak menedékként el kell fogadnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábát (vanaṁ gato yad dharim āśrayeta). Ne elégedjünk meg pusztán azzal, hogy elmegyünk az erdőbe: keressünk menedéket az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábánál. Ebben a korban ezért amiatt, hogy lehetetlen az erdőbe vonulni a lelki élet kedvéért, a szentírások azt javasolják, hogy éljünk egy templomközösségben bhaktaként, rendszeresen imádjuk a mūrtit, tartsuk be a szabályokat, s ezzel változtassuk azt a helyet Vaikuṇṭhává. Lehet, hogy az erdő a jóság minőségében van, a városok és falvak a szenvedély minőségében, a bordélyházak, hotelek és éttermek pedig a tudatlanságéban, de ha valaki egy templomközösségben lakik, Vaikuṇṭhán él. Ez a vers ezért azt mondja: śreyasāṁ padam, ez a legjobb, legkedvezőbb hely.
Szerte a világon sok helyen hozunk létre közösségeket, hogy menedéket nyújtsunk a bhaktáknak, s hogy imádjuk a mūrtit a templomban. A mūrtit kizárólag bhakták imádhatják. Azok, akik a templomban a mūrtit imádják, de nem ismerik fel a bhakták fontosságát, harmadrendű emberek, kaniṣṭha-adhikārīk, akik a lelki élet alacsony szintjén állnak. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 11.2.47) így ír:
- arcāyām eva haraye
- pūjāṁ yaḥ śraddhayehate
- na tad-bhakteṣu cānyeṣu
- sa bhaktaḥ prākṛtaḥ smṛtaḥ
„Azt, aki nagy hittel imádja a mūrtit a templomban, de nem tudja, hogyan kell viselkedni a bhaktákkal vagy az emberekkel általában, prākṛta-bhaktának, kaniṣṭha-adhikārīnak nevezik.” A templomban tehát ott kell állnia az Úr mūrtijának, s a bhaktáknak kell Őt imádniuk. Ahol a bhakták és a mūrti együtt jelen vannak, az a legtranszcendentálisabb hely.
Emellett ha egy gṛhastha bhakta śālagrāma-śilāt vagy mūrtit imád az otthonában, az otthona szintén nagyon kedvező hellyé változik. Éppen ezért hajdanán a három rangosabb kaszt, a brāhmaṇák, a kṣatriyák és a vaiśyák köreiben az volt a szokás, hogy mindenki śālagrāma-śilāt vagy kis Rādhā-Kṛṣṇa illetve Sītā-Rāma mūrtit imádott az otthonában. Ez mindent kedvezővé varázsolt. Mostanra azonban már abbahagyták a mūrti-imádatot. Az emberek alkalmazkodtak a modern élethez, s emiatt számtalan bűnt elkövetnek, aminek következtében rendkívül boldogtalanok.
A védikus civilizációban a szent zarándokhelyek a legszentebb helyeknek számítanak. Még napjainkban is ezer és ezer szent helyet találunk, például Jagannātha Purīt, Vṛndāvanát, Hardwart, Rāmeśvarát, Prayāgát és Mathurāt. India az imádat vagy a lelki élet országa. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom szerte a világon mindenkit hív, kasztra vagy fajra való tekintet nélkül, hogy látogasson el központjaiba, s ott tökéletes lelki életet éljen.